Élet-Stílus

Elkalapálták a Liverpoolt – videó

A Liverpool a Wigannél tett látogatása során szezonbeli kilencedik vereségét szenvedte el a Premier League-ben.

A Wigan hétfő este teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Liverpool felett. A vendégek részéről – kis túlzással – egyedül Fernando Torres csipkedte magát, de a spanyol támadó mind a négy helyzetét elpuskázta – egyszer a kapufát is eltalálta.

A hazai csapatnak több ígéretes lehetősége is volt, és ezekből egyet ki is használt. Kuyt hibája nyomán Boyce ívelte középre a labdát, amelyet Rodallega közelről terelt a hálóba.

Később Reina és Carragher majdnem összehozott egy újabb hazai gólt: a kapus rosszul jött ki, míg a menteni igyekvő védő Morenót találta el, ezután a labda vészesen a kapu felé tartott, Kirjakosz azonban menteni tudott – ezzel együtt a ‘Pool nem úszta a meg az újabb bajnoki vereséget, amely a kilencedik volt a sorban.

„Rendkívül csalódott vagyok. Az első félidőben szinte semmit sem csináltunk, ráadásul a hozzáállással is akadtak gondok, a csapat nem úgy hajtott, ahogy elvárnám. A szünet után keményebben dolgoztunk, de a Wigan jól védekezett” – összegezte a látottakat Rafa Benítez, a tabella hatodik helyén szerénykedő Liverpool spanyol szakvezetője.

A „vörösök” egyre inkább távolodnak a BL-szereplést érő helyektől, a Tottenham és a Manchester City úgy is megelőzi egy ponttal, hogy előbbi egy, utóbbi pedig két meccsel kevesebbet játszott nála. A Wigan győzelmével a 14. helyre kapaszkodott fel a tabellán.



Premier League, 29. forduló:


Wigan Athletic-Liverpool 1-0 (1-0)


Gól: Rodallega (35.)

Korábbi eredmények:

Everton-Hull City 5-1
Arsenal-Burnley 3-1
West Ham United-Bolton 1-2
Wolverhampton-Manchester United 0-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik