Sokkolta a bankárokat az a levél, amely Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter választájékoztatását tartalmazta a banki különadóról. Röviden az előzményről: június 28-án hétfőn délután személyes találkozóra gyűltek a bankszövetségi vezetők.
Az egyeztetés után a bankok egy paragrafusokban megfogalmazott jogi szöveget fogadtak el, amely a kormány felé tartalmazott egy különadó-javaslatot. A bankok azt kérték, hogy a 120 milliárd forintos banki különadó legyen egyfajta társaságiadó-előleg, vagyis a bankok most fizetnek évi 120 milliárdot, de a befizetett különadót 2013 után egy az egyben megspórolhassák a társasági adó befizetéséknél.
Vagyis semelyik bank ne fizessen nyereségadót, ameddig az egyedi limite tart. A kormánytól ez egy különösen etikátlan megoldás lett volna. A jelenlegi kormányzat előre hozott volna egy adóbefizetést, amelyet a következő ciklus kormányzó ereje nem tud használni.
A miniszter válaszából kiderül: a kormány le is söpörte a javaslatot. Sőt, úgy tűnik Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkárának nyilatkozatával ellentétben mégis három évig tart a különadó. A bankok a tájékoztatás szerint választhatnak, vagy 2010 és 2012 között rendre 120, 120 és 90 milliárd forint leosztásban különadót fizetnek, vagy ha ez nem elfogadható és a bankszövetség nem áll ki a javaslat mellett, akkor még durvábbat lép a kormány.
Az alternatív javaslatban három éven át 150-150-150 milliárd forint lesz a bankokra jutó adó, és a többi pénzügyi szektor (a biztosítók, lízingcégek, közvetítők) adóterhe „csak” 50 milliárd forint lesz. Az fn.hu úgy tudja, hogy szerdán mégsem lesz végső döntés, mert a pénzintézetek kaptak két nap gondolkodási időt, hogy így az alacsony döntési kompetenciával rendelkező hazai vezetők egyeztethessenek a tulajdonosaikkal.
A kőkemény kormányzati egyeztetést többféleképpen lehet értékelni. Van egy miniszterelnök, amelyik nonszensz módon kipécézett egy szektort, és annak megsarcolásával fedezi mindenfajta ígérete azonnali megtartását. Avagy a másik értelmezés szerint van egy politikus, aki valóban határozott és nem fogadja el annak a szektornak a lobbiját, amely a hitelezési passzivitásával súlyos terheket rótt az államra. Hiszen az államnak olyan vállalkozásokat kellett kisegíteni, amelyeknek nem kellett volna idejutnia, illetve olyan munkavállalókat kellett segélyezni, akiknek nem kellett volna az utcára kerülni. Az igazság pedig nyilván valahol középen van. Nem csak a pénzügyi szféra követi feszült figyelemmel, hogy mi lesz a kötélhúzás eredménye.
