Élet-Stílus

Az új tárlatvezetők 2010. júniusától állnak majd munkába, méghozzá a fővárosban, Mexikóvárosban. Ám azt egyelőre még senki sem tudja biztosan, hogy konkrétan melyik múzeum lesz az új munkahelyük. Az intézkedéssel az Intézet a vakság körüli problémákra szeretné felhívni a figyelmet.
2010. 03. 09. 11:39
Egy 52 éves gépkocsivezető megdöntötte a mozizás magyar rekordját, a világrekordhoz még 20 óra hiányzott. Percre pontosan 104 órán keresztül nézett alvás nélkül rajzfilmeket.
2010. 03. 09. 11:26
Erős és agresszív ragadozók, ragaszkodnak a vadászterületükhöz. Okosak és kíváncsiak, amellett igazi társas lények, hűségesek és alkalmazkodók. Az amerikai nyugatra visszatelepített farkasoknak hadat üzentek a farmerek – írja a National Geographic Online.
2010. 03. 09. 10:20
A szívelégtelenségek, a magas vérnyomás és a koszorúér-betegségek fontos kockázati tényezője a túl sok nátriumbevitel. Vagyis kevesebb eséllyel kapunk ilyen betegséget, ha kevesebb konyhasót fogyasztunk. De még a felvágottak, sőt a kenyér is tartalmaz jócskán a sóból, ezért ha vásárlunk, célszerű körültekintőnek lenni és elolvasni a készételeken feltüntetett adatokat arról, hogy az étel mennyi sót [...]
2010. 03. 09. 09:10
A megkérdezettek majdnem fele (48%) élt már a megtévesztés ezen formájával és színlelt orgazmust. Ennek az aránynak a 38%-a továbbá úgy gondolja, hogy a férfiak egyáltalán nem tudnak különbséget tenni a színlelt és az igazi orgazmus között. A felmérésben résztvevő nők egy ötöde úgy gondolja, hogy ha fantáziálhatnának más férfiakról, akkor elkerülhető lenne számukra is [...]
2010. 03. 09. 08:51
Általában továbbra is sok lesz felettünk a felhő, északi területeinken várható néhány órás szűrt napsütés. A déli és délnyugati országrészben elszórtan alakul ki hószállingózás, kisebb havazás. Délen időnként megélénkül az északkeleti szél, másutt mérsékelt lesz a légmozgás.
2010. 03. 09. 08:09
A The Smile sztárja könnyekben tört ki a fellépés alatt, állítólag azért, mert a közönség soraiban bunyót látott. Lily sírva elhagyta a színpadot, miközben a biztonságiak szétválasztották a verekedőket. Őket később az Arénából is kitessékelték. Miután az énekesnő visszatért a színpadra lesújtóan nyilatkozott a látottakról. „Ez az erőszak leggyűlöltebb formája. Betegek vagytok és ajánlom, hogy [...]
2010. 03. 09. 07:37
Hétfő óta a nizzai Matisse Múzeumban tucatnyi festményt, fotográfiát és szobrot tekinthet meg a nagyközönség. A kiállított tárgyak különlegessége, hogy mindegyik, egytől egyig Robert de Niro senior keze munkáját dicséri. Az 1993-ban elhunyt művész még 1960. elején Franciaországban élt és munkásságát erősen befolyásolta a festő, Henri Matisse. A különleges megnyitó annyira meghatotta de Nirot, hogy [...]
2010. 03. 09. 07:36
Öt éve nem nézte ennyi amerikai az Oscardíj-átadó gálát, mint vasárnap este: A bombák földjén című háborús dráma és a mozikban kasszasikert arató Avatar című film párbaját 41,3 millióan nézték. Magyarországon egyetlen csatorna sem közvetítette show-t.
2010. 03. 09. 07:31
Ez az anyját követő jegesmedve bocs is hasonló gondolatokat forgathat a fejében – persze csak az antropomorfizáló emberi gondolkodás szerint. Az olvadó jégtakarón átvágni mulatságos feladatnak tűnik, hatalmasakat csúszkál a mackókölyök és mamája is, ám ez valójában nem szórakozás, hanem tudományos kísérlet! Az anyamedve azt teszteli, hol milyen vastag a jégpáncél. Elegánsan végigsiklik rajta, így [...]
2010. 03. 09. 06:45
Hiába volt az idei tél fagyos, hosszú távon a téli átlaghőmérséklet fagypont felett lesz Magyarországon. Kevesebb lesz azonban az extrém hideg, és valamivel gyakrabban szakad ránk hirtelen nagymennyiségű csapadék. Azt azonban még a szakértők sem látják világosan, hogy összességében csapadékosabbak lesznek-e a telek. Egy biztos: a következő negyven évben kevesebbet kell majd fűtenünk.
2010. 03. 09. 06:30
A Legfelsőbb Bíróság (LB) hétfőn hatályon kívül helyezte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) 2007. március 9-i küldöttgyűlésének határozatait, élükön Berényi János elnök kinevezésével.
2010. 03. 08. 20:00
Hétfő délután, életének 88. évében Budapesten elhunyt Szilágyi Dezső Kossuth-díjas bábművész, író, az Állami Bábszínház egykori legendás igazgatója.
2010. 03. 08. 19:14
Egész héten marad a sokévi átlagnál hidegebb idő: hiába kaptunk ízelítőt a tavaszból, a tél még nem készül továbbállni, a hét közepén többfelé havazásra számíthatunk. Nincs egyébként „extrém” hideg, a mostani időjárás belefér március hóbortjaiba. Még sárga hó is eshet, mint Bulgáriában.
2010. 03. 08. 18:22
Ha valaki ebből a fegyintézetből szökne, akkor annak hosszú út vezet a szabadságig, lefelé. A tervek 2010-ben megnyerték az Evolvo Magazin felhőkarcoló pályázatát és egyelőre még kicsi a valószínűsége, hogy a közeljövőben megépítenék. De ettől még nagyon is érdekes koncepció! Az épületben a tervek szerint gubók szállítanák a személyzetet és a felszerelést is a magasabb [...]
2010. 03. 08. 18:13
Összesen 93 tanárt érint a szigorú intézkedés a Rhode Island államban lévő Central Falls középiskolában, írja a helyi, The Providence Journal. A tömeges elbocsátást kiváltó ok az volt, hogy a tavalyi érettségi vizsgán a tanulók fele megbukott és csupán hét százalékuk tudott elégséges matematikatudásról számot adni. Az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket szeretné a jövőben [...]
2010. 03. 08. 18:02
Olvasói sztorik