Ez azért van, mert nekik elképzelésük sincs arról, mit akarnak csinálni, ami persze nem akkora tragédia ilyen korban. Én úgy látom, hogy a legnagyobb probléma az: a fiatalok elsősorban az egyetemekre akarnak bejutni, mindegy hova, csak vegyék fel őket. Meg kellene mutatni nekik, hogy melyik szakma és terület mivel jár, és milyen kézségeket kell elsajátítani a műveléséhez. Emellett még óriási gond a közoktatás nem megfelelő működése, hiszen ez szabja meg, hogy ki milyen eséllyel indul az életben. A megoldást sokan abban látják, hogy „az állam minden kisgyerek iskoláztatására közel azonos összeget fordítson”. Ez szép és jó, de lehetetlen. Egy szabolcsi faluban tanuló szegény roma gyerek soha nem fog abban az oktatásban részesülni, mint egy pesti jómódú. Ez a világon mindenhol így van, a gyermekek sorsát nem csak az szabja meg, hogy milyen iskolából érkeznek, hanem az is, hogy milyen környezetből.
Nagyon jó ötletnek találom a vitairatban, hogy „az állam korlátozott ideig részt vállalhat a tanulás költségeiből, de a tehetséges jómódúak számára csak jelképes mértékben, a tehetséges szegények számára jelentős mértékben, a tehetségtelenek számára semmilyen mértékben”. Remélem, ez meg is valósul. De ezeknek a határoknak a kijelölésével nagyon óvatosan kell bánni, hiszen a tehetséges, de szegény fiatalok lehet, hogy már el se jutnak idáig, de rajtuk kívül rengeteg olyan tanuló van, akinek hatalmas terhet okoz a tandíj.
Az oktatás teljes körű megrefomálása lenne a cél, amit mindenki kíván, mégsem történik semmilyen lényegi lépés.
FEHÉR GÁBOR
érettségiző
• Civil újságírás
Elismerő és bíráló észrevételekkel egyaránt illette Rényi Pál Dániel Riportálok című írását (Figyelő, 2007/20. szám) a Pollner nevű blogger a Médiablogon (mediablog.hvg.hu). „A cikkben minden benne van ahhoz, hogy egy újonc is megérthesse, mi is a civil újságírás” – így a kommentátor, aki szerint a szerző kissé keveri a civil és a közösségi újságírás fogalmát. Talán nem véletlenül, hiszen ezek elismerten elég cseppfolyósak, kontúrtalanok, definiálatlanok. Pollner sokkal fontosabbnak véli, hogy a lényeg „átjön” a cikkből és szimpatikus a konklúzió is: „Számos online hírportál belátta […] egyetlen módja, hogy hiteles információkat továbbítson, ha szerkesztőbizottságot állít fel a blogok ellenőrzésére.” (Itt persze a blogokat tágabban, inkább civil tartalomként kell érteni.) Pollner iskolásnak érzi, ahogy a szerző a cikk végén kötelező feladatként megszólaltat két hazai „szakértőt” is, miután szerinte felesleges velük hitelesíteni a mondanivalót. Gács Anna irodalmár alapvetően nem ezzel a témával foglalkozik, de okosakat mond. Galántai Zoltán jövőkutató viszont hamisan, talán a Blogteren szerzett tapasztalataira alapozva mutatja be a blogoszférát Pollner meglátása szerint: „Sok tízmillió működő, temérdekféle blog van már a világon, s a véleményformáló felületek kiválasztódása a fontosabb szegmensekben már lezajlott. […] Olyan őrületes harc dúl [..] a blogok között, hogy a gyakran használt kifejezéseket azok is megjelölik kulcsszóként, akik egész más témákról értekeznek.” A blogger úgy véli, a szerzőnek inkább Jeff Jarvist, Steve Outingot, vagy Dan Gillmort kellett volna kérdeznie, akik mailben ugyanúgy elérhetők, mint a hazai nyilatkozók.
• Beszállítók
A Kreatív kurzus című cikk (Figyelő, 2007/20. szám) a magyar beszállítói ipar helyzetével foglalkozik. Szeretném felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. a kis- és középvállalatok beszállítói tevékenységének segítése céljából 2007 áprilisában kiadta a Beszállítói Útmutatót.
KÁLMÁN JÁNOS
• Régi vicclapok
Lugosi Viktória, a II. világháború utáni rövid koalíciós időszak Szabad Száj című vicclapjára emlékező, számos, a kort jellemző viccet felidéző írásában (Figyelő, 2007/20. szám) azt olvasom, hogy a korabeli Ludas Matyi a Szabad Száj volt. Ez tévedés, mert a korabeli Ludas maga a Ludas Matyi volt, amit 1945-ben indított el a kitűnő író, Gábor Andor. A Szabad Száj, amely a Kisgazdapárthoz állt közel, csak egyike volt a három működő vicclapnak. Ugyanis a Magyar Kommunista Párthoz közeli Ludas és a kisgazda Szabad Száj mellett egy harmadik, politikamentes és nem kevés szexet tartalmazó, grafikákban gazdag vicclap is volt a piacon: a Pesti Izé. Az infláció alatti és utáni magyar közönség három vicclapra is fogékony volt. Nagyszerű grafikusaink, kitűnő humoristáink vannak és szabad a szájunk, még sincs ma hazánkban egy olyan populáris vicclap sem, mint amilyen az említettek bármelyike volt? Én vevő lennék rá!
DEL MEDICO IMRE
Budapest
