Az amerikai kultúra alapvetően egalitárius. Az emberek többségét zavarják a gazdagok és szegények közötti óriási különbségek. Így amikor a vezérigazgatók az alkalmazottak bérének sokszorosát viszik haza, sérülni látszanak a tisztesség és a társadalmi igazságosság normái.
Az Egyesült Államokban mutatkozó jövedelmi egyenlőtlenség gazdasági szempontból is régóta aggasztó. A második világháború után azokat az időszakokat, amikor nőtt a távolság a jövedelmi skála két vége között – például az 1973-tól 1993-ig tartó két évtizedben -, többnyire gyenge gazdasági növekedés és a szegénységi ráták emelkedése jellemezte. Ezzel szemben, amikor szűkült az egyenlőtlenség – a hatvanas években vagy a hetvenes évek elején -, gyorsabb növekedést és a szegénységi ráták csökkenését lehetett tapasztalni.
HIBÁS NÉZET? Kockáztassunk meg azonban egy eretnek felvetést: elképzelhető, hogy az egyenlőtlenséget hibásan ítélik meg, legalábbis gazdasági szempontból. Az alacsony és a magas keresetűek között 1993 után egyre nagyobb lett a különbség, ám ez erős növekedéssel és a szegénység visszaszorulásával párosult. Az Új Gazdaság boomja alatt a jövedelmi egyenlőtlenség minden mérce szerint nyilvánvalóan fokozódott. Különösen a menedzserek és az értelmiségiek jövedelme nőtt sokkal gyorsabban, mint a kékgalléros és a szolgáltatási dolgozóké, a háztartások felső ötöde pedig a korábbinál jóval nagyobb arányban részesedett az összjövedelemből.
Ám az utóbbi 50 év olyan időszakaitól eltérően, amikor a különbség hasonló körülmények között éppen hogy erősödött, ezúttal prosperált a gazdaság, és a szegények helyzete is javult. A szegény családokban élő emberek aránya 1993-tól 2000-ig a valaha mért legalacsonyabb szintre, 13,6 százalékról 9,6 százalékra süllyedt. A 2001-es ráta egyelőre nem ismert, de valószínűleg csupán alig lesz magasabb a megelőző évinél, mivel az alacsony jövedelmű dolgozók körében továbbra is erős maradt a reálbér-növekedés. A kékgalléros bérek nettó 2,4 százalékkal emelkedtek 2001-ben, ami évek óta a legnagyobb változás, a szolgáltatási ágazatokban pedig még ennél is jobban nőttek a fizetések.
Az egyenlőtlenség fokozódásának és a szegénység csökkenésének ez a kombinációja alighanem az Új Gazdaság tartós jellegzetességének bizonyul majd. A gyors technológiai innováció korszakaiban régebben is hatalmas vagyonok keletkeztek úgy, hogy egyszersmind lényegesen javult az alul lévők jövedelmi helyzete és életminősége. Ma a társadalom növekvő iskolázottsági szintje is hozzájárul ahhoz, hogy a szegénység kisebb, az egyenlőtlenség viszont nagyobb legyen, mivel a diplomások keresetei jobban szóródnak. Végül a bevándorlók tömege ugyancsak mélyíti a jövedelmi szakadékot az Egyesült Államokban, az újonnan érkezőknél ugyanis általában erősebbek az iskolázottsági és a kereseti különbségek, mint a született amerikaiaknál.
Kérdés, van-e okunk aggódni mindezek miatt. A jövedelmi egyenlőtlenség ténye zavaró, a szegénység viszont felháborító. Egy gazdaságot végső soron aszerint kell megítélni, mennyire törődik a legszegényebbekkel. Sokkal kívánatosabb egy olyan ország, amelyben nagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség, de gyorsabb a növekedés és kisebb a szegénység, mint egy olyan, ahol egyenlőbb a jövedelmek eloszlása, de magasabb a szegénységi ráta.
