Freud, ha nem is volt a szexuális forradalom egyszemélyes kirobbantója, de legalábbis szerepe volt abban, hogy a szexualitás már a világ iparosodottabb részében nem az a tabukkal körbevett világ, mint akárcsak száz évvel ezelőtt volt.
Provokátor
Ami a szexet illeti, Freud már első könyvében, az Álomfejtésben komoly szerepet szán neki: a szexuális gondolattartalmaknak csak az álomban van módjuk kikerülni a cenzort (később ebből lesz a felettes én). A pszichoanalízis atyja megragadó magyarázatot kínált kortársainak szexuális nyomorukra, illetve arra, hogy miért kell olyannyira nagy titokban a kuplerájba menniük. Freud szerint a jelenség nyitja az, hogy a nemi ösztön (vágy), ha nem érheti el természetes célját, az ellenkező nemű embert, akkor a szexuális ösztön energiája (=libidó) átalakulhat például barátsággá, szeretetté, de lelki betegségeknek is alapja lehet.
Freud 1926-ban
Így egyébként Freud szerint az azonos neműek közötti barátság a homoszexuális libidó kifejeződése. Sokan a feltételezést is felháborítónak tartották annak idején, s valószínűleg néhányan most is annak tartják. Mindenesetre Freud szerint a társadalomnak szüksége van a szexuális ösztönök energiájára, nézete szerint ez tartja össze a civilizáció szövetét. A civilizáció tehát a szabad szex természetes ellensége.
Akkoriban ez meglehetősen jó magyarázatnak tűnt a fennálló szexuális tabukra, jó néhány Freud-követőt meg arra ösztönzött, hogy igyekezzen a freudi nézeteket összeegyeztetni a marxizmussal. Ők nagyjából arra a megállapításra jutottak, hogy a szexuális tabuk segítik az elnyomókat, hiszen az elnyomottak el vannak foglalva szégyenérzeteikkel, s nem marad energiájuk a lázadásra. Ami meglehetősen őrült gondolatnak tűnik, ám ha megnézzük a jelenkor diktatúráit, különösen az iszlám országokban, de akárha a kelet-európai volt – puhább-keményebb – diktatúrákra gondolunk, azt tapasztaljuk, hogy szigorú szabályokkal, államilag korlátozzák, korlátozták a szexuális szabadságot (avagy szabadosságot, döntés ízlés szerint).
Freud maga egész életében alakítgatta a pszichoanalízis gondolati rendszerét, de abban mindvégig kitartott, hogy a szexualitásnak döntő szerepe van az ember életében. S ennek elvetésétől tanítványait is igyekezett visszatartani. Egykori barátját és tanítványát, a feltehetően kevésbé vérmes természetű Jungot viszont például nem tudta meggyőzni, s ez végül szakításhoz vezetett köztük. Csakúgy, mint jó néhány más tanítványával is, akik később önálló iskolákat alapítottak.
Erőszak
1905-ben
Az agressziónak eleinte nem volt szerepe az analízisben, ám az első világháború, s Einstein hozzá írott levele Freud figyelmét a kérdésre irányította. Einstein kérdésére, hogy az emberek miért is háborúznak, Freud válaszában kifejtette: az ember természeténél fogva hajlamos az erőszakra. A gondolatot végül odáig vitte, hogy az embert kétféle ösztön irányítja: élet és halálösztön, amelyek állandó harcban állnak egymással. A tudós meglehetősen leleményesen érvelt a halálösztön mellett: azt írta például, hogy minden élőlény természetes törekvése, hogy csökkentse a benne lévő, szükségletei keltette feszültséget, amit szenvedésként él meg. S ugyan mi lehetne feszültségmentesebb, mint a halál – írta.
A háborúk, a népek és emberek önpusztítása az új elmélettel magyarázatot nyert. A teória először megosztotta a tanítványokat, de legtöbbjük végül lelkes híve lett a megújult szemléletnek.
A gondolati fordulat könnyebben befogadhatóvá, népszerűbbé tette a freudizmust, hiszen modernizált formában mondta el, amit igehirdetők, filozófusok már a gondolkodás kezdete óta mondtak: a világot a jó és a rossz elve mozgatja, amelyek örökösen küzdenek egymással. A manicheizmus fény és sötétsége, Empedoklész vonzása és taszítása, Isten és Sátán örökös küzdelme után a freudizmus élet és halálösztönének harcában vélték néhányan megtalálni a világot rendező elveket.
Freudot a felszínes, tankönyvi vélekedések pesszimistának festik le, aki az emberi lelket sötétnek látta. Freud valójában egész életében leginkább a szexről és szerelemről írt, gondolkodott, s az összegyűjtött felismerései segítségével próbált gyógyítani. Így tett a halálösztön kitalálása után is, amely egyébként már munkássága második felére esett, s kiötlésének talán az első világháború, s fia halála is oka volt. Ahol keserűen ír az emberről, ott az igazán jó ember, a csalódott idealista szomorúsága szűrődik át a sorokon.
Pszichológia és mindennapok
Akad pszichológus, aki többet fogad el Freud gondolataiból, akad, amelyik kevesebbet, de abban viszonylagos egyezség van köztük, hogy az énvédő mechanizmusokat – ilyen például a kivetítés, amikor az ember éppen olyan negatív tulajdonságokat „lát bele” másba, amelyekkel maga rendelkezik, de nem akar arról tudomást venni – elfogadják. Ennyit tehát biztosan hozzátett Freud a tudományhoz.
Hogy a művészetekre milyen hatást gyakorolt, azt valóban lehetetlen számban venni: Kosztolányi, József Attila, Thomas Mann… No, és persze a mindennapokra. Hiszen egy-egy árulkodó nyelvbotlás nyomán az is freudi elszólást emleget, aki esetleg még kezébe sem vette a terjedelmes életmű egyik kötetét sem. Freud szelleme ilyenkor talán elégtételt érez egykori, külön utakra tévedő tanítványával szemben – Jung fogalmai már soha nem válnak mindennapi létünk részévé. Jobb nem is kezdeményezni beszélgetést a zöldségesnél a jungi archetípusokról.
