Az első kilenc hónapban tovább nőtt az új autók iránti kereslet, Skodákból például már többet adtak el, mint tavaly, Suzukiért pedig lehet, hogy sorba kell majd állni - olvasható a Napi Gazdaságban.
Mindössze az előirányzat egytizede, vagyis 2,7 milliárd forint maradt a központi költségvetés általános tartalékából az utolsó negyedévre – értesült a Világgazdaság. Mindeközben a tárcák jelentős többlettámogatásra, közel 50 milliárd forint összegben jelezték igényüket.
Vegyes részvénypiaci várakozásokat fogalmaztak meg szerdán az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. A BUX szerdán 27 pontos emelkedéssel 9466 ponton nyitott.
Arnold Schwarzenegger osztrák születésű egykori testépítőt és színészt, a "Terminátort" választották a világ ötödik legnagyobb gazdaságának, Kaliforniának az élére.
Bár a nyár még a szokott nézettségcsökkenést hozta, a kereskedelmi tévék árbevétele mégis tovább nőtt. A tv2 augusztusban, az RTL Klub pedig szeptemberben ért el hirdetési rekordösszeget - olvasható a Világgazdaságban. Az ősz újabb boommal kecsegtet.
Vadonatúj versenyjogi szabályozással — többek között a „hajnali razziák" lehetőségével — kell szembenézniük a magyar vállalatoknak 2004. május 1-jétől - olvasható a Világgazdaságban. De nem (csak) az EU-csatlakozás miatt. Az egész unióban ekkor lép ugyanis hatályba az 1/2003-as tanácsi rendelet, amely a régi tagállamok számára is sok változást hoz a versenyjogban.
Rácáfol a közhiedelemre és a tankönyvek anyagaira is a Mol kutatásának eredménye. A társaság két jelentős lelőhelyre bukkant: földgázmezőt találtak a Hajdúságban és olajat a Jászságban - tudta meg a Magyar Hírlap. Előbbi nagysága a Mol teljes gázvagyonának egytizedére rúg.
Európa rákapcsol. Az EU pénzügyminiszterek – némi meglepetésre – kedden elfogadták azt a gigantikus beruházási programot, amelynek célja, hogy lendületet adjon a továbbra is gyengén teljesítő uniós gazdaságnak, és csökkentse a munkanélküliséget - számol be a Népszabadság.
A fűszerpaprika az egyetlen termék, amelynek világforgalmában Magyarország részesedése nemrég még elérte a tíz százalékot - írja a Népszabadság. Ezt a pozíciót egyre kevésbé tudja tartani, sőt, már a hazai piacon is meg kell küzdenie a Peruból vagy Dél-Afrikából érkező exporttal. A magyarországi fűszerpaprika-fogyasztás évente nagyjából ötezer tonna, jobb években ugyanennyit még exportált is a kalocsai és a szegedi feldolgozó. Az idén azonban vá
A török parlament jóváhagyta kedden az ankarai kormánynak azt a javaslatát, hogy Törökország az Egyesült Államok kérésére küldjön jelentős katonai erőt a szomszédos Irakba, és segítsen az ott állomásozó nemzetközi koalíciónak az arab ország belső rendjének fenntartásában.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kedden átvette a Kondor Katalinnal kapcsolatos iratokat a Nemzetbiztonsági Hivataltól - közölte a titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző háromtagú bizottság soros elnöke az MTI-vel. Sipos Levente elmondta: illendőnek tartják, hogy először Kondor Katalin lássa a dokumentumot. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kutatók számára mikor nyílik erre lehetőség.
Pénzmosás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő szír El Abed Hassan 64 millió forintot fizetett a Nap-kelte műsorvezetője, Forró Tamás cégének , lapértesülés szerint további 100 milliót a Montrade utalt a Tízezer Kft.-nek. A médiaszemélyiség addig nem vezet műsort, amíg nem tisztázódik szerpe az ügyben - írja Magyar Nemzet.
Arnold Schwarzenegger, a Republikánus Párt jelöltje lesz Kalifornia állam új kormányzója a keddi választásokon leszavazó állampolgárok kikérdezésén alapuló közvélemény-kutatási adatok szerint.
Nehéz eldönteni, hogy manapság – a technika határok nélküli burjánzása és a csaknem mindenható orvostudomány korában – egy online újság vagy egy újszülött életében számít-e kritikusabb időszaknak az első három év…
A Network Associates bemutatta a McAfee PortalShield 1.0-t, mely átfogó védelmet nyújt a Microsoft Office SharePoint portálkiszolgálókhoz és a Windows SharePoint szolgáltatásaihoz.
Végleg elhárultak az akadályok a fővárosi Kincsem Parkban lévő lóversenypálya-komplexum befejezése elől - tájékoztatta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) kedden az MTI-t.
A Royal Dutch/Shell megvásárolja a francia Total 33 csehországi üzemanyagtöltő állomását, és ezzel a 14 százalékos piaci részesedést biztosító 138 kútjával az Unipetrol tulajdonában lévő Benzina és az OMV után az ország harmadik legnagyobb üzemanyagtöltő hálózatát tudhatja majd magáénak.
A brit műholdas televíziócsatorna, a BSkyB eladta 10 százalékos részesedését, amelyet a Manchester Unitedben britokolt. Ezzel tovább erősödtek a BBC szerint azok a pletykák, miszerint az angol focicsapat gyökeres tulajdonosváltás elé néz.
A kisbefektetői jogok hatékonyabb érvényesülése érdekében a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) elengedhetetlennek tartja, hogy a Brau Rt. Felügyelő Bizottságában legalább egy tag a kisbefektetők érdekét képviselje, ennek érdekében megkezdte az előkészületeket a Brau Rt. rendkívüli közgyűlésének összehívására.
Lengyelországban az átalakulás csaknem egész időszakában az átlagfizetés jóval magasabb volt, mint Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon vagy a balti államokban, az elmúlt két évben azonban a különbségek csökkentek, sőt Csehország jóval megelőzte, Magyarország pedig utolérte a lengyel átlagot - derült ki a Rzeczpospolita című lengyel napilap összeállításából.
Győr közterületein meg akarják teremteni az ingyenes internetezés feltételeit, a projekt első lépéseként kedden az önkormányzat és a győri székhelyű Int-air.net Számítástechnikai Szolgáltató Kft. együttműködési megállapodást kötött, és szerdától a városház előtti téren már igénybe vehető az internetes csatlakozás.