A megvizsgált Dunaferr-dolgozóknak csaknem 90 százaléka beteg, vagy valamilyen betegség küszöbén áll – derült ki a foglalkozás-egészségüggyel és munkavédelemmel foglalkozó Egészségvédelmi Intézet általános szűrésein, amelyek során az elmúlt két évben mintegy 7 ezer alkalmazottat vizsgáltak meg.
A Dunaferr-csoport 1996-ban 1 milliárd forintot veszített a dolgozók egészségügyi problémái miatt; ez az összeg egyrészt a kifizetett táppénzekből, másrészt a helyettesítések pluszköltségeiből adódott. Emellett a cég 1,7 milliárd forintot fizetett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP), amelyből az csupán 1,3 milliárdot juttatott vissza a város egészségügyének finanszírozására.
Mindezeket figyelembe véve a vállalatcsoport vezetői úgy döntöttek, hogy a munkavállalók egészségi állapotának javítására megelőző jellegű megoldást kell találni. Ehhez a legjobb keretet az önkéntes kölcsönös egészségbiztosítási pénztár adhatja, amelybe a dolgozók számára a Dunaferr havonta meghatározott összeget befizet. A létrehozandó pénztár nyitott lesz a régió számára, így abban a cég mintegy 10 ezer munkavállalója mellett várhatóan a helyi önkormányzat 5 ezer alkalmazottja, s további magánszemélyek is tagok lesznek. A számítások szerint a pénztár szolgáltatásait – a családtagokkal együtt – már induláskor 45 ezer fő veheti majd igénybe, miközben Dunaújváros összesen 58 ezer lelket számlál.
A pénztárral szemben két lényeges követelményt támaszt a létrehozó Dunaferr. Egyfelől azt, hogy érdemben járuljon hozzá a tagok és családjuk egészségi állapotának javulásához, másfelől szervezze át a régió egészségügyét. Egyik sem kis feladat, de Kapás Zsolt szerint mindkettő megvalósítható.
A betegségmegelőzés része az évente ismétlődő alap-egészségügyi szűrés, amelyet követően mindenkinek egyéni egészségstratégiát ajánlanak. Ennek véghezvitelét a pénztár saját szolgáltatásai, illetve az egészségügyi intézmények által nyújtottak is segítik. Előbbiek között szerepel egy szervezett családfogorvosi rendszer (a fent említett szűréssorozat szerint a dolgozók 60 százalékának lenne szüksége fogorvosra), amelynek része a teljes körű fogászati felülvizsgálat és a szükséges beavatkozások elvégzése. A pénztártagoknak persze nem kötelező ezt a megoldást választani, saját orvosukat is felkereshetik problémájukkal. Ebben az esetben viszont a pénztár nem tudja garantálni a minőséget, míg az átalánydíjas szerződési körbe tartozó fogorvosok munkáját rendszeresen ellenőrzi majd.
A pénztár feladata a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatása is. Emellett lényeges előrelépést jelent majd a csoportpraxis kialakítása: a betegnek nem kell egyik orvostól a másikhoz zarándokolnia, s órákig várakoznia, hanem egy panaszost valamennyi orvos megvizsgál, akik együttes véleményt alakítanak ki a kezelés mikéntjéről.
Mint már szó volt róla, a pénztárral szembeni elvárás az is, hogy reformálja meg a régióban az egészségügyi rendszert. Erre azért van lehetőség, mert a pénztár igénybe veszi az egészségügyi intézmények szolgáltatásait is, és segítségével a vevő és az igénybevevő egy személy lesz. (A hagyományos rendszerben az előbbi az OEP, az utóbbi pedig a polgár.) A pénztár várhatóan akkora fizetőképes keresletet támaszt, mint amennyivel az OEP a város valamennyi egészségügyi intézményét összesen finanszírozza. Erre az összegre, illetve ennek egy részére nyilván igen sok pályázó akad majd. Szerződést viszont csak azokkal kötnek, akik a betegségmegelőzésre és a pácienseknek nyújtott szolgáltatásokra helyezik a hangsúlyt.
A mellékletet Kurcz Adrienne szerkesztette
