Legalább 20-30 százalékkal kevesebb, de erősebb vállalkozásra volna szükség az építőiparban. Ma 96 ezret tartanak számon a szakmai szövetségnél, ezek között rengeteg olyan mikrovállalkozás is működik, amelyeket nem is tudnak elérni, nem ismerik a működésükre vonatkozó szabályokat, ráadásul a leginkább ők vannak kiszolgáltatva azoknak a kalandor építtető cégeknek, amelyek eleve úgy kezdenek hozzá egy-egy beruházáshoz, hogy a végén a nagy értékű számlákat úgysem fogják kifizetni.
Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége komoly erőfeszítéseket tesz, hogy kiszűrje a piacról a tisztességtelen vállalkozásokat, ezért is állítottunk össze egy listát a késedelmes fizetésben lévő cégekről” – mondja Nagy János, a szervezet ügyvezető igazgatója. A listán csak olyan társaságok szerepelnek, amelyekkel szemben már bírósági eljárás van folyamatban. Arra számítanak, hogy jelentős szerepe lesz a megelőzésben.
Ma 100 milliárd forint körülire teszik az ágazatban felhalmozódott adósságállományt, ennek nagyobb része az építőanyag-kereskedőknél, illetve az alvállalkozói sor végén lévő, egészen kis társaságoknál gyűlt össze. Ez a két csoport van a leginkább kiszolgáltatott helyzetben. A notórius adósok listája a 100 milliárdos kintlévőségnek legalább a negyedét lefedi majd Nagy János szerint. „Arra számítunk, hogy helyes irányba mozdulnak el a dolgok – jegyzi meg -, talán néhányan mégis kifizetik az adósságukat a lista hatására.”
A helyzet meglehetősen aggasztó. A Creditrefomr-Interinfo Kft. legfrissebb adatai szerint ugyanis az építőipari ágazat az összes működő cégek számát tekintve a rangsorban a negyedik helyen áll az ágazati toplistán, ezzel szemben a felszámolási eljárások számát illetően a második helyet foglalja el. Az adatok konkrétan mutatják, hogy minden ötödik felszámolásra kerülő cég az építőipari ágazathoz tartozik.
EZ MÁR TÚLZÁS? Az okok szerteágazóak. Például: az építőipar nagy értékű, egyedi javakat előállító ágazat, ahol a vállalkozónak jelentős anyagi eszközöket kell előre invesztálni, a vállalkozói díjat pedig utólag fizetik meg. A díjfizetés csúszása, elmaradása a vállalkozó (és a neki bedolgozó alvállalkozók, beszállítók) létét fenyegeti.
Ebből a szempontból különösen kiszolgáltatott vagy inkább fenyegetett helyzetben vannak a kis, egy-két személyes cégek. Ők forgótőke híján az egyik munkából finanszírozzák a másikat, s ha ez a lánc megszakad, megoldhatatlan pénzügyi válságot eredményez.
Másrészt az ÉVOSZ helyzetelemzése szerint az egyedi javak előállítása miatt a vevőkör állandóan változik, az ágazat vállalkozásai nem tudnak olyan eszközökkel védekezni, amilyenekkel egy termelő vagy egyéb ágazatban szolgáltató vállalkozó elvileg élhet. Ilyen eszköz lehetne a stabil, megbízható vevőkör kialakítása, a vevők fizetőképességének folyamatos figyelése.
Harmadrészt az ágazat régóta kiélezett versenyhelyzetben működik. Emiatt a megrendelők fokozatosan átvették az őket védő összes szerződéses feltételt, amelyet a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban kitaláltak. Ma már például a közbeszerzési eljárások alkalmával a pályázóknak is ajánlati bankgaranciát, kezességvállalást vagy pénzösszeg átadására vonatkozó kötelezettséget kell vállalniuk arra az esetre, ha nyertesként mégsem kötnének szerződést. Emellett szükségük van a teljesítést szavatoló bankgaranciára, vagy vállalniuk kell a vállalkozói díj visszatartásának ódiumát a teljesítés biztosítékaként. Hasonló jellegű garanciákat kell adniuk a hosszú távú jótállási, szavatossági kötelezettségeikre vonatkozóan is.
„Nemcsak, hogy átvettünk minden biztosítékot, hanem tovább is fejlesztettük őket – mondja Nagy János. – Ma Magyarországon mindhárom bankgarancia vonatkozásában a feltétel nélküli az általánosan megkövetelt forma. A feltétel nélküli bankgaranciák és az ajánlati fázisban alkalmazható biztosítói kezességvállalás kiszolgáltatottá teszi a vállalkozókat, sőt visszaélésre is lehetőséget adnak.” Ráadásul a fenti, a kivitelezőktől elvárt garanciák mellett a vállalkozó nem kap, és ha eséllyel kíván pályázni, nem is kér semmilyen biztosítékot a megrendelőtől a pénzügyi teljesítésre vonatkozóan, nem firtatja, hogy a beruházó rendelkezik-e a szükséges anyagi forrásokkal, és valóban szándékában áll-e kifizetni a munkát.
Az adósok sorát egyébként mindjárt az állammal lehetne kezdeni. hiszen számos önkormányzati beruházás zárul fizetési gondokkal. Elkezdődik egy iskolaépítés, intézményfelújítás, de mire a munka végére érnek, elfogy a helyhatóság pénze, így nem tud fizetni a vállalkozóknak.
