Gyakorlatilag lemosta a színről az ellenfelét Donald Tusk, a jobbliberális lengyel Polgári Platform (PO) elnöke a múlt pénteki miniszterelnök-jelölti tévévitában. Pedig nem akárkivel nézett farkasszemet alig több mint egy héttel az október 21-én esedékes előrehozott parlamenti választások kampányának előzetesen legnagyobb várakozással övezett összecsapásában: Jaroslaw Kaczynski kormányfő, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártja – olykor a populizmustól sem visszariadó – első embere mestere a kampányfogásoknak, s mint ilyen, könyörtelen vitapartner. Ezúttal azonban meglepetésre mégis Tusk kerekedett felül. Az első lengyel kommentárok kiemelik, hogy gyakorlott párbajhős módjára szinte mindvégig magánál tartotta a kezdeményezést, és – miként Miroslaw Czech, a Gazeta Wyborcza elemzője rámutatott – „nem engedte ki a miniszterelnököt a sarokból”. Élesen bírálta a kormánynak a gazdasághoz való viszonyát, miközben felhánytorgatta, hogy a PiS irányítása alatt eltelt elmúlt két évben szinte egyetlen kilométernyi autópálya sem épült az országban, nem beszélve az ígért 3 millió lakásról. Tusk emellett inkompetensnek titulálta a Kaczynski-kabinet külpolitikáját, azt állítva, hogy a miniszterelnök súlyos károkat okozott Varsó érzékeny kapcsolataiban, elsősorban Berlinnel és Moszkvával szemben. Ezzel a lehengerlő offenzívával ellentétben Jaroslaw Kaczynski fáradtnak, ingerültnek és felkészületlennek tűnt.
Ám ami a sajtóbeli kommentároknál sokkal fontosabb, Tusk a választók megítélése szerint is diadalt aratott. A tévévitát követően a Rzeczpospolita című napilap megbízásából készített villámgyors közvélemény-kutatás eredményei például azt mutatták, hogy a megkérdezettek 67 százaléka Tusk szereplését találta meggyőzőbbnek, szemben a Kaczynskit favorizáló alig 33 százalékkal. Mindez természetesen a választási esélyekre is nyomban hatással volt. A PO egy csapásra visszaszerezte elsőségét, 8 százalékpontnyit javítva a tévévitát megelőző legutolsó felmérés által jelzett támogatottságán, azaz kilenc nappal a szavazás előtt a voksok 39 százalékának megszerezése is reális eséllyé vált, míg a preferált pártjuknak a PiS-t megjelölők aránya 2 százalékpontnyit visszaesve hirtelen már csupán 29 százalékot tett ki.
Hiába trükközött tehát Jaroslaw Kaczynski, amikor szeptember elején bejelentette, hogy csupán Aleksander Kwasniewski volt államfővel, a baloldal és a demokraták alkotta pártkoalíció (LiD) miniszterelnök-jelöltjével áll ki vitára, Tuskkal nem. „Így akarta megalázni a PO vezérét, azt próbálva sugallni a választóknak, hogy a Polgári Platformot a baloldal irányítja, Kwasniewski pedig Donald Tusk főnöke, márpedig ő holmi beosztottal nem fog vitát folytatni, csakis a főnökkel” – világítja meg a kormányfő vélhető eredeti szándékait a Figyelő érdeklődésére Konrad Sadurski, a Gazeta Wyborcza gazdasági rovatvezetője. Kwasniewski természetesen belement a játékba, hiszen egy ilyen összecsapás csak növelhette a baloldal választási esélyeit, márpedig ha szavazás után esetleg a voksok 10-15 százalékára esélyes LiD is szereplője lesz a koalíciós alkudozásoknak, cseppet sem mindegy, milyen pozícióból tárgyal majd. Akárhogy is, Kaczynski nem tudta keresztülvinni a tervét, és a Tuskkal végül megvívott összecsapást el is bukta. Már csak az a kérdés, igaza lesz-e a PO vezérének, aki a vitában nem mulasztotta el a kormányfő fejéhez vágni: „Az Ön ideje lejárt!”
