Belföld

Befagyasztották az egri kórház eladását

Az alkotmánybíróság döntéséig felfüggesztette az egri kórház vagyonkezelésének átadása kapcsán indított eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság. Nem világos ugyanis, hogy a megyei önkormányzat pályáztatás nélkül is átadhatja-e az intézmény működtetését.

A közbeszerzési törvény kötelezővé teszi ugyan az önkormányzatok számára a közbeszerzést, az Országgyűlés 2007-ben úgy módosította a 2006-os egészségügyi törvényt, hogy az egészségügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó vagyonkezelői jog átadása esetében a törvény nem követel meg közbeszerzést. Ennek a módosításnak az alkotmányossági vizsgálata azonban jelenleg is zajlik – közölte Benkár József, a Heves Megyei Önkormányzat főjegyzője.

Nem dönthet a döntőbizottság

Az Észak-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal ugyanakkor – éppen a közbeszerzési törvény alapján – azért kezdeményezett eljárást a döntőbizottságnál a Heves Megyei Önkormányzat ellen, mert a közbeszerzési eljárás mellőzésével írt ki pályázatot a Markhot Ferenc Kórház működtetésére – magyarázta a főjegyző.

A döntőbizottság álláspontja szerint a rendelkezés alkotmányossági vizsgálata szükséges ahhoz, hogy megalapozott döntés szülessen. Vagyis csak az alkotmányossági döntés után kerülhet a jogvitát elbíráló Közbeszerzési Döntőbizottság abba a helyzetbe, hogy állást foglalhasson: jogszerűen mellőzte-e a megyegyűlés a pályáztatás során a közbeszerzési törvény rendelkezéseit.

Az önkormányzat döntése (fotó: MTI)

Az önkormányzat döntése (fotó: MTI)

Többen is pályáztak

A Heves Megyei Önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.

A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Továbbá demonstráció keretében civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen. Ugyanakkor a kórház 1.300 dolgozója közül 918-an írták alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem kívánnak lemondani közalkalmazotti jogviszonyukról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik