Magyarország valóban nem tartozik a világ jelentősen szeizmikus területei közé, de az V. századig visszamenően a Kárpát-medencében körülbelül 25 ezer földrengésről van tudomásunk írott források alapján. Kis számban, de előfordulhatnak 5-ös, 6-os rengések, amelyek már épületkárokat okozhatnak, és akár emberéleteket követelhetnek, mint ahogy a múltban nemegyszer megtörtént.
Veszélyes területek
A földrengések kipattanásának helyét és idejét jelent tudásunk alapján nem lehet előre jelezni, ám az biztos: ahol egyszer megmozdult a föld, ott nagyon nagy valószínűséggel a jövőben is várható. Ráadásul vannak az átlagnál aktívabbnak nevezhető területek, mint Komárom, Móri-árok, Kapos-vonal, Eger, Jászság és Zala megye északi része. Történelmünk során 32 olyan földrengésről van tudomásunk, ami jelentős károkat okozott, a legpusztítóbbat Komárom lakói élték át 1763. június 28-án.
Fennmaradtak a károkról készült összeírások, ebből számolták ki korunk tudósai, hogy Magyarország valaha regisztrált legnagyobb földrengésének magnitúdója 6,3, intenzitása pedig IX-es volt. Főleg utóbbi szorul kis magyarázatra. A magnitúdós-, vagy Richter-skála egy egzakt értéket ad meg, a kőzetlemezek törése során lezajlott folyamatok energiáját adja meg. Végső értéke nincs, de 9-esnél lényegesen erősebbet még soha nem mértek.
A kortárs Karl Friedel festménye a komáromi földrengés okozta károkról
Az intenzitás egy 12 osztatú skálán szemlélteti a rengés okozta károkat, ahol az 1-est az ember meg sem érzi, a 12-es pedig a totális pusztulást jelenti. Értelemszerűen ez a szám nem lehet egzakt, hiszen a rombolás mértéke az épületek minőségén és az epicentrumtól való távolságon is múlik.
Komárom
De visszatérve Komáromhoz és az 1763-as évhez, a földrengésben a város harmada elpusztult, a legnagyobb károkat a Duna bal partján regisztrálták. A fennmaradt források szerint 63 ember halt meg és 120 volt a sérültek száma. Mácza Mihály helytörténész szerint azonban ezek csak a katolikus egyház adatai, ami kiegészítve más felekezetek halottaival, és a később sérülésük miatt elhunytakkal, az áldozatok száma két-háromszáz fő is lehetett.
Szerencsére ugyanis a város lakói bár nem tudatosan, de földrengésbiztosan építkeztek. A falak félméterenként levert oszlopok közé fűzött, sárral tapasztott “vesszőnyalábok” alkották, és a kémények is lefelé szélesedtek. Ezután körülbelül 20 évente tapasztaltak rengéseket a térségben, de 1850 után az aktivitás lecsökkent.
Hogy mekkora lehetett a riadalom, azt az 1810 januárjában, Mór környezetében kipattant, a komárominál enyhébb rengés szemlélteti. A bodajki jegyző „elsőbben is maga körül és alatta mindent egyik oldalról a másikra hullámos mozgásban rémülten látott inogni, majd ezen mozgás ismét függőleges mozgássá változott, minek folytán minden, amit látott, föl alá mozgott. Mindez még semmi kárt nem okozott, de azután a rögtön erősödő földmozgásra az épületek előtte összeroskadtak”.
A Csóka-hegyről hazatérő jobbágyok riadalmát az okozta hogy hirtelen feltűnő zúgást hallottak, mire ösztönszerűen hátranézve úgy látták, hogy “a mozgásban levő hegy jött utánuk”, szinte földbe gyökerezett a lábuk ijedtükben. ” A nép a földrengés szokatlan hatásai miatt éjjel-nappal fél, mivel hogy a földrengés oka el van rejtve és már annyi idő óta alig számbavehető megszakítással ezen a vidéken minden pillanatban kénytelenek tapasztalni, hogy életük a legnagyobb veszélyben forog” – írta a jelenség okainak kutatására kiküldött bizottság.
Nem múlt el jelentős földmozgás nélkül a XX. század sem. A legjelentősebb Dunaharaszti környékén pattant ki 1956. január 12-én 5,6 magnitúdóval és VIII-as intenzitással. A település 3500 épületből 3144 megsérült, ketten meghaltak és 38-an sérültek. Sírkövek dőltek el, a kis mélységben levő ásott kutakat majdnem kivétel nélkül elöntötte a homok.
