Belföld

Vezet a terminátor – Schwarzenegger lesz a kormányzó

Arnold Schwarzenegger osztrák születésű egykori testépítőt és színészt, a "Terminátort" választották a világ ötödik legnagyobb gazdaságának, Kaliforniának az élére.

Elsöprő arányban úgy döntöttek a kaliforniai szavazók, a magyar idő szerint keddről szerdára virradóra befejezett voksoláson, hogy menesztik az eddigi kormányzót, Gray Davist, és helyette az osztrák származású testépítőt és színészt, Arnold Schwarzeneggert választották meg.


Az eddigi kormányzó elismerte vereségét

A CNN tudósítása szerint Davis kormányzó máris elismerte vereségét, és gratulált Schwarzeneggernek, jóllehet csak az exit-pollok teljeskörű feldolgozása történt meg, a hivatalos eredmények kihirdetésére még nem került sor. Így tehát annak a Kaliforniának, amely ha önálló ország lenne, a világ ötödik legnagyobb gazdasága lenne, egy volt body-builder lesz a kormányzója. Ez először fordulna elő az USA délnyugati államában, színész ugyanis volt már a kormányzók között. A másodrangú hollywoodi színészből elsőrangú politikussá avanzsált Ronald Reagan olyan sikeresen irányította ugyanis Kaliforniát, hogy később amerikai elnökké választották.

Reagan sikereit nem ismételheti meg Schwarzengger: egyrészt ő nem másodrangú hollywoodi sztár, hiszen a Terminátor-filmekben valódi csillaggá nőtte ki magát (bár azért drámai szerepekre ritkán kérik fel), másrészt peig osztrák születésűként az amerikai alkotmány értelmében soha nem lehet az USA elnöke. (A bevándorlók alapította állam, amely a világ leghatalmasabb demokráciájának tartja magát, ugyanis elképesztő módon éppen a bevándorlók esetében zárja ki az elnökké választás lehetőségét. Korábban ez leginkább Henry Kissingert, a Németországban született, de a nácizmus elől onnan elmenekült volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót és külügyminisztert zavarta leginkább, aki nagyon szeretett volna választott hazájának választott elnöke lenni.)


Nyolcvan éve az első bukás

A hatvanéves Davis lesz az első – 1921 óta – akit hivatali ideje alatt hívnak vissza tisztségéből. (Davis tavaly választották újra, második ciklusára.) 1921-ben egyébként Észak-Dakota kormányzóját, Lynn Fraziert hívták vissza időközben szavazáson a voksolók. A mostani kaliforniai szavazás érdekessége volt, hogy a szavazók abszolút többségének kellett kimondania azt, hogy meneszteni kívánják Davist, ugyanakkor az utódjának megválasztásához elég volt a relatív többség is. Davis megbuktatását egyébként elemzők szerint a kaliforniai gazdaság hirtelen hanyatlása okozta, az internetes „lufi” kipukkanása és az IT-szektor egészének visszaesése ugyanis rendkívül érzékenyen érintette a legnagyobb amerikai szövetségi államot. Davis gyakran hangoztatta, hogy az Enron botránnyal is milliárdokat vettek ki a kaliforniaiak zsebéből.

A republikánus jelölt nyert


De térjünk vissza Schwarzeneggerre: ő a republikánusok színeiben nyerte meg a kalifoniai választást, amelyet bohózatba illő kampány előzött meg. Bukott, illetve bukottnak tekinthető politikusok (köztük Davis, az eddigi kormányzó, illetve helyettesei) indultak ugyanis a választásokon, de rajtuk kívül pornósztárok, aktmodellek, szexlapok kiadói és más elképesztő foglalkozásokat űző „tisztes polgárok” léptek fel a kampányban, összesen 134-en(!). Ebben a mezőnyben végül is Schwarzenegger magabiztosan küzdhetett, hiszen ő rutinos kampányoló: korábban az idősebb Bush amerikai elnökké választásához szervezett korteshadjáratában aktívan részt vett, és a mostani elnök, az ifjabb George W. Bush mellett is fellépett, bár kisebb vehemenciával. Ugyanakkor a politikai elemzők hangsúlyozzák, hogy Schwarzenegger maga sohasem töltött be közfunkciót, ebben a „szakmában” tehát zöldfülűnek számít.

Schwarzenegger Európában is kihasználta népszerűségét: szülőhazájában, Ausztriában is fellépett a konzervatív jelöltek, az Osztrák Néppárt kampányában. A volt testépítő bajnok és színész népszerűsége töretlen, annak ellenére, hogy a kaliforniai kampány utolsó napjaiban egyre több nő állt elő azzal, hogy a most 56 éves Schwarzenegger korábban molesztálta, szexuális zaklatta őt. A vádak – úgy tűnik – nem hatották meg a sokat látott kaliforniai választókat, akik Clinton elnök szexbotrányai óta immunissá váltak az ilyen ügyekre – még akkor is, ha esetleg igazak a panaszok… (Schwarzengger egyébként nemrégiben – általánosságban – bocsánatot kért a nőkkel való „egykori” viselkedése miatt, ugyankkor nem ment bele a részletekbe.)


Vádak Hitler miatt is…


Az osztrák származású színészt a kampány során azzal is megvádolták, hogy egy 1975-ös interjújában Hitlert dicsőítette, ám ezt a volt testépítő vehemensen cáfolta.

Schwarzeneggert a CNN exit pollja szerint például a női választók 47 százaléka támogatta a mostani szavazáson, a férfiak pedig elsöprő arányban szavaztak az osztrák származású színészre. Az eddigi kormányzó, Davis egyébként mindössze 27 százalékot kapott, így egyértelműnek látszik: az ő menesztése volt a választók legfőbb célja.


Schwarzenegger megválasztása mellett a CNN kiemeli, hogy az eddigi alkormányzó, Cruz Bustamante, aki a demokraták színeiben indult, megtartja pozícióját Schwarzenegger megválasztása után is. A kampányban egyébként Schwarzenegger legerősebb kihívójának Bustamante bizonyult, akikre a spanyolajkú szavazók 52 százaléka voksolt. A „latinók” közül mindössze 30 százalék támogatta Schwarzeneggert – az exit-pollok tanúsága szerint.

Az előzetes adatok szerint a rekordok közé tartozó szavazási hajlandóság mellett megválasztott Schwarzenegger várhatóan novemberben veheti át a kormányzói teendőket az egyik legfontosabb amerikai szövetségi államban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik