Pénteken az ukrán Haydamaky kapta azt a hálátlan feladatot, hogy délután háromkor rávegye a szigetlakókat, hogy a vendéglátós blokkok helyett a színpad felé vegyék az irányt. A saját megfogalmazásuk szerint kozák rockot (jó marketingesként ezt minden szám végén sulykolták is a közönségnek) nyomó csapat sok tekintetben hasonlított a Gogol Bordellóhoz. Kis túlzással mondhatnánk, Gogol mínusz hegedű. Néha ukránul, néha angolul nyomta a vörös kozák nadrágban félmeztelenül fellépő kopasz énekes. A színpad előtt pedig egyre többen kezdtek bele a táncba a népi motívumokat is felvonultató skaőrületre, és az ukrán lobogót is lengették rendesen. Már-már megijedtünk, hogy a kozákok a végén még lóra pattannak, kardot ragadnak és a nép közé vágtatnak.
Szotyi és zsírsving
Szerencsére erre nem került sor, így nekikezdhettünk a Balaton Soundon megismert egyik kedvenc fesztiválkajánknak, a libazsírban kínált sült libamájhoz, hagymacsatnival. A kis tálcán 1000 forintért kínált hungaricummal négy szelet kenyeret meg lehet enni, és két embernek egy darabig elűzi az éhségét, ráadásul a Présház mellett árulják, így remek borokat is lehet hozzá kortyolni.
Miután a kalóriabevitel is megtörtént egy másik hungaricumra voltunk kíváncsiak, a Vad fruttikra a magyar nagyszínpadon. Először az új lemezről hallhattunk pár számot, majd jött a közönség nagy kedvence lakótelepek kulcsosgyerekeinek nosztalgiájára építő sláger: „Szójámá mutternak dobjon le szotyira pénzt.”, aztán jött az Izabella zsírsvingje is. Igazán jól beindították ők is az egyre növekvő népet.
Fotó: Horváth Viktória
Még a vége előtt azonban le kellett lépnünk, mert úgy döntöttünk ez egy ilyen hungaricumos nap lesz, és a Csík koncertjébe is beleszagolunk. Út közben Lovasival is összefutottunk, aki vélhetően nem sokkal előtte a Csillag vagy fecskén működött közre a Csíknál, és ment a Kiscsillag fellépésére. Sajnáljuk, hogy lemaradtunk a közös számról, de kárpótolt helyette még egy kis kalotaszegi talpalávaló. Erre még lehetett egy kicsit ropni, de már szinte köszöntek is el a színpadról Csík Jánosék. Azt sajnos nem mondhatjuk, hogy tömeg lett volna, a közönség pedig leginkább magyarokból állt, de reméljük voltak páran külföldről is, akik elvihetik a hírét, hogy milyen jó Csík-koncerten voltak a Szigeten.
A Pendulum húzós volt
Innen sietnünk kellett, hogy elérjük a Pendulum kezdését. Bár eleinte nem voltunk különösen izgatottak, mert valakitől úgy halottuk, hogy csak DJ-szettel jönnek, attól pedig ritkán borsózik meg a hátunk, hogy valaki lemezeket pakol fel ügyesen egymás után. Ahogy haladtunk a Nagyszínpad felé egyre sűrűsödött a tömeg, míg a keverő környékétől már oldalirányba is csak furakodva lehetett haladni.
Ekkorra már az is kiderült, hogy a DJ-zés csak álhír volt, és igazi zenészek töltötték meg a színpadot, és durván bombázták a közönséget zúzós-húzós kemény mélyütésekkel. Az énekes kitért arra is, hogy tavaly azért kellett Pendulum nélkül maradnunk, mert a kamionjuk balesetet szenvedett a fesztiválra tartva, de most nem volt gond, és végre törleszthetnek. A nagy drum’n’bass himnuszok természetesen lezúzták, némiképp vicces is volt, hogy még az utánuk jövő Prodigy Voodoo People feldolgozását is hallhattuk.
