Keresd a nőt!

Egyetlen női képviselő ül diploma nélkül a magyar parlamentben, míg férfikollégái közül huszonkilencnek nincs felsőfokú végzettsége. Igaz, a nők aránya az országgyűlésben mindössze 11 százalék, de még így is jobban állnak képzettség tekintetében. A női politikusok arányának megváltoztatását kezdeményezte két liberális politikus, akik a választójogi törvény átalakítására tettek javaslatot azért, hogy a parlamentben a nők legalább 25-30 százalékban képviseltessék magukat. A javaslat értelmében a pártoknak listaállításkor felváltva egy nőt és egy férfit kellene jelölniük. A változtatás tehát csak a listás helyeket érintené, az egyéni választókerületekben ilyen megkötés nem lehetséges. Ezáltal a 386 képviselői hely közül a pártlistán megszerezhető 210 mandátum felét, azaz 105 képviselői széket biztosan megkapnák a nők.

Rajz: Tettamanti Béla

Javaslatukkal az SZDSZ-es Sándor Klára és Magyar Bálint meglepték a saját pártjukat is, ahol hivatalos belső kvóta nem létezik, ráadásul teljes egyetértés sincs a témában: egyik fővárosi politikusuk kifejezetten ellenzi a javaslatot. A magyar pártok közül egyébként egyedül az MSZP használ belső kvótát: listaállításkor legalább 20 százaléknyi nőnek kell helyet kapnia a szocialista jelöltek közül. A nagyobbik kormánypárt – ahogyan azt Szabóné Müller Tímea szocialista parlamenti képviselő lapunknak elmondta – támogatja a javaslatot, s ugyanígy nyilatkozott a Fidesz is. A parlamenti vitára várhatóan még az idén ősszel kerül sor.

A Föld népességének 51 százaléka nő, miközben a döntéshozatalban a részvételi arányuk világviszonylatban 15,6 százalék, Európában 23 százalék körül van – mutatta ki az Európai Bizottság egyik felmérése. Hagyományosan magas a női politikusok, miniszterek aránya a skandináv államokban, Németországban, Spanyolországban, Hollandiában, Ausztriában és a balti államokban. Törökország, Málta és Ciprus viszont rendre az európai sor végén kullog. A női képviselők arányát tekintve Magyarország az unión belül csak Máltát és Törökországot előzi meg, és bár a női jelöltek száma folyamatosan nő, a parlamentbe kerültek aránya alig mozdul el a 10 százalékról, azt a jelenlegi ciklusban is csak 1 százalékponttal haladja meg.

UNIÓS KRITIKA. Az Európai Parlament számára készült, a nők nemzetközi politikában való részvételéről szóló 2006-os jelentés számos ajánlást fogalmaz meg a tagállamok felé (lásd külön). Egy friss ENSZ-bizottsági jelentés pedig külön elmarasztalja Magyarországot a nőknek a politikában és a tudományos életben tapasztalható alulreprezentáltsága miatt, és a magyar parlamentnek a női kvóta mihamarabbi bevezetését javasolja.

„Sok, arra alkalmas nő nem tud bejutni a parlamentbe, mert a listákat alapvetően olyan férfiak állítják össze, akik egymást juttatják hatalmi pozíciókba” – adja meg az alaphangot a beszélgetéshez Sándor Klára, a javaslat egyik beterjesztője, aki nem lát ellentmondást abban, hogy saját pártja sem alkalmaz szabályban rögzített pozitív diszkriminációt a nőkkel szemben. Szerinte éppen ezért kell más eszközökkel rákényszeríteni a pártokat erre, köztük a sajátját is. „Hol van az a párt, ahol mindenki mindennel egyetért?” – tanúsít megértést párttársaival, nem így a férfiuralommal szemben. „Egy igazságtalan rendszerbe csak mesterségesen lehet beavatkozni, és ezzel nem lehet várni, ha tudjuk, hogy emberi jogok sérülnek” – teszi hozzá, s még azt, hasonló kényszerítő erő segíti több európai országban, így Németországban, Spanyolországban, Franciaországban vagy egyes skandináv országokban a női nem politikai babérra vágyó tagjait. Az ő tapasztalatuk ráadásul azt mutatja, a képviselőnőknek köszönhetően több szó esik a nők jogait érintő témákról, s olyanokról is – mint például az oktatás, a szociálpolitika és az egészségügy -, amelyeket hagyományosan jobban tudnak képviselni a hölgyek. Ehhez kell viszont egy kritikus tömeg, egy-két képviselőnő aligha rúghat labdába, ezért cél – a nemzetközi tapasztalatok alapján – a legalább 30-33 százaléknyi jelenlét.

