Belföld

Nem nyerhet az MSZP a népszavazáson, igaz, a vereséget is elkerülheti. A FigyelőNet által megkérdezett politológusok szerint kockázatos az alacsony részvételre játszani. A liberálisok saját identitásukat erősíthetik a kampánnyal, a Fidesznek pedig a meggyőzés helyett a mozgósítással kell törődnie.
2008. 01. 31. 07:00
Irakban a helyzet még mindig kritikus, az Egyesült Államok, az ENSZ és az irakiak maguk is sok hibát követtek el, de számos sikert is elértek - mondta Labíd M. Abbávi iraki külügyi államtitkár szerdán Budapesten.
2008. 01. 30. 21:31
Nincs napirenden a kormány átalakítása - jelentette ki Daróczi Dávid kormányszóvivő, a gödi kihelyezett kormányülés után. A kormány lezárt egy politikai szakaszt és új hangsúlyokat fogalmaznak meg.
2008. 01. 30. 21:15
Gyurcsány Ferenc szerint "szomorú, hogy miközben a harmadik Magyar Köztársaság 1956 szellemi, politikai örökösének is tekinti önmagát, addig a magyar jobboldal, beleértve annak fő áramát is, lényegében zárójelbe teszi Nagy Imre történelmi, politikai szerepét, szinte még a nevét sem hajlandó kiejteni". A miniszterelnök erről Nagy Imre lányának, Nagy Erzsébetnek a halála kapcsán írt blogjában szerdán.
2008. 01. 30. 20:41
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön rövid, nem hivatalos látogatást tesz Varsóban, ahol Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel találkozik.
2008. 01. 30. 19:25
Kihelyezett kormányülés kezdődött szerdán a Pest megyei Gödön. A találkozóról a tervek szerint csütörtökön adnak tájékoztatást.
2008. 01. 30. 16:45
A Tárki legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: a Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében 34 százalék, míg az MSZP támogatói tábora a teljes lakosság körében 13 százalék.
2008. 01. 30. 15:39
A Fidesz nem is feltételezi, hogy a kormánypártok nem szavazzák meg az egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezésüket. Erről Répássy Róbert frakcióigazgató nyilatkozott a házelnöknél tartott ötpárti egyeztetést követően.
2008. 01. 30. 14:11
Csak a múlt héten 54 ezren kapták el az influenzát, és országossá vált a járvány. A betegek döntő többsége gyerek és fiatal. Évente összesen 100-110 ezer beteg van, így a fertőzöttek száma új rekordot jelent. A járvány korábban az idősebbeket és a gyerekeket fenyegette, az új vírustörzsek azonban a munkaképes korú, fiatal felnőttekre különösen veszélyesek.
2008. 01. 30. 13:41
Felmentette az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt emelt vád alól Budaházy Györgyöt a Fővárosi Bíróság (FB) szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
2008. 01. 30. 08:54
Legkésőbb áprilistól kormányrendelet szabályozza majd a piacok és vásárok működését. A vevőket súlyosabb szankciókkal óvnák - írta a Népszava.
2008. 01. 30. 08:03
Ötszázezer forint kifizetésére kötelezte a rendőrséget a Fővárosi Bíróság egy 2006. október 23-án a fővárosban bántalmazott férfi ügyében – írja a Magyar Nemzet és a Népszava.
2008. 01. 30. 07:52
Orbán Viktor tervei szerint február 17-én veszi kezdetét hivatalosan is a Fidesz népszavazási kampánya. Várhatóan ezután kezdi meg Orbán Viktor a személyes kampányát, amelynek során országjárást is folytat – értesült a Népszabadság.
2008. 01. 30. 07:28
Olvasói sztorik