Néhány nap múlva, szeptember 11-én lesz öt esztendeje, hogy iszlám fundamentalista terroristák négy amerikai utasszállító gépet elraboltak, s kettővel nekirepültek a világ egyetlen szuperhatalmának gazdasági erejét is jelképező New York-i ikertornyoknak. A World Trade Center két felhőkarcolója földre omlott. Háromezren pusztultak el a romok alatt. A harmadik eltérített gép a Pentagon egy részét rombolta le. A negyedik – amelynek az utasai rátámadtak a terroristákra – lezuhant. Az összehangolt, logisztikai pontosságot és sok pénzt is igénylő terrorakcióban 19 ember vett részt. Közülük 15 szaúdi volt, mint a merénylet fő felelőse is: Oszama bin Laden, Szaúd-Arábia egyik dúsgazdag dinasztiájának „fekete báránya”, a hírhedtté vált al-Kaida terrorszervezet máig eredménytelenül üldözött főnöke.
Gömöri Endre, újságíró
PÉLDÁS SZOLIDARITÁS. Azon a napon Amerika a legjobb arcát – az emberi szolidaritás és az önkéntes, önálló cselekvés képességét – mutatta meg a világnak. Ezen az ötödik évfordulón (bármi is történt azóta) erre emlékezni és emlékeztetni kell. Mint arra is, hogy az iszlám szélsőségesek terrorja elleni harc is általános nemzetközi érdek. Sok százmillió mohamedán hívő érdeke is – akkor is, ha ők maguk nem tudják.
Az évforduló napján mégis az a helyzet, hogy két háború (Afganisztán és Irak) után az al-Kaida él, a terror terjed. Ma szélesebb sávon fenyeget, mint öt éve. Amerika pedig a rosszabbik arcát fordítja a világ felé. Mindez azért alakult így, mert Bush elnök és kormánya jogtalan módszert választott egy jogos küzdelem megvívására.
Afganisztánban, az első háborúban, ez még nem derülhetett ki. A merénylet sokkja még eleven volt. Ennek a sokknak szerepe volt abban, hogy Bush (akit az amerikai történelem legvitatottabb választása után a konzervatív többségű Legfelső Bíróság döntése emelt a Fehér Házba) ekkor vált igazán legitim vezetővé, és állt népszerűsége csúcsán. Ráadásul bin Laden az iszlám szélsőséges tálibok uralma alá került országban biztonságban érezhette magát. Ez a háború így legitim volt, és ma is az. Csak eredménytelen. Bin Laden vezérkarával eltűnt a pakisztáni határvidék hegyei között, erősödik a tálibok jelenléte a déli tartományokban. Északon a 2004-es szabad választáson született kormány kénytelen egyezkedni a helyi hadurakkal. Az a keserű igazság, hogy csak az ENSZ jóváhagyásával ott működő nemzetközi erők tartják életben az egész konstrukciót.
A háború így két fontos tanulságot hozott. Egyfelől azt, hogy a terrorizmus elleni harcban hatástalan az egyes országok ellen indított hagyományos háború, bármilyen nagy is a támadó technikai fölénye. Másfelől azt, hogy az „euroatlantinak” nevezhető kultúrkör szabad választásra épülő parlamentáris demokráciáját nem lehet rákényszeríteni más kultúrkörök országaira.
A Bush-kormányzat ezt nem vette figyelembe. A neokonzervatív politika vonzáskörébe került Fehér Ház a terrorizmus elleni harcot összekapcsolta a „demokrácia elterjesztésével”, és ennek jegyében támadta meg Irakot. A támadást azzal indokolták, hogy Szaddam Huszein diktatúrája tömegpusztító fegyverek birtokában van, emellett az al-Kaida fontos támaszpontja. A támadás során nem törődtek azzal – nyilván tudatosan, hiszen ez általánosan ismert volt -, hogy az iszlám két áramlata, a síiták és a többségi szunniták között két évezredes vallási ellentét dúl: „hitehagyottnak” minősítik egymást. A háború következményei jól ismertek, 2003 márciusa óta a világ sok mindent átélt: Szaddam elfogása, Bush győzelmi bejelentése, Abu Graib és Guantanamo börtönbotrányai, az Amerika-Európa kapcsolat megromlása, az igen magas szintű belső szabadságjogok korlátozása.
TÜNETEK ÉS OKOK. Mégis, mindez „csak” tünet. Az igazi, mély ok az említett két tanulság tudatos semmibevevése. Az erős evangelista szervezetek és a politikai hatalomban kulcsszerephez jutott neokonzervatívok máig úgy vélik, hogy Amerika „missziója” a nyugati típusú többpárti demokrácia elterjesztése – ha alkalom adódik, erőszakkal is. Ezt az elméletet az iszlám világ országaira is alkalmazni kívánták, tekintet nélkül azok síita, vagy szunnita jellegére.
Ez Irakot – ahol Szaddam brutális (de világi!) diktatúrája elnyomta a két áramlat ellentéteit – vallásháború szélére lökte. Általános következménye viszont az lett, hogy mohamedán hívők (síiták és szunniták) tízmilliói azt vélik: Amerika az egész iszlám világot támadja. Ezt hirdette a szunnita vezetésű al-Kaida és maga Oszama bin Laden is.
A következmény: a síita főpapság által vezetett, nem arab Irán pozícióinak erősödése a szunnita többségű arab világban, és a „szent háború” európai születésű híveinek vonzódása a terror gyakorlati alkalmazásához. Öt év múltán ez 2001 szeptemberének öröksége.
