Belföld

Halálra dolgoztattak és éheztettek egy 34 éves nőt, majd a holttestét kihajították a kocsiból

Súlyosabb büntetést kért Debreceni Fellebbviteli Főügyészség arra a házaspárra, akik éheztettek és rabszolgaként dolgoztattak egy 34 éves piliscsévi nőt. Amikor a pár rájött, hogy a kocsiba tett áldozatuk meghalt, akkor lehajtottak az autópályáról, majd az élettelen holttestet kitették egy aszódi társasház parkolójába. A nő holttestére arra járó gyermekek találtak rá. 

H. Béla, a családfő 14 év fegyházat, míg a párja 10 év börtönbüntetést kapott, és emellett 10 évre eltiltották őket a közügyektől is. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint kétség sem férhet a különös kegyetlenség megállapításához, ezért a férfira életfogytig tartó szabadságvesztést, míg a feleségével szemben lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását kérték.

H. Béla az interneten ismerkedett meg a rendezetlen családi körülmények között tengődő és italozó életmódot folytató piliscsévi nővel. Három évvel ezelőtt a férfi és az 54 éves neje rávette a nőt arra, hogy szállásért és ennivalóért cserébe segítsen nekik a ház körüli munkákban. Enni azonban a korábbi ígéretük ellenére sem adtak neki, a fiatal nő még csak ki sem vehetett ételt a hűtőből egyedül.

Sodrófával és sokkolóval kínozták

A bezárva tartott nőnek a földön kellett aludnia, és az elkövetők engedélye nélkül nem hagyhatta el az ingatlant. H. Béla rendszeresen verte ököllel és sodrófával a kiszolgáltatott nőt, míg a férfi neje puszta kézzel ütötte, ha nem megfelelően végezte el a rábízott feladatot. A férj többször is sokkolóval esett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek.

Amikor az áldozatuk kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a pár erőszakkal visszavitte. Ekkor H. Béla olyan erővel fejbe rúgta a nőt, hogy annak két foga is kiesett. 2024. április 28-án az áldozat már annyira le volt gyengülve az éheztetés miatt, hogy már nem tudott mozogni és beszélni. A házaspár azonban még ekkor sem hívott segítséget hozzá. A gyermekük és annak párja segítségével beültették a gépkocsiba, majd mindannyian elindultak vele Budapest felé.

Útközben azonban észlelték, hogy az áldozatuk meghalt, így az autópályáról lehajtva egy aszódi társasház parkolójában kirakták az élettelen testet, zsebébe tették a személyi igazolványát és a bankkártyáját, majd hazautaztak. A nő holttestét arra járó gyermekek találták meg. A nő halála agyzúzódás, éheztetés és kihűlés folytán következett be.

A Nyíregyházi Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette, valamint emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében találta bűnösnek a házaspárt. H. Béla 14 év fegyházat, míg a neje 10 év fegyházat kapott. A házaspár gyermeke és annak párja felfüggesztettet kapott.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetett előéletű terheltek hónapokon keresztül olyan intenzíven és embertelen módon bántalmazták és éheztették az áldozatukat, hogy tisztában kellett lenniük azzal, hogy cselekményük a nő halálához vezet. Álláspontjuk szerint kétség sem férhet a különös kegyetlenség megállapításához.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik