A háromszáz méter hosszú és négy méter széles utat tölgyfagerendákra és kavicságyra fektetett pallók alkotják. A tölgyfalécekbe csaplyukakat fúrtak, ezek segítségével erősítették egymáshoz az út elemeit.
Jane Whitaker ásatásvezető régész szerint az építmény, amely a modernkori autóúttal párhuzamosan húzódik, bronzkori úthálózat része lehetett.
A faanyag dendrokronológiai és egyéb vizsgálatuk után a kutatók megállapították, hogy a tölgyeket Kr.e. 986-ban vágták ki, mégpedig valamilyen távolabbi vidéken.
Az út megépítése jelentős mennyiségű faanyagot, fizikai munkát és szervezést igényelt. A faút valószínűleg egy mocsáron vezethetett át. Bár az út elég széles volt a szekerek számára, sem pata-, sem keréknyom nem látszik a fán.
Dan Young régész-ökológus szerint a faminták elemzése révén megismerhető, hogy milyenek voltak a környezeti feltételek. Az egyik általuk vizsgált feltételezés, hogy az utat a klímaváltozásra válaszul építették meg.
A fatörzsek évgyűrűinek vizsgálatán alapuló régészeti és paleontológiai kormeghatározási módszer.
A dendrokronológia az egyetlen olyan kormeghatározási módszer, amely hosszú távon képes abszolút dátumozást biztosítani egy év pontossággal.