A technológiai változás régebbi időszakai gyorsabb növekedést, ám egyben feltűnőbb kereseti diszkrepanciákat hoztak magukkal. Nagy-Britanniában a XIX. század első felében, amikor az ipari forradalom kiteljesedett, ugrásszerűen nőtt az egyenlőtlenség, mivel az iskolázott és képzett dolgozókat nagyon jól megfizették. Ám egyidejűleg a munkásosztályon belül is gyorsan emelkedtek a keresetek. Jeffrey Williamson, a Harvard University közgazdásza kutatásai eredményeként megállapította, hogy 1819 és 1851 között a kékgalléros férfi dolgozók reálbére csaknem megkétszereződött, ami azt jelenti, hogy átlagosan évi 1,8 százalékkal növekedett. Sőt, az is bizonyítható, hogy ugyanebben az időszakban a lakosságon belül csökkent a rendkívül szegények aránya – a paupereké, ahogyan akkor hívták őket.
ALUL IS. A polgárháború utáni Egyesült Államokban szintén szárnyalt a gazdaság, köszönhetően olyan tényezőknek, amilyen például a vasút gyors terjedése volt. A vagyonok nagymértékben koncentrálódtak, és a szakképzett dolgozók – mérnökök, gépkezelők – bére meredeken elemelkedett a kevésbé képzettekétől. A növekvő egyenlőtlenséggel párhuzamosan azonban az Angliában tapasztaltakhoz hasonlóan alul is javultak az életkörülmények. A szakképzetlen városi munkások reálkeresete 1865 és 1895 között évi 1,8 százalékkal nőtt.
Az egyik olyan kritikus faktor, amely az egyenlőtlenség erősödését, ugyanakkor a szegénység csökkenését vonja maga után, az iskolázottság egyre meghatározóbb szerepe. Az elmúlt tíz évben a 25 és 29 év közötti amerikai korosztályon belül 23-ról 29 százalékra nőtt a diplomások aránya, ahogyan az emberek felismerték, hogy a magasabb képzettség jobb kereseti lehetőségeket teremt. A diplomásoknál a szegénységi ráta 3,2 százalék, a középfokú végzettségűeknél viszont 9,2 százalék.
Csakhogy miközben az iskolázottsági szint emelkedik, meglepő módon nő az egyenlőtlenség is. Ennek oka az, hogy egy felsőfokú végzettségűekből álló csoportban a jövedelmek sokkal szélesebben szóródnak, mint a csak érettségivel rendelkezők csoportjában. Az Egyesült Államokban a középiskolát végzetteknek mindössze 1 százaléka keres többet évi 100 ezer dollárnál. A diplomás dolgozók közül 13 százaléknak van hatszámjegyű fizetése – de ugyanekkora a körükben azok aránya is, akiknek éves keresete nem éri el a 25 ezer dollárt sem. Mindez azt jelenti, hogy a lakosság iskolázottsági szintje emelkedésének trendjével az egyenlőtlenség fokozódása jár együtt.
Hasonlóképp növeli az egyenlőtlenséget a bevándorlás. Az újonnan az Egyesült Államokba települők között évek óta nagyon erős iskolázottsági és jövedelmi különbségek mutatkoznak. Egyrészről az emigránsok körében az amerikai átlagnál magasabb a diplomások aránya. Másrészről a középiskolai végzettséggel sem rendelkező dolgozók mintegy 30 százaléka emigráns, ami messze meghaladja a bevándorlóknak a teljes lakosságon belüli részarányát. Bevándorlás nélkül kisebb volna az egyenlőtlenség – de a gazdasági növekedés úgyszintén.
Mindazonáltal a gazdagok és a szegények közti távolság bővülésének káros következményei is lehetnek. A gazdag elit jellemezte társadalmak gyakran szenvednek például a politikai hatalom nemkívánatos koncentrációjától. Emellett az Egyesült Államok kétségkívül azzal is tehetne lépéseket az egyenlőtlenség hatásainak mérsékléséért, ha jobb oktatást és egészségügyi ellátást biztosítana a szegényeknek. Ám amíg erős a növekedés és alacsony a szegénység, mindezért egy csipetnyi egyenlőtlenség nem nagy ár.
