Gazdaság

Matolcsy György: A magam részéről állok elébe az összes vizsgálatnak

Matolcsy György / YouTube
Matolcsy György / YouTube
A volt jegybank elnök egy általa készített YouTube-videóban panaszolta el, hogy ő soha nem mondott olyat, hogy az alapítványi vagyon elveszthette közpénz jellegét.

Matolcsy György szerint ő soha nem mondta azt, hogy a jegybanki alapítványokba került pénz „elvesztette közpénz jellegét” – erről beszélt a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke a saját YouTube-csatornájára csütörtökön feltöltöt videóban.

Matolcsy a videót azzal kezdte, hogy a sok hamis történet után most elmesél egy olyat, ami igaz, majd elpanaszolta, hogy tíz éve tévesen kötik a nevéhez az azóta szállóigévé lett mondatot. A volt jegybankelnök azt mondta, utánanéztek annak is, honnan eredhetett a kijelentés. Két esetet talál: egy téves jogászi érvelést és egy törvényjavaslatot, amiből nem lett végül törvény.

Tíz éve nekem tulajdonítják azt a mondatot, amit soha nem mondta, hogy tehát elveszíthette az alapítványi vagyon a közpénz jellegét

– jelentette ki, hozzátéve, az ügy folyományaként az országgyűlés nagyon helyesen úgy döntött, hogy a közpénz közpénz maradt.

Még mindig a témánál maradva a volt jegybankelnök úgy folytatta, a jegybank által létrehozott alapítványokba került pénz közpénz volt és az is maradt, de hangsúlyozta, hogy az nem adóforintokból származott. Ezt követően hosszasan magyarázta a jegybank működését, illetve azt, hogyan keletkezhet nyeresége a Magyar Nemzeti Banknak, és ebből hogyan finanszírozhatták az alapítványokat.

A videó végén aztán Matolcsy az MNB korábbi működését érintő vizsgálatokra is kitért. A volt jegybankelnök üdvözölte, hogy vizsgálják a jegybank gazdálkodását, szerinte ugyanis minden, az MNB-nél elköltött pénz sorsát ellenőrizni kell.

A vizsgálat helyes, hogy indult, hiszen közpénzről van szó. Minden közpénzt, így az MNB alapítványában lévő pénzt is alapos vizsgálat alá kell venni, igen, nem csupán a korábbi jegybanki vezetést kell vizsgálni, hanem a mostani jegybanki vezetést is. A magam részéről állok elébe az összes ilyen vizsgálatnak

– jelentette ki végül.

Kapcsolódó
Az MNB-botrány politikai felelőseit is keresi a parlamenti vizsgálóbizottság
A bizottság az MNB korábbi működését, az alapítványi vagyonkezelést, az Optima befektetéseit és a jelentős ingatlanberuházásokat is górcső alá veszi.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik