Köszöntjük a nőket (+2). Árvízhelyzet, fertőző száj- és körömfájás, kisgazda belügyek (-1). Ingatlanokat ad el az Egészségügyi Minisztérium, hogy pénzhez jusson (-1). Nem mozdul a FigyelőBarométer.
(FN) A Synergon 105 ezer darab saját részvényt értékesített munkavállalóinak. Az ügylet tőzsdén kívüli forgalom keretében zajlott le, a cég munkavállalói számára kidolgozott ösztönzési program részeként. A részvénymennyiség 1,1 százaléknyi tulajdonhányadnak felel meg, és az értékesítésükkel a cég tulajdonában maradó saját részvények állománya minimálisra apadt.
(MTI-Eco) A francia telekommunikációs vállalat tegnap lezárta 16,4 milliárd dolláros kötvénykibocsátását. Az akció - amely egyébként rekordnagyságú kibocsátásnak számít - sikeresen zárult, szakértők szerint közel 25 milliárd dollár összértékben érkezett be ajánlat. A France Telecom a kötvénykibocsátásból származó pénzből kívánja finanszírozni jelentős méretű adósságállományát - 55 milliárd dollár -, amelyet az UMTS licencek vásárlása és vállalat
(FN) A cég idén már másodszor módosított lefelé eredmény-előrejelzésén. Az első negyedéves várakozások azért lettek pesszimistábbak, mert jelentős visszaesés tapasztalható az interenetes reklámpiac területén. A cég bejelentette, hogy megválik jelenlegi igazgatójától, Tim Koogle-tól, aki ezentúl az elnöki feladatokat fogja ellátni. A cég piaci értéke 1999-ben 100 milliárd dollár volt, mára azonban - az árfolyam 88 százalékos gyengülése után - a Y
(FN) Egy japán bíróság bűnösnek találta a Credit Suisse svájci bankot. Az ítélet szerint a neves pénzintézet megsértette a japán értékpapírpiaci szabályokat és akadályozta a kormányzati vizsgálódásokat. A Felügyelet még 1999-be bezáratta a bank egyik szigetországbeli részlegét (Credit Suisse Financial Products), a per több mint egy éve folyik. A Credit Suisse számára fontos a japán piac, korábban ugyanis teljes profitjának 5 százaléka innen szár
(FN) A vegyipari társaság ma bejelentette, hogy tovább folytatva műanyagipari érdekeltségei eladását, értékesítette 100 százalékos érdekeltségét. A Tisza-Form fúvott üreges testek és fröccsöntött műanyag termékeket gyárt - tavaly 80 millió forintos veszteséggel -, az új tulajdonos a Glass-Best Környezetvédelmi és Szilikátipari Alapanyagot Előállító Kft. A TVK-nak sorozatban ez a harmadik cége, amitől megválik (Unterland, Helioplast).
Regisztrálta 40,000 -dik felhasználóját az ingyenes MailBox levelezőrendszer. Az elmúlt évben indult szolgáltatás stabilan növekvő felhasználótábort tud magáénak.
A piaci szereplők egyelőre pozitívan értékelik a kormánydöntést, miszerint az OTP mégsem kapja meg a Postabankot. Az elemzők szerint hosszú távon már korántsem ennyire egyértelmű a helyzet.
Határozott legyen vagy határozatlan? Mármint a munkaszerződés időtartama. Ebben sem ugyanaz a munkáltató és a dolgozó érdeke - s ezzel az utóbbinak mint gyengébbnek tisztában kell lennie.
(FN) A Westel Mobil Távközlési Rt. holnap indítja el a kereskedelmi GPRS szolgáltatást , mellyel a magyarországi mobilszolgáltatók közül elsőként kínál akár 30 kbit/s sebességű csomagkapcsolt adatátviteli megoldást. A szolgáltatást igénybe vevők így a korábbinál lényegesen nagyobb sebességgel internetezhetnek, tölthetik le e-mailjeiket, vagy használhatják a WAP-böngészőt.
