Üzleti és közéleti kommunikációs képzés – Modern Pygmalion

Néhány hónappal ezelőtt az egyik nagy hazai gyógyszergyár pályázatot írt ki új terméke piacbevezető reklámkampánya kidolgozására. A szakma nagyágyúi között egy sikeres, de mindössze másfél éve működő marketingkommunikációs cég, az Appaloosa Kft. is szerencsét próbált. A 14 fős vállalkozás győzelmére kevesen fogadtak volna, Blaskó Nikolett ügyvezető igazgató mégsem adta fel. Alaposan fölkészült. Mégpedig nem csupán a szakmai anyagból: az Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézet szakértői segítségével órákon át elemezték, mit hogyan kell prezentálnia, milyen formában kell előadnia a meghallgatáson, amelyen elképzeléseiket a megbízó cég vezetőinek kifejti. Az eredmény: az Appaloosa kapta a megbízást – a cégigazgató pedig a rendkívül tudatosan felépített kommunikációnak tudja be, hogy Dávid legyőzte a Góliátokat.

Ennél a néhány órai ráhangolódásnál persze sokkal több munka rejlik a siker mögött. Blaskó Nikolett immár közel egy éve vesz részt ugyanott egy átfogó egyéni kommunikációs tréningen, hiába tanulta ugyanis főiskolai szinten a marketing- és reklámkommunikációt, a gyakorlatban kellett rájönnie, hogy amit ott kapott, az nem elég. Idősebb, tapasztalt és rutinos üzletemberekkel tárgyalva észrevette, hogy azok milyen remekül képesek játszani a hangjukkal, a szavakkal, a találkozó hangulatvezetésével. “Először úgy véltem, hogy mindez a tudás a korral jár. Csakhogy aztán jöttek a velem egykorú nyugati kollégák és tárgyalópartnerek, akik ugyanolyan jártasak voltak ezekben a dolgokban. Akkor ébredtem rá, hogy mindez tanítható és megtanulható” – idézi fel.

VILÁGOT JELENTŐ DESZKÁK. “Kiváló üzletemberek és cégek buknak meg azon, hogy nem tudnak kommunikálni, prezentálni, fegyelmezetten beszélni, a rendelkezésükre álló idővel gazdálkodni” – állapítja meg Gonda György is, a PricewaterhouseCoopers (PwC) igazgatója. Márpedig mindez ma különösen sorsdöntő, hiszen nem csupán Magyarország jár egy átmeneti időszak kellős közepén, hanem napjainkban a világ is folyamatosan rendkívüli sebességgel változik. Ma minden ismeret hihetetlenül hamar elévül. Míg korábban a tudás effajta “elértéktelenedése” öt-hat évig tartott, ez a folyamat a PwC igazgatója szerint ma két-három esztendő alatt végbemegy. Arról nem is beszélve, hogy annak idején a világnak ezen a fertályán jórészt értetlenül hallgatták azokat az amerikai fejtegetéseket, amelyek szerint az embernek élete során három-négyszer szakmát kell váltania. Mi akkor ott tartottunk, hogy a megszerzett tudást kamatoztatva egy ember azonos szakmán belül legföljebb munkahelyet változtat négyszer-ötször is akár, de hivatást semmiképpen sem. A piacgazdasági viszonyok beköszöntével azonban bennünket is elért a folytonos megújulás kényszere. “Az Egyesült Államokban már évekkel ezelőtt felismerték, hogy a mérnököknek a műszaki ismeretek mellett pályájuk során még legalább két további tudáselemre szükségük van, és ezt be is építették a képzésbe” – hoz példát a tengerentúlról Nyiri Lajos, a technológiai és innovációs tanácsadással foglalkozó Zinnia Kft. ügyvezető igazgatója, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) volt elnöke. Egyfelől egy mérnök 40 éves korára többnyire vezető beosztásba kerül, ezért szüksége van gazdasági és üzleti ismeretekre. Továbbá rendkívül speciális kommunikációs tudást és képességeket is el kell sajátítania. Mégpedig nemcsak vezetőként, hanem azért is, mert egyre valószínűbb, hogy a szakmáján belül multikulturális környezetben kell majd helytállnia és otthonosan mozognia. Mindez szerte a világon jócskán felértékelte a speciális körülmények közötti kommunikáció képességét. Magyarország pedig az itt befektető multiknak köszönhetően korántsem áll messze ettől a modelltől, sőt a gazdaság Nyiri szerint sok tekintetben máris nyitottabb, mint például az Egyesült Államoké. “A vezetési tanácsadás során mi is egyre inkább a bőrünkön érezzük ezt a felzárkózást. A hazai cégek vezetői gyakorlatilag ugyanazokat a szolgáltatásokat kérik tőlünk, mint amilyenekre az Egyesült Államokban van igény, hiszen ma szinte azonnal szembesülnek ugyanazokkal a problémákkal” – jegyzi meg Gonda György.