Mindeközben a magyar színpadon a Kiscsillag játszott, így a vége előtt még Lovasiék és Lecsóék szabadidős zenekarába is bele akartunk egy kicsit szagolni. Az utolsó számot a Kockacukrot, még el is kaptuk. Aki ott volt a koncerten állította, hogy hibátlan volt. A korábbi Kispál-erőlködés után egyre inkább úgy látszik, hogy ez lesz a kreatív energiák iránya Lovasinál. A végén még egy „mozgásszínházi elemmel” is készültek, azaz közösen meghajoltak. Lovasi elköszönt, megvakarta a fenekét és lement a színpadról.
Celebek és a tömegfóbia
Míg elindultunk a Prodigyre, majdnem kialakult bennünk a tömegfóbia, ahogyan két lépésenként fellöknek és ahogyan csak mások között rést kifigyelve kereshetjük az irányt, hogy előrejussunk. Tapasztalatok szerint ilyenkor vagy az segít, ha némi alkohollal emeljük a toleranciaszintünket, vagy kimegyünk a hegyek közé, az erdő közepére és hanyattfekszünk a fűbe. Mivel ez utóbbit most elég nehéz lett volna kivitelezni, az alkohol segítségét hívtuk. Hogy még mindig a hungaricumoknál maradjunk egy fröccsöt próbáltunk meg szerezni. A Hilltopnál áthatolhatatlannak, és kivárhatatlannak tűnt a sorfal a pult körül, így inkább a jobban pörgő Présháznál próbálkoztunk – sikerrel.
Gyerekeknek csak fülhallgatóval
Mire elkezdődött a Prodigy már szinte lehetetlenné vált az előrejutás egy olyan helyre, ahol legalább a kivetítőt felismerhetően lehet látni. Bár nem szokásunk a Szeparénak nevezett, újságíróknak elkülönített részről nézni a koncertet, mert elveszik a nyájérzés atmoszférája. Most azonban nem volt más esélyünk, hogy lássunk valamit, amiről írni is lehet. Meglepetésünkre azonban itt is lehetetlen volt olyan helyre állni, ahonnan látni lehetett volna valamit. A kerítés szélén székeken állva tomboltak média képviselői, így mögülük lehetetlen volt egy-egy másodpercnél tovább megpillantanunk az énekes, Keith Flint eszelős tekintetét. Az egyetlen esély, hogy valami széket szerezve hátulról átlássunk fölöttük, de ez is lehetetlen küldetés volt, mert minden széken álltak már.
Mellettünk éppen Pataki Ági bulizott, egy idősebb hölggyel, aki talán az édesanyja lehetett, és meg-megrezzent ha valaki elment mögötte, nehogy leessen. Mikor azonban a mögötte lévő kerítés megbillent a kint tomboló rajongók súlyától, annyira megijedt, hogy elhagyta a széket. Le is csaptunk rá, hogy végre lássunk valamit. Öt perc után, amikor kiderült, hogy a közönség mégsem rohanja le a Szeparét, az idős hölgy visszajött visszakövetelni a székét. Itt már végkép nem volt mit tenni. Végül is, ami egy VIP-nak jár, az jár.
A Prodigyről mindeközben kiderült, hogy érzi, hogy mi kell a népnek nyomták a nagy slágereiket a Voodo People-t, a Smack My Bitch Upot, meg a Firestatert. Míg ott voltunk az új Invaders Must Die című lemezükről nem is hallottunk darabokat.
Mivel esélytelen volt a koncertet élvezhető módon megközelíteni, inkább elindultunk egy kis körülnézésre a Szigeten. Meglepő, hogy mennyire ki tud ürülni a többi helyszín, ha egy ilyen húzónév zúz a nagyszínpadon. Egyedül a magyar színpadon találtunk aránylag nagyobb közönséget, akik a Kaukázus koncertjén énekelték együtt a szöveget Kardos-Horváth Jánossal, aki éppen a DJ Trianont vezette elő. Az főleg tinikből álló fiatalok pedig lelkesen bulizott az okos rockra.
A Prodigy után aztán a nép ismét rászabadult a Szigetre, amely így túlélőtáborrá vált. Mi már nem akartunk küzdeni tovább. Szombat reggel egy in-kalostól hallottuk, hogy valaki kábítószer hatása alatt egy Roverrel nekirohant egy fának, több helyen verekedés is volt, a thai masszázsnál álló szökőkutat pedig összetörték, a kár szerinte ott 800 ezer forint volt.