BÉNULTSÁG ÉS LENDÜLET. Az előrehozott választásokra azt követően kerül sor, hogy a Szejm szeptember elején – a kormányzó koalíció szétesésére és a politikai patthelyzetre válaszul – feloszlatta magát. Mint Róma bukása előtt három órával – ilyen hangulat uralkodott a varsói törvényhozásban a többszöri nekifutásra megszavazott határozat megszületésének óráiban. „Ez cirkusz a népnek. A kormány állandó konfrontációt, és konfliktust keres, így állandóan védekeznünk kell. Ilyen helyzetben megbénul a politika, és nehezen lehet bármit csinálni, nemhogy reformokat” – szögezte le a helyzetet értékelve lakonikusan Andrzej Grzyb, a Szejm európai ügyek bizottságának parasztpárti alelnöke. Nos, a politikai bénultság tagadhatatlan, ezzel együtt Varsó utcáin semmi jelét nem tapasztalni annak, hogy a város téli mozdulatlanságra készülődne. A felhőkarcoló-építések és útfelújítások miatt állandósultak a forgalmi dugók, s a már-már londoni tempó – amely a minisztériumi lépcsőket kettesével szedő közalkalmazottakra is átragad – nem is az egyetlen jele annak, hogy Lengyelországon lendületben van.
A politikai káosz ellenére ugyanis a gazdaság egészséges, és szinte önálló életet él. Az Európai Unió bővítése után meglódult beruházásoknak, az exportnak és kisebb részben az egyre növekvő belső fogyasztásnak köszönhetően a GDP az első félévben 7,1 százalékkal nőtt, s a kormány és a nemzetközi elemzők éves átlagban is 6,5 százalékot várnak. Mi több, a kormány arra számít, hogy a 2000 és 2006 között átlagosan 4 százalékos növekedés a 2012-ig – azaz az Ukrajnával közösen rendezett labdarúgó Európa-bajnokság esztendejéig – 4,5-5,0 százalékos szinten marad. A dinamikus gazdasági bővülés ráadásul alacsony, 2007-ben előreláthatólag 2,2 százalékos inflációval párosul, ami várhatóan 2012-ig sem emelkedik 3 százalék fölé. A korábban makacs, 20 százalék körüli munkanélküliség mára 12 százalék alá mérséklődött. „Ez még mindig az egyik legmagasabb Európában, de közel 1 százalékponttal csökken minden félévben, és 2007 végére így várhatóan 11 százalékra olvad” – bizakodik Pawel Wojciechowski, a külföldi befektetések Lengyelországba vonzásáért felelős ügynökség, a PAIIZ elnöke. Ennek a kedvező fordulatnak egyik oka szerinte mindenképpen az Európában egyik legdinamikusabb gazdasági növekedés – azon belül is az, hogy Kína után ma Lengyelország termelő ágazatai vonzzák abszolút értékben a második legtöbb külföldi befektetést, azaz az invesztícióknak komoly munkahelyteremtő hatásuk van. Lengyelország 2004-ben még a régió egyik legrosszabbjának számító, 51 százalék alatti foglalkoztatottsági rátájának mára 57 százalékosra nőtt, s ez is híven jelzi, hogy a gazdasági növekedés új munkahelyeket szül. A másik ok mindazonáltal a többé-kevésbé hivatalos adatok szerint legalább 1 millió lengyel munkavállaló – családtagjaikkal együtt akár 2 milliónyian is lehetnek – kiáramlása Nagy-Britanniába, Írországba és az Európai Unió más országaiba. Ráadásul a külföldön szerencsét próbálók – miközben a többségük ma a felmérések szerint azt állítja, elképzelhető, hogy soha nem tér haza Lengyelországba – szintén igen sokat lendítenek a távolból hazájuk gazdaságán. „Sokan Londonban élnek, de az ott megkeresett pénzből Varsóban és más városokban lakást vesznek, pénzzel támogatják az itthon maradt hozzátartozóikat – akik így meg tudnak engedni maguknak egy új autót vagy hűtőszekrényt, élénkítve ezáltal a fogyasztást – sőt, kisebb vállalkozások indításához is hozzásegítik őket” – mutat rá a külföldi munkavállalás egy keveset emlegetett járulékos hasznára Tomasz Chmal, a Sobieskiről elnevezett független gazdaságkutató intézet szakértője.
EJ, RÁÉRÜNK AZ EURÓVAL! „A gazdaság már levált a politikáról, ezért a politikai vitáknak már nincs fundamentális jelentőségük” – fogalmazza meg egy kormányszóvivő magabiztosságával Andrzej Talaga, az egy éve alapított, 400 ezres példányszámú Dziennik című napilap rovatvezetője a közgazdász körökben általános osztott véleményt. Sőt, a kormány tagjai sem nagyon vélekednek másként. „Mi is szeretnénk tudni, minek köszönhető, hogy ilyen jól megy a gazdaság” – mondja mosolyogva Piotr Naimski gazdasági miniszterhelyettes, aki amúgy kissé szürke megjelenésével inkább passzol az egykori lengyel tervhivatalban lévő irodájához, mint a legújabb szabású öltönyöket viselő kelet-európai kollégáihoz. A jó gazdasági mutatók belátható közelségbe hozhatnák az euró bevezetését, de Varsóban nem szeretik feszegetni ezt a kérdést. „Nem akarjuk olyan nagyon bevezetni az eurót. Tudjuk, hogy egyszer majd muszáj lesz, de nem fogunk sietni. A gazdaság így is nagyon jól van” – szögezi le Naimski.