SZAKMAI MINIMUM. Túlzás lenne persze azt állítani, hogy a jelenlegi magyar felsőoktatásból teljességgel hiányzik a kommunikációs képzés. Az egyetemeken és főiskolákon oktatnak sajtó-, üzleti, mi több, politikai kommunikációt is, de csak a hagyományos “panelekkel” ismertetnek meg. Arra egyelőre nem fordítanak figyelmet, hogy azok a változó világ követelményeinek engedelmeskedve miként alakulnak át és miként adják át a helyüket új módszereknek. A szaporodó kommunikációs oktatóműhelyekkel pedig az a gond, hogy a hallgatóik többsége híján van a megalapozott tárgyi tudásnak, csupán kommunikálni akarnak megtanulni, aminek a következményeit sokak szerint mindenki tapasztalhatja a televíziókban, rádiókban és a sajtóban. “Ahol ma szakmát tanítanak, ott nincs kommunikációs képzés, ahol viszont az utóbbira összpontosítanak, nem helyeznek hangsúlyt a szakmai ismeretekre” – mond ítéletet a jelenlegi helyzetről Bíró Péter, a Siemens kommunikációs igazgatója. “A médiaiskolák még csak-csak megtanítják, mi a különbség tárca és hír között, azt azonban már igen ritkán tanulják meg a hallgatóik, hogy a hírben mit kell megírni.”

Mindebből az is következik, hogy a tudásra, illetve a tudás kommunikálására összpontosító képzés nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Téves tehát az a megközelítés, amely a szakismeretek mélyreható elsajátítását megkövetelő jelenlegi magyar felsőoktatást, úgymond, “amerikanizálná”. Az Erasmus intézet hamarosan induló kommunikációs akadémiája például posztgraduális képzést nyújt majd: olyan hallgatókat vár az üzleti és a közéletből, akik a maguk szakterületén profik, de tudásukat szeretnék továbbfejleszteni és felfrissíteni, egyben azokat a képességeket is elsajátítani, amelyek révén a kor kommunikációs kihívásainak – ismét csak saját szakterületükön belül – jobban megfelelhetnek. Ám mint Nyiri Lajos rámutat, ez a képzés hamarosan kilép a pusztán posztgraduális keretekből; a munkaerőpiac előbb-utóbb megköveteli, hogy “az óvodától az egyetemig” minden szinten megjelenjen a kommunikációs képességek fejlesztése oktatási feladatként. Ezzel együtt a posztgraduális oktatásnak is marad feladata bőven. Részben a már megszerzett ismeretek állandó megújításának említett kényszere miatt. “Részben pedig azért, mert az egyetemeken és főiskolákon ma is tapasztalható, hogy a gyakorlati problémákról szóló vitákban előnyben vannak azok, akik egy-két év munka után ültek be ismét az iskolapadba” – húzza alá Szekfű András, a pécsi tudományegyetem kommunikációs tanszékének adjunktusa, a Szignum Média kutató és tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.

Az üzleti és a közélet szereplőinek a tudását tehát csak frissíteni kell, de amit egy afféle együttgondolkodási folyamat során igazán meg kell tanulniuk, az Bíró Péter szerint az, hogy pongyola elképzelések helyett mindig nagyon pontosan tisztában legyenek vele, mik az érdekeik és a céljaik, illetve tudják, azokból mit és hogyan – és miért pont úgy – érdemes kommunikálni a partner felé.