Miért alakult ki ez a helyzet?
Nem most kezdődött ez a történet: a száztizenegynéhány magyar kórház 90 százalékának van lejárt tartozása. A Hungaropharmának és más szállítóknak mára elfogyott a türelme. A szerződéseket, amelyek toldozott-foldozott megállapodások voltak, végül március elején felmondták, hogy egy egységes új szerződést ajánljanak. Ez nagyon kemény feltételeket támasztott, ami érthető is, hiszen a kórházak már nemhogy a kamattartozásokat, hanem a tőketartozásokat sem fizették. A gyógyszerszállítók csak próbáltak érvényt szerezni az érdekeiknek, elvégre ők is a piacról élnek. Az új szerződés azonban kiverte a biztosítékot a kórházaknál. A pénzt a gyógyszercég előre kérte, s még azon túl is fizetni kellett volna – a tartozások törlesztésére, illetve a jövőbeli rendelések előlegeként. Végül inkább azt az utat választották, hogy egyéni szerződéseket kötnek a kórházakkal; ezeknek körülbelül fele van ma meg. A Péterfy kórházzal remélhetőleg a jövő héten rendeződik a Hungaropharma viszonya.
Miért nem tudnak fizetni a kórházak?
A teljesítménykvóta miatt lényegében csak az adott hónap huszonharmadikáig végzett munkáért kapunk pénzt az OEP-től. Akkortájt el szokott fogyni a keretünk, s onnantól ingyen dolgozunk. Csakhogy a hónap végén is jönnek be betegek, akiket nem tudunk elküldeni, például mert toxikológiai kezelésre szorulnak. Ha jó hónapunk van, akkor 90 millió forinttal kapunk kevesebbet az elvégzett munka értékénél, ha rossz, akkor 150 millióval. Bennünket a többieknél valamivel rosszabbul érint a rendszer, bár mindenki hasonló cipőben jár. Nagy kórházként innen már nem tudjuk hová továbbküldeni a betegeket. Ráadásul sok drága beavatkozást nálunk kell elvégezni. De persze ebben a rendszerben mindenki mostohagyereknek érzi magát.
Hogy döntik el, éppen kit nem fizetnek ki?
Szinte senkinek nem tudunk normálisan fizetni. Nagyon nehéz a helyzetünk. A közműveket muszáj fizetni, egyrészt mert víz, villany, gáz nélkül nem működhet a kórház, másrészt pedig azért, mert a szolgáltatók nagyon hatékonyan képviselik az érdekeiket, akár az állam vagy az önkormányzat bevonásával is. A nagy tételben beszállító cégeknél is jelentős a tartozásunk, ilyen a Hungaropharma is, de például a Fiumei úton lévő baleseti központba sok drága protézist kell szállítani, s annak a szállítónak is sokkal tartozunk. Több cégnek is tartozunk több mint tízmillióval. Állandóan sakkozunk, hogy épp kinek fizessünk. Néha a kis összegű számlákat fizetjük ki, mert azzal sok embert meg tudunk nyugtatni. Máskor pedig a nagy beszállítókat vesszük előre. Régen az jutott hamarabb a pénzéhez, aki hangosan követelte, de ma már mindenki hangos. Annak igyekszünk hamarabb fizetni, akin látjuk, hogy tényleg tönkre fog menni, ha nem utalunk. Az utóbbi hónapokban már nem nőtt a tartozásunk, de hát egy milliárdos nagyságrendű tartozás esetében ez már szinte mindegy, annyira reménytelen kifizetni. Nagy szerencse, hogy a tartozásokkal való zsonglőrködés miatt egyelőre még betegnek nem lett baja, legalábbis a tudomásunk szerint.
Mitől változhatna meg a helyzet?
Csak attól, ha pénzt tol a rendszerbe az állam. Már most annyival tartoznak a kórházak, mint tavaly decemberben. S most a gyógyszerszállítók után mintegy 25 nagy szállító is közös fellépést tervez. Legalább 50 milliárd forintra lenne szükség. Ha ezt az injekciót megkapjuk, akkor átmenetileg rendezhetnénk a szállítókkal való viszonyt.