A gazdaság dübörgése eközben elnyomja azokat a hangokat, amelyek a közszolgáltatások átalakítását sürgetik. A bürokrácia csökkentése, az egészségügy, a nyugdíjrendszer és az oktatás reformja kevéssé tűnik sürgetőnek egy olyan időszakban, amikor láthatóan szalad a szekér. „Hála istennek a korábbi kormányok sem nyúltak a gazdasághoz” – érzékelteti nevetve Jerzy Haszczynski, a Rzeczpospolita rovatvezetője a politika távolságtartásának előnyeit. Csakhogy a választási kampány hevében néhány kormányzati intézkedés, illetve a parlamentben éppen az ellenzék által keresztülerőszakolt döntés némi árnyékot vet a gazdaság üde képére. Utóbbi a Szejm utolsó ülésnapján váratlanul tízszeresére (!) növelte a gyerekek után járó adókedvezmény mértékét, 3,5 milliárd zlotyval megkurtítva ezzel a jövő évi költségvetési bevételeket, a miniszterelnök pedig a maga részéről 2008-ra máris az állami kiadások több mint 10 százalékos növelését ígérte. Amíg a gazdaság a mostani tempóban növekszik, a jelenleg alig valamivel 3 százalék fölötti államháztartási hiány persze valószínűleg tartható lesz. Ám a világgazdaság lassulása az exportorientált Lengyelországot is súlyosan érintheti. „E pillanatban úgy tűnhet, hogy a helyzet megnyugtatóan stabil és minden rendben van. Emiatt a többség egyszerűen nem gondol arra, mi történhet holnap. Néhány közgazdász azonban már megkongatta a vészharangot, és Magyarországgal példálózik, arra figyelmeztetve a politikusokat, figyeljenek oda, mit csinálnak: ha nem vigyáznak, rátévedhetnek a magyar útra” – int a költségvetési fegyelem lazulásának veszélyeire Konrad Sadurski a Gazeta Wyborczától.
Míg a gazdaságban a PO liberálisabb nézeteket vall, a politikát illetően Varsóban valójában a választások után sem várnak drámai változásokat. A PiS és a PO között sokak szerint leginkább a stílusban van különbség. Ennek megfelelően a konfrontatív PiS szavazótáborát elsősorban a radikális retorikát kedvelők, a rendszerváltás vesztesei, és a „mohersapkások” – a szegényebb, vidéki, vallásos, kevésbé iskolázott, nyugdíjas nők – alkotják, míg a mérsékeltebbnek tűnő PO-t inkább a városi középosztály és a fiatalabbak kedvelik. Az ő szavazói hajlandóságuk viszont jócskán csökkent az utóbbi években, hála a politikai diskurzus kiürülésének.
STÍLUSÉRZÉK. Feszültségforrás lehet a két párt eltérő hangsúlyú programja is. A PO leginkább konzervatív liberális erőként írható le: kis államot, alacsony, lehetőleg egykulcsos adót szeretne. Hangsúlyozzák az öngondoskodás, a vállalkozás, a tulajdonszerzés fontosságát. A PiS ezzel szemben élesen korrupcióellenes, antikommunista, jobboldali retorikát vegyít a társadalmi szolidaritás klasszikusan szociáldemokrata ígéretével, középpontban a gondoskodó állammal, a legmagasabb jövedelműekre kivetett extra adókkal, a segélyek emelésével. A jelenlegi koalíciót borító, a vesztegetési botrányba keveredett Andrzej Lepper vezette, populista Samoobrona (Önvédelem), és a katolikus-nacionalista LPR, azaz a Lengyel Családok Ligája vélhetően be sem jut a Szejmbe. A harmadik helyen a baloldali-demokrata LiD futhat be, míg a negyedik a korábban szebb napokat látott, most azonban alig 7-8 százalékra esélyes Lengyel Parasztpárt (PSL) lehet.
