Miniszteri szintű koalíciós megállapodás már született a technikai megoldásokról, ám a konkrét feladatok kiosztása egyelőre várat magára – az ügyintézőknek nemigen van fogalmuk arról, mi lesz a dolguk az ősztől esedékes változások után. Holott a vizes problémák – egyebek között a csatornázás, a víztisztítás, a vízi közlekedés, a halászat – megoldása az európai uniós csatlakozásra való felkészülés egyik legsürgetőbb feladata. Az elmúlt nyolc évben nem sikerült határvonalat húzni az egyes minisztériumok között arról sem, hogy ki fogalmazza meg a követendő minőségi normákat, ki ellenőrizze azok betartását, nem volt mindig egyértelmű az egyes állami címzett és céltámogatások – súlyos forintmilliárdok – elosztása sem. Fennmaradtak egyes, a lehető leggyorsabb végrehajtást hátráltató párhuzamosságok, s ez a helyzet csak a fölösleges költségeket szaporította.
Nemcsak az uniós követelmények, hanem a felszíni vizek védelme miatt is tarthatatlan a jelenleg tragikusan szélesre nyílt közműolló – véli Gyurkovics Sándor, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) közigazgatási államtitkára. Vezetékes ivóvize a magyar települések 98 százalékának, csatornája viszont csupán 48 százalékának van, a szennyvizek háromnegyede tisztítatlanul kerül vissza a természetbe. (Összehasonlításul: a szennyvíztisztításba kapcsolt lakások aránya Hollandiában és Németországban 93, Belgiumban 55, Magyarországon 35, Lengyelországban 34, Portugáliában 25 százalékos.) Az európai lemaradás behozásához számítások szerint 1200 milliárd forintra lenne szükség. Ezt a csatlakozás feltételezett idejéig nyilván sehogyan sem lehet előteremteni. Legfeljebb a következő másfél-két évtizedben van esély a legszükségesebb beruházások végrehajtására. (A igényelt beruházási összeg nagyságát jól érzékelteti az a tény, hogy az összes címzett és céltámogatásra 1991-1994 között 12,8, 1994-1996 között 42,7, tavaly pedig 22 milliárd forintot költött az állam.)
A folyók megóvása, a vízkárok elhárítása két ok miatt sem egyszerű feladat. A KHVM államtitkára emlékeztet például arra a tényre, hogy hazai felszíni vizeink 95 százaléka az országhatárán túlról ered, védelmének vannak ugyanakkor belső koordinációs zavarai is. Eddig nem volt ugyanis teljesen tisztázott, hogy a KHVM-hez tartozó árvízvédelmen és a nagy belvízi rendszerek működtetésén kívüli feladatok egy részének elvégzése kinek a felelősségi köréhez tartozik. Magyarán, nem volt egyértelműen meghatározva az állami tulajdonú, de forgalomképesnek (tehát eladhatónak, privatizálhatónak) minősített vizek és vízi létesítmények sorsa. Ezért történhetett meg például, hogy néhány önkormányzat külföldi kézbe adta tulajdonának egy részét. A tárcaközi koalíciós megállapodás értelmében a jövőben ezek a létesítmények, valamint a – korábbi hatósági csiki-csuki miatt lényegében gazdátlan – vízügyi társulatok a földművelésügyi tárca szabályozási körébe kerülnek.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakértői egyelőre nem tudják pontosan, hogyan módosul a tárca feladatköre, miután hozzácsatolják a mezőgazdasággal összefüggő vízügyi teendőket. Erről a napokban nagy vonalakban, néhány soros állásfoglalás formájában ugyan megállapodott a KHVM és az FVM politikai államtitkára, de a gyakorlati feladatok még nem körvonalazódtak. Nem tudni tehát, mit ad át a közlekedési tárca, azt még kevésbé, hogy a tennivalókhoz mennyi költségvetési pénzt csoportosítanak át az FVM-hez. Annyi már biztosnak látszik, hogy szeptember 1-jéig 25 főt áthelyeznek az FVM állományába. (Elképzelhető azonban, hogy tényleges költözés nem lesz, a vízügyi részleg főosztályként helyben, a KHVM épületében maradna.) Szeptemberig kell tehát részleteiben kimunkálni az átkerülő szakterületek listáját is. Nehezíti az átadás-átvételt, hogy jó néhány kapcsolódó jogszabályt is módosítani kell emiatt.
A vízügy eddig sem volt teljesen idegen terület a földművelésügyi tárcának, hiszen az öntözővíz-szolgáltatás miatt szoros volt az együttműködés a vízügyi tárcával. A melioráció egyik részterülete, a káros vizek elvezetése a szántóföldi táblákról amúgy eddig is az FVM felügyelete alá tartozott. A „vízrendezett” szántóföldekről levezetett talajvizet állandó vízügyi létesítményekbe, gyűjtőkbe terelik, azok viszont már a KHVM fennhatósága alá tartoznak. A jelenlegi feladatátvételnél is az tűnik a legnehezebbnek, hogy hol húzzák meg a határt. Az FVM sem szeretné, hogy csak a nagy felújítási költségeket igénylő állami kötelezettséget kapja, a nagy díjbevétellel járó vízszolgáltatás pedig teljes mértékben a KHVM-nél maradjon. Akárhogy is egyeznek meg a tárcák, az FVM-nek lesz elég munkája a már bizonyosan hozzákerülő vízügyekkel. A kárpótlással új tulajdonosokhoz került termőföldeken kevés kivétellel teljesen elhanyagolták ezeket a belvízvédelmi berendezéseket, árkokat, megakadt a helyi kezdeményezésű fejlesztés. Nemrég Torgyán József miniszter személyesen tapasztalta, – a belvíz miatt panaszkodó gazdák földjén – hogy a tábla alagcsövei eldugultak, a vízlevezető csatornák elhanyagoltak. Tény, hogy 1990-től meliorációs beruházás támogatására szinte senki sem pályázott, tehát ez a tevékenység gyakorlatilag leállt, csupán a talajjavításhoz igényeltek állami segítséget. Valószínű, hogy a jövőben nem csak a belvízzel elárasztott új földbirtokok tulajdonosai, hanem a helyi vízügyi társulatok is a tárcához fordulnak fejlesztési támogatásokért. Nagy roham várható tehát az egyensúlyi zavarokkal küzdő országos vízügyi alapnál, amelynek a mezőgazdasági termelők eddig is befizetői voltak, az áldásaiból azonban alig-alig részesültek.
Pénzből persze a vízügyi tárcánál sem volt sose elegendő. A költségvetés árvízvédelemre 1998 első felében 300 millió forintot adott, és várhatóan az augusztus 13-i kormányülés további 330 milliót szavaz majd meg. Az államtitkár szerint az árvízvédelem sorsa mutatja annak tarthatatlanságát, hogy ez idáig a vízügy nem volt a gazdaságpolitika, a gazdasági stratégia szerves része.
Azt már nem az államtitkár mondja, de mégis nyilvánvaló, hogy a vízügyek sorsa attól is jobbra fordulhat, hogy ezeknek egy része a koalíción belül „erős” minisztérium, miniszter kezébe kerül. Torgyán miniszter belvízi hajósként talán nagyobb figyelmet irányíthat erre a területre, azonban csak remélni lehet, hogy ennek a törődésnek (és esetleg többletpénznek) nem a többi, „maradó” vízügyi terület issza meg a levét. Például éppen az árvízvédelem, amely töltésrendszerének 60 százaléka a szakemberek szerint megnyugtató állapotban van. Csak az árvizeket kell értesíteni arról, hogy melyik 60.
