Második és harmadik gyermekének érkezésekor nem hagyta abba a munkát Zolnay Judit, aki ma az Aviva Életbiztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese. Mivel akkoriban frissen nevezték ki üzletágvezetőnek egy másik biztosítónál, abban maradt a főnökével, hogy a terhessége alatt végig dolgozik, a szülés után fél évig pedig otthonról, távkapcsolattal folytatja a munkát.
Hetente egyszer a kötelező megbeszélésekre a csecsemőt is bevitte. Fél év után ténylegesen is visszatért az irodába, attól fogva bébiszitter vigyázott a gyerekekre. Ma is egy segítő viszi haza őket az óvodából, iskolából, mert ő és szintén vezető beosztású férje általában este 7 tájban érnek csak haza. Az estéket igyekeznek együtt tölteni. „A saját pihenésemből vettem el az időt” − magyarázza, hogyan bírta a legnehezebb első időszakban a munkát és a kicsik ellátását összeegyeztetni.
Zolnay Judit családjával. Anyaság is, karrier is. Fotó: Hartyányi Norbert
Mindezt azonban Magyarországon kevés nőnek sikerül hasonló módon megvalósítani. Egyfelől a kontinens egyik legnagyvonalúbb gyerektámogatási rendszerével rendelkezünk: az OECD-tagországok közül a GDP arányában, s egy gyermekre vetítve, hazánk költ a legtöbbet a szülő otthonlétét támogató juttatásokra. Mégis, az 1,3−1,4 körül mozgó termékenységi ráta (átlagosan ennyi gyermeket hoz világra egy nő) a legalacsonyabbak közt van Európában. Eközben az ötévesnél fiatalabb gyereket nevelő anyák foglalkoztatásában sereghajtók vagyunk, holott általában a nőknél e mutatónk alig marad el az OECD-átlagtól.
Vissza a munkához
Az alacsony gyermekszámból adódó hazai népességfogyás a lakosság elöregedésével együtt komoly veszély, elég csak a már jelenleg is billegő nyugdíjrendszerre, az egészségügyre, vagy a jövőbeli gazdasági növekedésre gondolni. Igaz, még az Európai Unió legtermékenyebb országaiban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, vagy Írországban sem születik meg az átlagosan 2,1 gyerek, ami a népességszám fenntartásához szükséges lenne. Az anyák rendkívül kedvezőtlen magyarországi munkaerő-piaci helyzetére az OECD legutóbbi országjelentése is felhívta a figyelmet, a nőket akár három évig is otthon tartó anyasági ellátó rendszert jelölve meg a jelenség okaként.
A szervezet szakértői azt javasolták, hogy a magyar hatóságok rövidítsék meg a juttatások idejét, s akár már egy év után „tereljék vissza” a kisgyermekes anyákat munkahelyükre. Így kevesebbet veszítene értékéből a nők korábban megszerzett munkatapasztalata, a cégeknek pedig kisebb gond lenne a helyettesítés megoldása. Az anyák munkába állásával az igen alacsony hazai aktivitási ráta is emelhető lenne. A rövidebb ideig folyósított anyasági támogatásokon megtakarított összegből a szakemberek a bölcsődei rendszert fejlesztenék.
Több munka, több gyerek?
A nemzetközi statisztikák szerint ma azokban az európai országokban születik több gyerek, ahol az anyák hamarabb és zökkenőmentesen térhetnek vissza a munkába. „Semmiképpen sem nevezném oksági viszonynak a kettő között fennálló gyenge kapcsolatot” – mond ellent e megállapításnak Kapitány Balázs demográfus.
A szóban forgó országokban meglátása szerint számos más kedvező feltétel is teljesül. Svédországban például a magyarországinál erősebb a családon belüli munkamegosztás a két nem között, és a házasság nélküli együttélés is elfogadottabb társadalmilag, így az ilyen jellegű kapcsolatokból több gyermek származik, mint nálunk.
Az OECD-javaslat azonnal heves hazai tiltakozást váltott ki. A szakértőkkel „vitatkozva” a megkérdezettek többsége úgy véli, éppen hogy még több juttatást kellene adni a kismamáknak, mivel ezáltal nőhetne a gyerekszám. A Szonda Ipsos idén nyári felmérésében a gyes és a gyed összegének és időtartamának növelése, illetve a családi adókedvezmény bevezetése volt a három leggyakrabban javasolt népszaporulat-ösztönző eszköz.