A mindenütt összeesküvést gyanító Jaroslaw Kaczynski vezette PiS határozott korrupció, és kommunistaellenes programmal, a közélet megtisztításának ígéretével nyert 2005-ben. Kétségtelenül értek el eredményeket. Felszámolták például az egykori kommunista ügynökök mentsvárának tartott katonai titkosszolgálatot. Hadjáratot hirdettek a kommunista rendszer maradványai, az előző szocialista kormány kétes ügyletei ellen. Az ellenség neve az „uklad”, a gazdaság, a politika, a titkosszolgálatok és a média „mutyizó”, korrupt összefonódása lett. Jelentősen javítottak az európai fejlesztési pénzek felhasználásán is, ami komoly fegyvertény, hiszen Lengyelország csupán 2007 és 2013 között 67 milliárd euró uniós támogatásra jogosult. Több mint kormányváltást akartak, de a bírálók szerint a tiszta viszonyok teremtése helyett, a politikai hűséget jutalmazták. Ezzel aláásták a politikába és az igazságszolgáltatásba vetett hitet is.
S ahogy a történelemi csontvázak sorra estek ki a szekrényből, úgy lettek egyre ingerlékenyebbek a lengyelek a külpolitika színpadán is. Varsó láthatóan élet-halál harcnak veszi, és afféle történelmi igazságtételként éli meg – nem utolsósorban Németországgal szemben – az európai uniós alkudozásokat. Továbbá sokáig „magányos farkasként” is kész volt szembeszállni Oroszországgal – ma némi elégtétel lehet a számára, hogy az egyre autoriterebb Kremllel szemben az EU egésze egyre határozottabb véleményeket fogalmaz meg, – s még annak ódiumát is vállalta, hogy a párizsi külpolitika „Washington trójai falovát” lássa benne Amerika-barátsága miatt.
A külpolitikában visszaköszönő, magányos, meg nem értett, nemes ügyért küzdő lengyel ideájának újjáéledésében meghatározó szerepe volt, hogy a kormány nagy erőfeszítéssel újraértékelte az 1944-es varsói felkelés jelentőségét. „Szövetségeseink” – teszi ki az idézőjelet a legtöbb lengyel – tétlenül szemlélték, amint a varsóiak és a lengyel Honi Hadsereg megpróbálta kiűzni a németeket a városból. A megtorlás során földig rombolták Varsót, és az ország fiataljai egész generációját veszítette el. A Kaczynski-ikrek – a kormányfő Jaroslaw, és a köztársasági elnöki székben ülő Lech – Lengyelországának sajátos paradoxona, hogy ez a 63 évvel ezelőtti tragédia a PiS politikusai számára meghatározóbb kérdés, mint az a „vérveszteség”, amely most éri az országot. Látszólagos közönnyel és beletörődéssel szemlélik ugyanis annak a közel 2 millió, többségében ambiciózus fiatalnak a távozását, akik az EU bővítése óta hagyták el Lengyelországot a jobb élet reményében – és részben azért is, mert belefáradtak a jelen helyett a történelemről folytatott vitákba.
 |
Wroclaw és egy másik voksolás
Rosszabbkor nem is jöhetett volna Wroclawnak az előrehozott választások kampányának időzítése. A délnyugat-lengyelországi város ugyanis versenyben van a 2012. évi világkiállítás megrendezési jogáért – ellenfelei a marokkói Tanger és a dél-koreai Jeoszu -, ám hiába közeleg vészesen november 27-e, amikor is a párizsi székhelyű Bureau International des Expositions választ a három induló közül, a lengyel kormány tagjainak most kisebb dolguk is nagyobb annál, semhogy Wroclaw esélyeinek a növelése érdekében külföldön lobbizzanak. Igaz, a mintegy 670 ezer lakosú város az expo nélkül sem marad üres kézzel, hiszen az egyik helyszíne lesz az ugyanabban az évben Lengyelország és Ukrajna által közösen rendezett labdarúgó Európa-bajnokságnak. Ám ha már lúd, legyen kövér alapon Wroclaw az expo-babért is szívesen learatná, annál is inkább, mivel a futball Eb miatt már úgyis meg kell építeni a szüksége infrastruktúra jó részét: új sztrádákat és egyéb utakat, a jelenleginél ötször nagyobb kapacitású repülőteret, és sok ezer szobányi szállodai kapacitást.
A gyönyörű óvárosi főtérrel büszkélkedő város – ahová tavaly nagyjából egymillió turista látogatott el – persze nem csupán emiatt bizakodó. Koncepciójuk, a szabadidő eltöltése, illetve a legtágabb értelemben vett pihenés és rekreáció egyre népszerűbb téma szerte a világon, ennek ellenére eddig mindössze egyetlen expónak volt a központi témája. Wroclawban ezzel együtt inkább kincstári az optimizmus – a politika támogatása nélkül a város csak óvatosan mer bizakodni. |
|
|
|