(CNNfn) Új számítógépes vírus ütötte fel a fejét az Egyesült Államokban. A vírusos e-mail tárgya "Fw: Naked Wife", ám erotikus képek helyett olyan kártevőt kap a gyanútlan felhasználó, amely létfontosságú rendszerfájlokat töröl a számítógépről. A csatolt NakedWife.exe program megnyitásakor kinyíló ablakban a következő olvasható: JibJab Loading. A vírus ezek után megpróbálja letörölni a Windows és a Windows/Systems könyvtárban található összes .B
(FN) A Synergon Informatika Rt. 2001. február végén írta alá a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Iroda informatikai rendszerének fejlesztéséről szóló szerződését. A közel 80 millió forintos szerződés értelmében a Synergon újabb régióközpont bekapcsolását teszi lehetővé a múlt évben kiépített hálózatba. A most csatlakozó intézmények - budapesti és vidéki főiskolák, könyvtárak és múzeumok egyaránt - korábban nem, vagy csak igen alacso
(FN) A Gazdasági Minisztérium (GM) tavaly szeptemberben hirdetett turisztikai pályázataira 194 pályázat érkezett be , melyből 65 pályázat támogatását fogadták el - jelentette be Budai Zoltán turisztikai helyettes-államtitkár. A pályázat során összesen 181 millió forint támogatást osztottak szét a nyertesek között, akik a konkrét beruházás megvalósítására akár a Széchenyi-terv turizmusfejlesztési pályázataira is jelentkezhetnek.
(eBroker) A Bundesbank tanácsának egyik tagja, Klaus-Dieter Küchbacher nyilatkozatában elmondta, hogy az ECB nem tervez kamatcsökkentést , amíg az eurózónai inflációja nem csökken 2,2 százalékra - ennek bekövetkeztét pedig június-július tájékára prognosztizálta. Küchbacher nem tagja az ECB tanácsának és nincs beleszólása a döntéshozási politikába sem, azonban feltehetőleg meglehetősen jól informált a kérdéskörben.
Az alkalmazásszolgáltatás, az internetre épülő Új Gazdaság feltörekvő szegmense gyorsan a vállalatközi szolgáltatások legnagyobb ütemben fejlődő területévé vált. Jelentős lökést adhat az egyébként sem lassan fejlődő informatikai piacnak.
(FN, Napi) Az eurózónában havi szinten 0,1 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 4,8 százalékkal nőttek a termelői árak az építőipari árak számítása nélkül. Korábban az elemzők havi szinten a mostani eredménnyel megegyezőt, éves szinten pedig egytized százalékkal rosszabbat vártak figyelembe véve a decemberi 0,4 százalékos csökkenést és a januári 5,5 százalékos bővülést.
(FN, Napi) Románia GDP-je a tavalyi évben 1,6 százalékkal nőtt , tette közzé a bukaresti statisztikai hivatal. Ezzel szemben a román kormány 2 százalékos növekedésre számított. 1,7 százalékkal nőtt a belső fogyasztás, az export éves szinten 3,9, az import 29,1 százalékkal bővült. 1999-ben a kelet-európai ország bruttó nemzeti összterméke még 3,2 százalékkal csökkent 2001-re viszont már 4,5 százalékos növekedést várnak.
(MTI) A bírói végzés elrendelte, hogy a Napster nevű internetes vállalkozásnak ezentúl három napon belül el kell távolítania online szolgáltatásából azokat a zenei felvételeket, amelyeknek az internet útján való ingyenes elérhetővé tétele jogsértő volt - minden olyan esetben, valahányszor a jogaiban sértett fél ilyen felvételt megnevez, és a Napstert az eltávolításra felszólítja.
Olvassa el a témáról készült cikkünket is!
(Napi) A Fitch bejelentette, hogy egy lehetséges leminősítés szándékával revízió alá vette 11 japán bank rövid távú besorolását. Az érintett bankok rövid távú besorolása általában F1, ami csaknem a legjobb. A pozitív besorolás oka elsősorban az, hogy Japánban 1998 októberétől 2002 március végéig az állam garanciát vállalt a betétekre. A bankok hosszabb távú besorolása már nem ennyire egyforma, A-tól BBB-ig terjed. Elemezők a rövid és hosszú távú
Nincs pánik, sem emberáldozat, de idén is sokba fog kerülni a tiszai árvíz (-1). Hat hónapra csökkentik a sorkatonai szolgálati időt, ötéves önkéntes tartalékos szolgálat bevezetését tervezik (+1). Egy nemzetközi felmérés előkelő helyre sorolja Magyarországot a gazdasági átláthatóság szempontjából (+1). Emelkedik a FigyelőBarométer.
(FN) A március 8-12. között jegyezhető FHB jelzáloglevél végleges jegyzési árfolyama 100,5 százalék - közölte az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. a Magyar Tőkepiacban. A jelzáloglevél egységes hozammutatója 9,71 százalék.
(VG) Az olasz Cogne Acciai Speciali Srl. céggel tárgyal a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. felszámolója a társaság működő vagyonának értékesítéséről. Az olaszok 4,3 milliárd forintot kínálnak a DAM-ért. A másik két jelentkező - a Max Aicher GmbH és az Acéltech Rt. - pályázata mind tartalmi, mind formai szempontból hiányos volt, ráadásul alacsony árat: nulla, illetve háromszázmillió forintot ajánlottak.
Részletek a