Toldozott-foldozott rendszer
A családpolitika azon országokban sikeres, ahol alapvető konszenzus van a tekintetben, mi a legfontosabb cél: a gyerekszám növelése, a gyermekszegénység elleni küzdelem, vagy a minél nagyobb arányú női munkavállalás. Ezek elvileg ugyan megférnek egy rendszerben, a gyakorlatban viszont a magyar családpolitika kapkod, s hol az egyik, hol a másik irányban kötelezi el magát. Így a törekvések sokszor gyengítik, kioltják egymást.
A végeredmény egy bonyolult, átláthatatlan, a belső logikát nélkülöző, toldozott-foldozott támogatási rendszer. Teljes a disszonancia és a következetlenség mind a juttatások összege, mind a jogosultságok tekintetében, miként állandó a zavarodottság abban is, kell-e biztosítottnak lenni az adott támogatás igénybevételéhez, az arányos-e a jövedelemmel, a gyerekek számával, illetve dolgozhat-e mellette az anya vagy sem. A legtöbb érintett nincs tisztában azzal, mi, és milyen feltételekkel jár neki.
Alacsonyan tartott Gyes
Az alanyi jogon járó, de igen alacsony összegű gyes például nem alkalmas jövedelempótlásra, de azzal ösztönzik az anyák munkavállalását, hogy ezt állásban lévők is igénybe vehetik. A 96 ezer 600 forintban maximált, a korábbi fizetéssel arányos gyed a középosztály gyermekvállalását ösztönzi – és azt, hogy ne minimálbéren legyen bejelentve szülés előtt a nő –, igaz, így éppen a jobb helyzetűknek ad több támogatást. Talán ezt ellensúlyozza, hogy ebből a juttatásból bizarr módon adót és nyugdíjjárulékot is vonnak.
A folytonos változtatások miatt a hosszú távra tervező szülők nem tudnak megbízhatóan számolni a nekik járó kedvezményekkel. A nagyobb változtatások pedig sosem kifizetődőek: a megvonások gyorsan megmutatkoznak a születésszám visszaesésében, míg az újabb kedvezmények sok ráfordítás árán is csak lassan hoznak némi eredményt.
Ezért, ha a célkitűzésekben nem is, Kapitány Balázs szerint legalább az alapelvekben meg kellene egyezniük a döntéshozóknak. Ilyen alapvetés lehet például, ha új intézkedést csak úgy hoznak, hogy az már ne érintse azokat, akik a korábbi feltételrendszer mellett vállaltak gyereket.
Gyermek vagy boldogulás?
Jó hír, hogy a magyarok többsége szeretne gyereket. Nálunk még csak nyomokban jelent meg a szándékos gyermektelenség attitűdje, amely a fejlettebb országokban már a fiatalok egyharmadát jellemzi. A magyar párok átlagosan 2,1 gyereket szeretnének, s 1,3–1,4-et hoznak ténylegesen a világra. A népesedéspolitika feladata ezen „elmaradt” gyermekek „előcsalogatása” lenne.
„Ma a stabil, tervezhető jövő az egyik legfontosabb szempont a gyermekvállalásban” – húzza alá Pongrácz Tiborné demográfus. S valóban, a gyermektelenség, vagy a tervezettnél kevesebb gyermek vállalása mögötti okként a megkérdezettek főként a bizonytalan jövőt, az anyagi gondokat, a munkavállalás nehézségeit említik meg. A gyerekes nők elhelyezkedési lehetőségeinek javulása tehát lendíthetne a szülési kedven, a sok gyermek vállalása viszont ma még mindig magas szegénységi kockázattal jár.
A politika a gyermekvállalást fékező tényezők közül jó néhányra alig van hatással. A magyarok egyre kevésbé házasodnak például – márpedig az együttélésekből fele annyi gyerek sem születik, mint a házasságokból –, illetve egyre tovább tanulnak a nők, így az első gyerek érkezése gyakran a harmincéves életkoron túlra tolódik ki.
Továbbra is tartja magát az a beidegződés, hogy a gyereknevelés és a háztartás a nők, a családfenntartás a férfiak feladata. Hiába tették elérhetővé a gyest és gyedet az apák számára is, ma ezek kihasználtsága elenyésző. Egyik akadémiai kutatóintézetünk igazgatója pedig egy nemzeti ünnep előtt délben hazaengedte a női dolgozókat, ám csak őket, hogy legyen idejük az otthoni teendőkre. Igaz, e téren is megfigyelhető némi oldódás. A pár évtizede ismeretlen apás szülés ma szinte elvárás lett, és sok elfoglalt férfi menedzser legalább a gyermeke esti fürdetésére okvetlenül igyekszik hazaérni.
(További részleteket a Figyelő legfrissebb számában olvashat a témáról!)