RÉGI TÖRVÉNY. Az ÉVOSZ elemzéséből kitűnik, hogy a piacgazdaságra való átállás együtt járt a szakma szakosodása. Megszűntek az univerzális, minden szegmensben saját kapacitással rendelkező cégek, s helyettük a specializációval együtt járó jelentős alvállalkozói láncolatok egymásra épülő hálózata keretében valósulnak meg a munkák a generálvállalkozó felelőssége mellett. Ha a fővállalkozó nem kapja meg a pénzét, az ő fizetésképtelenné válása lavina módjára terjed tovább az ágazatban, egyre újabb köröket elindítva. A nagy értékek miatt ez a hatás egyidejűleg sok céget, s ezáltal sok munkahelyet sodor végveszélybe.
A szakmai szövetségnél fontosnak tartják leszögezni, hogy a vállalkozási szerződéseket is szabályozó Polgári Törvénykönyv nem piacgazdasági körülmények között született. De szerintük már a rendszerváltást megelőzően sem volt alkalmas a megrendelő és a vállalkozó közötti bonyolult jogviszony szabályozására. Az ÉVOSZ álláspontja szerint a piac nem tudja betölteni az elvárt önszabályozó funkciókat, ezért jogi eszközökkel kell beavatkozni az építőipari cégek legalább minimális szintű védelme érdekében.
A körbetartozás elburjánzásában Nagy János szerint az igazságszolgáltatás lassúsága is szerepet játszik. A fizetési meghagyás jogintézményéről az ÉVOSZ-nál azt tartják: gyakorlatilag működésképtelen, ugyanis a megrendelő képviselőinek a munka elkészültét elismerő írásos nyilatkozata ellenére egy formális kifogással leállítható a folyamat, s az után a kivitelező peres úton próbálkozhat igényének érvényesítésével. Az ÉVOSZ javaslata szerint például 50 millió forintos értékhatárig negyedéven belül elsőfokú, majd újabb három hónap elteltével másodfokú, jogerős határozatot kellene hozni. Ennek megfelelően fél éven belül döntésnek kellene születnie.
A versenytörvény ugyanakkor kizárja annak lehetőségét, hogy a kamarák vagy más társadalmi szervezetek, például az ÉVOSZ összehangolják tagságuk magatartását, hogy így próbáljanak ellenállni az egyre lehetetlenebb megrendelői elvárásoknak. Ezzel pedig elkerülhetők lennének a piaci nyomás hatására tett, túlzott önkéntes vállalások, mint mondjuk a százszázalékos teljesítési bankgarancia vagy a százéves jótállás. Az ilyen komolytalan ígéretek lassan beszivárognak a közbeszerzési eljárásokba is.
Kilátástalan helyzet? Tavaly is romlott a fizetőkészség.
A magánszférában az ÉVOSZ vezetőinek tapasztalatai szerint még rosszabb a helyzet. Nem ritka, hogy a beruházás elején még rendben fizet a beruházó, de a számla végösszegéből akár a teljes szerződéses összeg 20 százalékát is visszatartja, majd mondvacsinált indokokkal kötbér- és egyéb igénnyel lép fel a kivitelezőkkel szemben. A vállalkozónak ilyenkor két lehetősége van, alkut köt vagy bíróságra megy, a követeléséhez azonban így csak részben vagy egyáltalán nem jut hozzá, esetleg már csak akkor, amikor tönkrement.
Az sem ritka, hogy a végszámla kifizetése előtt értékesítik a kérdéses ingatlant, a pénzt pedig elköltik, osztalékként felveszik a beruházó tulajdonosai. Az is előfordul, hogy lehívják a vállalkozó feltétel nélküli bankgaranciáját, amit a bank teljesít is, majd a vállalkozón azonnal behajtja. A visszaszerzésére nem marad más, csak a peres út, ami évekig is eltarthat.
Máskor meg azért kerülnek kilátástalan helyzetbe az építési vállalkozók, mert a beruházó ellen önhibáján kívül felszámolási eljárás indul. Ilyenkor az elkészült épület a teljes adósság fedezetéül szolgál, a kivitelezők beállhatnak a sorba, s szerencsésnek mondhatják magukat, ha követelésük egy részét megkapják. Többnyire azonban egyetlen fillérhez sem jutnak a köztartozások teljesítése után.
ZÁLOGJOGOT? Egyes elemzők szerint az építőiparban komoly kapacitástöbblet van, ez is segítette az adósságspirál kialakulását. Az ÉVOSZ ügyvezető igazgatója azt mondja, nincs kapacitástöbblet, csak rendkívül rosszak az arányok. Ennek a helyzetnek a tisztázásában az építési törvénynek is komoly szerepe lesz Nagy János várakozásai szerint. A szakmai szövetség egyébként komplett intézkedési csomagot készített az adóssághelyzet rendezésére vonatkozóan.
Több, az építőipari vállalkozások működését érintő jogszabály módosítását kezdeményezik, hogy legalább minimális védelmet teremtsenek az ágazat számára. Így például azt javasolják, hogy az építési vállalkozó kapjon zálogjogot az adott épületre vonatkozóan, miután az ő munkája eredményeként jött létre vagy lett értékesebb az ingatlan. Munkája ellenértékét minden más vállalkozással azonos módon ennek a zálogjognak kellene biztosítania.
Nem segíti az építőipar gondjainak megoldását, ami a Creditreform jelentéséből kiolvasható: hogy az elmúlt évben általában romlott a magyar vállalkozások fizetőkészsége. Ezt a társaság szakértői egyértelműen az alultőkésítettséggel magyarázzák. A fizetési késedelmes napok száma 2004 végén 30-40 körül alakult, az év végére megduplázódott. A számok azt mutatják, hogy az elmúlt évben nőtt a csődök, a felszámolási, illetve a végelszámolási eljárások száma. A Creditreformnál arra számítanak, hogy 2006-ban tovább folytatódik ez a trend.
