A “Hársak alatt” – ennél költőibben már nem is hívható egy nagyvárosi bulvár. Berlin majdnem másfél kilométernyi, hársfákkal szegélyezett egyik ütőere ez, a Brandenburgi kaputól a Marx-Engels térig. (Nem változtatták meg a nevét, akárcsak a Karl Marx Allee nevét sem. Lehet, hogy a németek rájöttek: tetszik, nem teszik, létezik történelmi folytonosság?) Az Unter den Lindent is Nagy Frigyes építette-alakította ilyenre a XVIII. században, ugyanúgy, mint fél Berlint. (Olyan ez, mint a mi Budapestünk a kiegyezés után a századfordulóig: szinte minden, ami fontos, akkor született.) Ekkor épült a “Hársak alatt” a Humboldt Egyetem, a Királyi (ma Állami) Opera, a Régi Királyi Könyvtár, a monumentális Szent Hedvig Katedrális, az Opera szomszédságában az Opernpalais (itt üléseztünk a német írókkal, mármint a magyar delegáció), és még mennyi minden. Másik végén a Brandenburgi kaput éppen beöltöztették, állványok és lemezek alatt renoválják. A sarkon viszont a híres-nevezetes Adlon Hotelt már újjáépítették, jártam bent, legalábbis ameddig a cerberusok engedték. Elegáns, fantasztikus, akárcsak – feltehetően – az árai. (Erről azonban nem szalonképes dolog beszélni, akárcsak egy Rolls-Royce áráról.)
Az én hotelom, ahol laktam, nem volt egészen ilyen, pedig neve szerint lehetett volna: Unter den Linden. Az NDK-tól örökölt, modernizált szocreál, az épületdoboz tetején rozsdásodó óriásbetűkkel, recepcióbeli sky-fotelokkal, kényelmetlen, szűk csőszobákkal. Hűtőszekrény nincs, uszoda, szauna nincs. És az egyágyas szoba 220 márka. Enyhén szólva sok azért, amit nyújt (illetve nem nyújt). Ellenben a svédasztalos reggeli valóban nagyszerű. Minden ízlés, minden reggelizőalkat megtalálja a magáét. Nagy a választék, gusztusos a tálalás, pompásak a friss sütemények. Nekem különösen egy speciálisan fűszerezett borjúmájas kötötte le a figyelmem reggelente.
Szabadidőben pedig – néha nemcsak akkor – csatangoltam a városban. Az országegyesítést Bonnban éltem meg, párom az ottani opera tagja volt akkor, részben ott éltem magam is: felejthetetlen volt az utcák és terek népének eufóriája, valódi nagy népünnepély. De Berlinben azóta még nem jártam, hogy “összenőtt, ami összetartozik”. Óriási a város dinamizmusa. És jókedve. Mindenütt építkeznek, suvickolnak, sebhelyeket ápolnak. A jókedv megnyilvánulása az is, hogy az Unter den Linden középső zöld sétálósávja (Berlin ősi címerállata a koronás medve) tízezernyi különböző színű medvével van kirakva: semmi értelme, de jó. E plasztikmedvék között üldögéltem a napfényes őszi vasárnapon, az Einstein kávéház (már ez jó!) teraszán, Berlin valószínűleg egyetlen jó olasz kávéját élvezve. Rengeteg a cabrió, sokan lecsapott tetővel autóznak, ez is jókedvet áraszt, derűs látvány. Nem beszélve néhány buszról, melynek oldalán nagy betűkkel olvasható a felszólítás: “Langeweilen Sie wo anders!” Unatkozzék máshol! Vagyis ne itt, az újjászülető Berlinben. –
– Hangulat: dinamikus, jókedvű
– Emberek: barátságosak
FOTÓ: HAJNAL PÉTER
