Mostanában milyen darabokban játszol?
Az Operettszínházban március 19-én mutatták be Sylvester Lévay zeneszerző és Michael Kunze szövegíró Rebecca – A Manderley-ház asszonya című musicaljét Béres Attila rendezésében, amiben Mrs. Danverst alakítom. Ugyanitt játszom a Kerényi Miklós Gábor-féle Rómeó és Júlia musicalben, és a tavalyi év végén mutattuk be a Mesemusicalek című koncertet, egy másfél órás gyerekelőadást.. A Madáchban pedig a Spamalot avagy a Gyalog Galopp című darabon kívül látható vagyok a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című Andrew Llyod Webber-musicalben is.
A szívedhez közelebb állnak a zenés szerepek, mint a prózaiak, vagy egyszerűen a sors hozta így?
Nem tudnék meglenni zenés szerepek nélkül, de borzasztóan örülök, ha valami prózai feladathoz jutok. Ugyebár, én a prózai szakon végeztem a Színművészeti Egyetemen. Megpróbálok színészileg hozzányúlni a zenés munkákhoz is, mert azért ezekben is akad jócskán játszani való. Azt hiszem, hogyha választanom kéne, akkor azt mondanám, hogy a zenés műfaj, de remélem, hogy nem kell választanom. Például a nyáron forgattunk az Igazából apa című filmet…
Igen, épp erre akartam ráterelni a szót.
…és iszonyatosan jól esett végre prózai (film-) szerepet játszani.
Ráadásul az Igazából apában női főszereplőt játszol.
Az egyik női főszerepet, igen.
Mi annak az oka, hogy eddig nem látott a közönség a vásznon?
Szerintem az, hogy a kis klikkek mindenhol kialakulnak. Teszem hozzá: természetszerűleg. Az ember a jól beválton minek változtasson? Én is így vagyok vele. Ha megtalálom azokat az embereket, akikkel szívesen dolgozom együtt, akkor én is velük kezdek el a későbbiekben is automatikusan közösen munkálkodni. Aztán természetesen az ember mindig új embereket ismer meg, és elraktározza magának, hogy ez is egy jó ember, vele is lehet dolgozni, vele is jól működünk együtt. Gondolom, a filmes szakmában ugyanez működik, s ezek a kis körök kialakulnak. Én a zenés színházi környezetben tettem le úgy a névjegyemet, hogy főként ott gondolkodnak bennem. A filmes világban teljesen más emberek kerültek előtérbe, és ebben nem voltam benne. Ez a szerep tulajdonképpen egy szerencsés véletlennek köszönhető, és remélem, hogy el tud indítani valamit, ami új ajtókat nyit meg. S szeretek mindenféle új dolgot kipróbálni, mert az mozgásban tart.
Mi ez a szerencsés véletlen, hogyan talált meg téged ez a szerep?
Ennek a történetnek a Made in Hungaria című film jelentette az első pontját. A Made in Hungaria kapcsán Fonyó Gergely rendező hívott fel, hogy látta a József…-et, s nagyon szeretne a stábban tudni, de bevallja, hogy csak nyúlfarknyi lehetőséget tud biztosítani, mert a filmbeli zenekarhoz már nem vagyok kellően fiatal, a szülői vonalra meg még nem vagyok elég idős, úgyhogy azt találta ki, hogy van filmben egy zeneivetélkedő-döntő, és ott a műsorvezető hölgy szerepét kéne eljátszanom. Nagyon jó fej volt, nem akart megbántani, igazából ez az ajánlat arról szólt, hogy örülnének, ha ott lennék. Azt válaszoltam, hogy a felkérés nagyon jól esik, megtisztelő, és szívesen teszek neki eleget.
S azután következett az Igazából apa?
Igen, a Made in Hungariában két napot forgattam, és a stáb nagy része meg a producerek, akikkel ott együtt dolgoztam, ugyanazok voltak, mint az Igazából apában (a rendező természetesen más volt, az Igazából apát Novák Emil rendezte). A Made in Hungariából kifolyólag jutottam az Igazából apa lehetőségéhez, bár először nem engem szemeltek ki rá.
Hanem kit?
Azt hiszem, kezdetben Ónodi Eszterre osztották ezt a szerepet, ám utóbb kiderült, hogy valamilyen más elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni. A stábnak egy utócastingot kellett tartania, és ha másra nem, akkor arra mindenképpen jó volt a Made in Hungaria, hogy eszükbe jutottam, hogy alkatilag milyen jól állna Lillának ez a szerep, nézzük meg őt is. S behívtak egy meghallgatásra, ami már eleve egy nagy vízválasztó, fontos lépés, mert hogy nem szokták elhívni az embert, mivel nem jut eszükbe. (Ott már lehet bizonyítani, ha az embert legalább meghívják meghallgatásra, onnan már könnyebb nyerni.) Felhívtak, megtörtént a próbafelvételt – és kiválasztottak.
Az életednek fontos részét képezte a Csináljuk a fesztivált! című tévéműsor. A közönség sokat láthatott, megszerethetett – s találkozhatott is veled többször, hiszen, úgy tudom, hogy zajlott egy Csináljuk a fesztivált!-turné –, lesz-e ennek folytatása?
Sajnos, egyáltalán nem rajtam múlik… Bár úgy volna. Nekem a Csináljuk a fesztivált! műsor egy igen szép része volt az életemnek, igaz, bár semmiképpen sem szeretném a jelentőségét kisebbíteni, egy viszonylag rövid és apró szegmensét ölelte fel az eddigi pályafutásomnak. Tudom, hogy a nézők szemében innen datálódom, mint létező valaki, sokan ott ismertek meg. Gyakran meg is kapom: milyen furcsa, hogy te ilyen hamar ismert lettél. Mondom: ilyen gyorsan? Hiszen tízen-iksz éve vagyok a pályán, és dolgozom azóta rendszeresen, és játszom a főszerepeket … De, hangsúlyozom, tisztában vagyok vele, hogy másoknál ez máshogy csapódik le. A Csináljuk a fesztivált! számomra nagyon-nagyon jó élményt hozott, és szerettem csinálni, s csak reménykedni tudok, hogy nem múlt el ennyivel. Már csak azért sem, mert nem csak nekem volt fontos, hanem tudom, hogy számtalan nézőnek szintén. Akik szerették.
