Ha egyik reggel arra ébrednénk, hogy vége a jugoszláviai háborúnak, akkor pusztán erre a hírre mintegy 5 százalékot nőne a budapesti tőzsde indexe – bocsátkozott a remélhetőleg nem túl távoli jövő jóslásába Spencer Jakab, a Credit Suisse First Boston (CSFB) londoni elemzője. A befektetési bankár borúlátóan ítéli meg a régió helyzetét, jóllehet Magyarországot a romló makromutatók ellenére még mindig viszonylag stabil és olcsó befektetési terepnek tekinti. Szerinte itt vannak a leglikvidebb papírok, ez a legtranszparensebb állam a régióban. A Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) országai közül Lengyelország kapott még viszonylag jó minősítést, különösen azután, hogy piacra dobták az állami telefontársaság részvényeit. A cseh tőzsde Spencer Jakab szerint “kaszinóra emlékeztet”, míg a szlovén piac túlságosan is zárt a külföldi befektetők előtt. Néhány társaságot leszámítva Szlovákiában sem jobb a helyzet, északi szomszédunk a rossz makrogazdasági környezet miatt egyelőre nem vonzza a befektetőket. Lengyelország felértékelődését jelzi viszont a működőtőke-áramlás alakulása is, nevezetesen az a tény, hogy ezen állomány immár elérte a 31,6 milliárd dollárt a magyar 19,4 milliárd dollárral és a cseh 8,7 milliárd dollárral szemben – igaz, ebben a Business Central Europe című lap szerint a lengyelek esetében a visszaforgatott nyereség is benne foglaltatik.
A londoni bankár szerint a magyar és a lengyel piacot a törökkel, a göröggel és az izraelivel veszik egy kalap alá az angol fővárosban. Egészen más, jóval gyengébb kategóriába tartozik ugyanakkor Románia és Bulgária; azokat csak elvétve találja meg a külföldi tőke. A két délkelet-európai ország éppen saját gazdaságának rendbetételével foglalatoskodott a jugoszláv válság kirobbanásakor – Bulgária immár egy komoly stabilizációs intézkedéssorozat után, Románia inkább még előtte. Ebben az időszakban mindennél nagyobb szükségük lenne a külföldi piaci szereplők bizalmára és persze tőkéjére, ám a háború miatt az objektív gazdasági teljesítménytől függetlenül is nagyon nehéz megnyerni a külföldi befektetőket.
Bolgár nemzeti statisztikák szerint az ország nem kevesebb mint napi 1,5 millió dollár exporttól esik el a háború miatt. A nyugatra menő kivitel 20-30 százalékkal kerül többe a Szerbiát elkerülő utakon, mint korábban. Románia és Bulgária mindezek ellenére hosszabb távon felértékelődhet a Nyugat szemében – hívja fel a figyelmet Réti Tamás, a Kopint-Datorg kutatója -, amit jelez a Romániának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kilátásba helyezett mintegy 300 millió dolláros hitel is.
A gazdasági helyzet alakulása azért északabbra is hagy kívánni valót maga után: a lengyel GDP idei bővülésének prognózisa például az előirányzott 5 százalékról 3 százalékra csökkent; lassul a magyar gazdaság növekedése is, miközben a cseh bruttó hazai termék tavaly 2,7 százalékkal csökkent. A nem túl szívderítő GDP-alakuláson túlmenően általános jelenség a külső mérlegek egyensúlyhiányának növekedése.
A romló mutatók ellenére az elemzések Magyarországot és Lengyelországot emelik ki olyan államokként, amelyek a fenntartható növekedés pályájára álltak. “Jóllehet törékeny még a gazdaság bővülése, ezek az országok mégis elég rugalmasak ahhoz, hogy a külső sokkokat átvészeljék” – állítja a Business Central Europe-nak nyilatkozva Rumen Dobrinski, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (Ecosoc) közgazdásza. Van is mit behoznia a két országnak, hiszen a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP még mindig csak az Európai Unió átlagának felét teszi ki. A magyar és a lengyel növekedés főként abban különbözik a régió többi államának GDP-emelkedésétől, hogy abban a magánszektorbeli beruházások töltik be a motor szerepét. A két ország ipari kibocsátásának alakulása viszont az utóbbi hónapokban ellentétes tendenciát mutat: az éves számokat tekintve a magyar adat ugyan 6 százalékos növekedésről tanúskodott az idén februárban, ám tavaly szeptember óta folyamatosan lassul a termelésbővülés; Lengyelországban ellenben februárban még 5 százalékos visszaesésről számoltak be, miközben márciusban már 3 százalékos növekedést regisztráltak. A termelés dinamikáját feltehetően kedvezően érinti, hogy a vámok lebontása mind az Európai Unióval (EU) folytatott, mind a CEFTA-csoportosuláson belüli kereskedelem vonatkozásában az ipari termékek esetében volt a legsikeresebb. Ezek 95 százaléka ma már vámmentesen mozog a CEFTA-országok között.
A mezőgazdasági cikkek tekintetében viszont korántsem sikerült hasonló eredményt felmutatni. A magyarázat egyszerű: több tagállam – mindenekelőtt Lengyelország és Románia – is húzódozik a viszonylag olcsó és jó minőségű magyar agrártermékek akadálytalan beengedésétől. A CEFTA azonban – állítja Novák Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének munkatársa – a tagállamok közötti kereskedelem bővülésének ösztönzéséből így is jól vizsgázott. Magyarország esetében például az 1993-as 459 millió dollárról 1998-ra több mint 2 milliárd dollárra növekedett a Csehországgal, Szlovákiával, Lengyelországgal, Szlovéniával és Romániával lebonyolított összesített külkereskedelmi forgalom.
A kutató szerint az euro-atlanti integráció gyorsítása szempontjából ellenben nincs különösebb jelentősége e csoportosulásnak. A tagságra jelentkezők teljesítményének brüsszeli értékelésekor az egyes országok politikai és gazdasági intézményrendszerének átalakítása méretik meg, ami nincs közvetlen összefüggésben a közép-európai szabadkereskedelemmel.
A térség országainak szempontjából mindennél fontosabb, hogy mi történik az EU-ban: az exportjuk nagy részét mára a nyugat-európai piacok felé irányító közép- és kelet-európai gazdaságokat jobban megviseli az unió gazdasági növekedésének lassulása, mint akár az orosz pénzügyi válság, akár a koszovói konfliktus nyomán kialakult háborús helyzet.
