Lépten-nyomon azt hangoztatják a nemzetközi gyakorlattal is tisztában lévő szakértők, hogy a felügyeletnek a jövőben független szabályozó hivatallá kell válnia. Összeegyeztethető-e ez azzal, hogy Ön a Matáv egyik vezető beosztásából került a Hif élére?
Jogi értelemben biztosan nincs összeférhetetlenség ebben a kérdésben. Szakmai szempontból pedig képesnek érzem magam arra, hogy teljesen függetlenítsem magam a múltam érdekrendszerétől. A távközlési piac alapszabályát mindig szem előtt kell tartanom: tiszteletben kell tartani a nemzeti, a befektetői és a felhasználói érdekeket úgy, hogy ezek ütköztetése közben kialakuljon a harmónia. A fejlett távközlésű országokban erre az érdekegyeztetésre már kitalálták azokat a modelleket, amelyek alkalmazásával együtt tudnak működni a versenytársak. Ha a beruházók – a Matáv, a helyi koncessziós társaságok és az alternatív szolgáltatók – között nem sikerül megteremteni ezt az összhangot, akkor ezek a piaci szereplők teljesen kiszolgáltatottá válnak a liberalizáció után. Az uniós csatlakozás, a liberalizáció, a globalizáció nagyon fontos és szép dolgok, de látni kell, hogy a meglévő piaci szereplők együttműködésének hiánya esetén ezek a változások nagy veszélyeket jelentenek az ágazatra és az országra nézve is.
A kilencvenes években mindent egybe számítva 500 milliárd forintnyi beruházás műszaki terveinek elkészítése volt a feladata. Hogyan birkózott meg ezzel? Talán a PKI-nél szerzett gyakorlata segítette a munkában?
Amikor 1986-ban a posta központjába, a vezérigazgatóságra kerültem, éppen akkor indult meg a digitalizálási stratégia kidolgozása, illetve a távközlés 10 éves fejlesztési programjának elkészítése. Az utóbbi lett az alapja a világbanki hitelnek, amely elindította az 1990-ben a postától levált Matáv fejlesztéseit. A Matávnál üzemviteli szakosztályvezetőként kezdtem és a szervezeti átalakulás után neveztek ki távközlési hálózati ágazati igazgatónak. Majd az újabb, 1993-as átszervezéskor lettem a PKI vezetője és egyben a Matáv fejlesztési igazgatója. Így megszerezhettem azt a tudást, amely képessé tett e temérdek pénz célszerű elköltéséhez.
Ha utólag visszagondol, mit csinálna másként?
Amikor olyannyira szabadon lehet mozognia egy távközlési cégnek, mint a kilencvenes évek elején a Deutsche Telekomnak a volt NDK területén, akkor gyorsan és jól lehet hálózatot fejleszteni. A probléma akkor kezdődik, amikor túlságosan meghatározott és sokrétű a feladat. Idehaza egyidejűleg kellett a nagyarányú mennyiségi fejlesztést és a technológiaváltást végrehajtani és szükség volt a hatékonyságnövelő lépések megtételére is. A magyarországi fejlesztés nagyon gyors, egyben igen takarékos volt. Bizonyos technológiaváltásokat, eszközválasztásokat másként hajtanék ma végre, mint akkoriban. Mégpedig azért, mert utóbb kiderült: alaposan alulbecsültük az üzleti kommunikáció, az adatátvitel, a mobiltávközlés és az Internet jelentőségét, s túlságosan a vezetékes telefónia fejlesztésére, a koncessziós követelmények betartására összpontosítottunk.
Hogy milyen lesz egy-két év múlva a hazai távközlés, azt szerintem ma még kevésbé merné megjósolni, mint mondjuk a kilencvenes évek közepén. Vagy tévedek?
Kétségtelenül nehéz lenne megítélni ma, hogy a közeli jövőben milyen lesz az egyes cégek piaci részesedése és az újonnan belépők stratégiája. Szerte a világban forrong a távközlési piac, a miénk is. A különbség az, hogy nálunk még sosem létezett megállapodott piac, tehát nincs viszonyítási alapunk a folyamatok előrejelzésénél. Ezért meggyőződésem, hogy ugyanúgy, mint eddig – vagy ugyanúgy, mint másutt -, nem lehet szabályozni a távközlést. A Hif fő funkciója mostanáig az volt, hogy ellássa a szaktárcát a szükséges háttér-információkkal, engedélyezze az új berendezéseket, felügyelje a koncessziós társaságokat, hálózati-, eszköz-, szolgáltatási-, frekvencia- és egyéb engedélyeket adjon ki. A vezetékes távközlésben újabban megjelentek az alternatív szolgáltatók. Ha meggondoljuk, hogy például a PanTel és a Novacom közötti versenyt egy adott szituációban az dönti el, hogy egyikük kábelcsatlakoztató hüvelyének az engedélyezése esetleg egy hónappal tovább tart a másikénál, akkor hamar kiderül, milyen veszélyeket rejteget ez a tevékenység. Tehát a hatósági munkának ki kell vonulnia az üzleti folyamatokból. Viszont erősíteni kell a már említett érdekharmonizálást az üzleti partnerek között, fokozni, javítani az ellenőrzést és a felügyeletet. Mint a focimeccsen: mi adjuk a bírót és a partjelzőt, ügyelünk a játék tisztaságára és arra, hogy azért a nézők is élvezzék a meccset, s közben a játékosok is épen – életben – maradjanak. A játékszabályokat viszont a politika, a távközlési törvény határozza meg.
Ősszel már nagyjából lehet majd tudni, mit tartalmaz majd az új törvény. Mikor és miként kezdik meg a felkészülést?
A törvényelőkészítés jelenleg még a koncepció megfogalmazásának fázisában van. Annyit azonban már a jelenlegi távközlési törvény, a jövő koncepciója alapján is lehet tudni, hol marad meg mindenképpen a hatósági szerep az üzleti folyamatokban. Ez a korlátozott erőforrásokkal – frekvenciákkal, számokkal, címekkel – való gazdálkodás. Itt legfeljebb csak új módszereket lehet majd alkalmazni. Hamarosan lesznek például frekvencia-aukciók.
Melyek lesznek vezetése alatt a Hif tevékenységének kulcsszavai?
Pártatlanság, szakértelem, nyilvánosság.
Frischmann Gábor 44 éves, végzettségét tekintve villamosmérnök. A telefónia világában elismert szakembert nemzetbiztonsági szempontból átvilágították, és megeskették a Magyar Köztársaság nevében, mielőtt kinevezték a Hif elnökévé. Hasonló esküt tett már akkor, amikor 1980-ban a Magyar Postához szegődött. A posta és a távközlés szétválásakor, 1990-ben a Matávhoz került, ahonnan fejlesztési igazgatóként távozott ez év márciusában.
