Szuperfertőzőknek nevezik azokat az embereket, akik egy adott, általuk hordozott betegséggel nagyszámú, a statisztikai valószínűséggel jellemezhetőnél jóval több embert fertőznek meg. Ismeretes ugyanis, hogy sok fertőző betegség esetében az egyes kórokozó-hordozók nem közel azonos számú másik embert fertőznek meg, hanem egyesek kevesebbet, mások viszont sokkal többet, mint az várható lenne.
Szuperfertőzőkről eddig elsősorban nemi úton terjedő, illetve paraziták által terjesztett betegségek esetén beszéltek. Az elmúlt évszázad egyik hírhedt szuperfertőzője Mary Mallon, ír bevándorló, aki az 1900-as évek elején New Yorkban dolgozott szakácsként, és több tucat embert fertőzött meg tífusszal. A közelmúltban egy hongkongi betegről mutatták ki, hogy 2003-ban több mint 90 személynek adta tovább SARS-fertőzését.
A nemi úton terjedő és paraziták által terjesztett betegségek esetében érvényes az úgynevezett 20/80-as szabály, vagyis az, hogy a betegek 20 százaléka felelős a további megbetegedések 80 százalékáért.
Tüsszentésmérő
James Lloyd-Smith, a California Egyetem, Berkeley és Sebastian Schreiber, a William és Mary Főiskola kutatója nyolc fertőző betegség, a SARS, a kanyaró, a himlő, a majomhimlő, a tüdőpestis, az influenza, a rubeóla és az Ebola emberről emberre terjedését vizsgálta. Megállapították, hogy míg a SARS valóban követi a 20/80-as szabályt, az Ebolára például 20/35-ös szabály érvényes, azaz a betegek legfertőzőbb 20 százaléka csupán a további megbetegedések 35 százalékáért felelős.
Az, hogy miként lesz valaki szuperfertőző, egyelőre részleteiben nem teljesen ismert. Bizonyos, hogy a fertőzésen kívül egy másik betegség jelenléte elősegíti a kórokozók továbbadásának valószínűségét. Cseppfertőzéssel terjedő betegségek esetén például igazolták, hogy a hörgőgyulladás (bronchitis) nagyobb fertőzőképességhez vezet, hiszen a bronchitises gyakori köhögés kedvez a vírusok, baktériumok szóródásának.
Járványügyi szakemberek felvetették, hogy szükség volna olyan műszerek és módszerek kifejlesztésére, melyek segítségével kiszűrhetők lennének a potenciális szuperfertőzők. Ennek egyik lehetséges módja volna egy olyan gyorsteszt, ami tüsszentéskor a légutakból, valamint a száj- és orrüregből ürülő mikrocseppekből kimutatja a kórokozók mennyiségét. Így a szuperfertőzők azonosítása és elkülönítése lehetővé válna, ezáltal a járványok kialakulása visszaszorítható volna.
