A MÁV szegedi székházának egy pincéjében járok. Három pici szoba telezsúfolva a szegedi vonatozás emlékeivel. Polcokon, szekrényeken dokumentumok, fényképek, régi kismozdonyok. Egy szekrény tetején Bakter nevű pálinka, hozzávaló mozdonyos féldecis poharakkal. A három szoba a szegedi székhelyű, most húsz éves Vasúttörténeti Alapítványé, amely a szegedi Fekete Házban épp kiállítást szervez, miután kettős jubileum van: a Szegedi Vasúti Igazgatóság, azaz a szegedi vasutazás története 125 éves, az alapítvány pedig húszadik születésnapját ünnepli.
A pincében Nagy József, az alapítvány munkátársa, egykori mozdonyvezető kalauzol, aki épp azt magyarázza, hogy az alig húsz tagú országos szervezet minden tagja a vonatozás megszállottja, gyűjtenek mindent, ami a vasúthoz kapcsolódik. Ez látszik is. Még a számítógépek előtti székek helyett is régi kupékből megmaradt foteleken dolgoznak. Minden, ami a pincében van a vasutat idézi.
„ Épp bajban vagyunk, mi legszívesebben mindent meg akarnánk mutatni, de korlátozott a kiállítótér befogadása, nehéz válogatni. Még nem árulhatom el pontosan mikor nyílik a tárlat, de hamarosan, és sokáig látható majd ” – neveti el magát Nagy József. Aztán lerogyunk egy kettős, vonatos fotelbe és belekezd a szegedi vasutazás történetébe.
„1888-ban, az akkori Magyarországon Szegeden volt a legnagyobb vasúti gócpont. Ezért az akkori vasúti miniszter, Baross Gábor megbeszélte a város akkori vezetőivel, hogy itt kellene felállítani egy nagy vasúti igazgatóságot. A város egyforintos jelképes összegért adta át ezt az Anna kútnál lévő helyet a vasútnak. Sokat dolgoztak a vasutasok, köztük a legkiválóbb mérnökeik, és 1897-re felépítették többek közt ezt a MÁV palotát, ahol most vagyunk. De a városban még sok helyen épültek vasúti épületek. Csak kevesen tudják, hogy például a szegedi egyetem Ady téri díszes épülete, a mostani bölcsészkar is eredetileg vasúti leszámítóhivatal volt sokáig. A szegedi MÁV üzletvezetőségéhez pedig ma is az ország legnagyobb kiterjedésű vasútvonala tartozik” – vázolja fel a múlt és jelen vasúttörténeti titkait Nagy József. Majd a szintén jubiláló Vasúttörténeti Alapítványról is szól néhány szót.
„ Mi szerényebb időket, húsz évet számlálunk. Eredetileg öten alapítottuk a civil szervezetet, vasutasok, majd később bővült a tagságunk. Székhelyünket ide, a szegedi MÁV palotába helyeztük. Miután mindannyian szeretjük a vasutat, fenállásunk óta gyűjtjük a relikviáit, amelyeket itt lát mindenhol, földtől a plafonig ebben a három helyiséges pincécskében” – mondja mosolyogva, sodorva egyet büszkén kackiás vasutas bajuszán az egykori mozdonyvezető.
A kiállításról kérdezve pedig így felel: „ A Fekete Ház múzeumban három helyiséget kaptunk, ahol több száz relikviát állítunk ki május elejétől majdnem július végéig. A készülő tárlaton most dolgozunk, és három részre tagoljuk. Az egyik térben tablókon, tárgyakkal bemutatjuk a MÁV szegedi üzletvezetőségéhez tartozó vasutazás történetét. Láthatóak lesznek egészen ritka, az 1800-as évektől egészen napjainkig származó vasutas ereklyék is” – somolyog a bajsza alatt Nagy József. Unszolásomra elárul előre egy-két ilyet. Így megtudom, hogy láthatunk majd többek közt vasúti sorompótáblát az 1800-as évekből, különböző ritka vasúti okmányokat, így Ady Endre vasúti igazolványát is és érdekes propagandaplakátokat az ötvenes évekből.
A másik teremben magának a Vasúttörténeti Alapítványnak a gyűjteményéből csinálnak az alapítvány munkatársai egy teljesen berendezett, az 50-es, 60-as éveket idéző forgalmi irodát, minden akkori eszközzel.
Az igazi izgalom azonban a harmadik teremben vár majd bennünket.
„ Ez lesz a tárlat interaktív része. Működő terepasztalt, mozdonymodelleket, forgalmi eszközöket rakunk ki, amelyeket a közönség ki is próbálhat. Például vonatot indíthat, kurblis telefonnal vezélnyelhet mindenki, aki meg szeretné élni, milyen vasutasnak lenni” – fejezi be a hamarosan valóra váló mesét Nagy József.