A női kvóta ügye hamar felborzolta a kedélyeket itthon: miközben immár mintegy 450 közéleti személyiség és 100 civil szervezet írta alá a támogató nyilatkozatot, hallatják hangjukat az ellenzők is. John Emese, a fővárosi önkormányzat SZDSZ-frakciójának vezetője például egyetért a kvótát támogató párttársaival abban, hogy dicséretes lenne több nő a parlamentben, de irtózik a kvóta rendszerétől. Szerinte abszurd, hogy nők csak azért kerüljenek be az Országgyűlésbe, mert nők, kiszorítva ezzel férfiakat. „A pozitív diszkriminációnak mindig vannak vesztesei, jelen esetben azok a férfiak, akiket kvótanők ütnek ki, ezáltal nem érvényesül a beterjesztők által vágyott egyenjogúság” – érvel John Emese. Sándor Klára ezzel szemben azt állítja: ha egyenlő feltételeket biztosítunk férfiaknak és nőknek, márpedig a javaslat erre irányul, nem beszélhetünk semmiféle hátrányos megkülönböztetésről. „Nem azt kérjük, hogy több nő legyen a törvényhozásban, mint férfi, hanem azt, hogy egyenlő eséllyel indulhassanak.”

Az ellenzők legdivatosabb kérdése: vajon a későbbiekben melyik, hátrányos helyzetű csoport védelmében vezetnének be további kvótarendszereket? Merthogy – vallják a kvótaellenesek – ennyi erővel a romák, a fogyatékkal élők vagy a homoszexuálisok is kérhetik, hogy bizonyos kvótaszám alapján biztos helyük legyen az ország házában. A beterjesztő liberális politikus szerint a nőket illetően rég megvan az a bázis, amelyből vezetők, politikusok kerülhetnének ki, de a férfiak uralta világ ezt nem engedi. „A diszkrimináció persze minden esetben elfogadhatatlan, de mindig az adekvát eszközt kell használni”- mondja.

Hadas Miklós szociológus, genderkutató, aki a maga is a támogatók táborához tartozik, úgy véli, minden számottevő kisebbség, illetve egyértelműen beazonosítható hátrányos helyzetű csoport reprezentációját meg kell oldani a parlamentben, a kérdés csak az, milyen formában. Szerinte a nők hátrányos helyzete a legszembetűnőbb és legkönnyebben bizonyítható. Esetükben az állampolgárok felét éri nyilvánvaló diszkrimináció, ezért indokolt, hogy ők legyenek az elsők a sorban. Hadas ugyanakkor azt reméli, hogy a jelen törekvések további diszkriminációs gyakorlatok modelljeként is szolgálhatnak majd. Elmondta azt is, hogy a hatalomban lévők nem csak pozícióikat félthetik, hanem az újonnan jövő női politikusok által generált esetleges változásoktól is tarthatnak. Ilyen lehet a „zöld” témák hangsúlyosabb megjelenése, melynek következtében a jelenlegi pártok értékeik újragondolására kényszerülhetnek.

AKARJUK IS, NEM IS. Nem teljesen egyértelműek a kérdésben fellelhető közvélemény-kutatási adatok sem. A Medián két évvel ezelőtti felméréséből például az derül ki, a megkérdezettek nagyjából ugyanolyan arányban tekintik hátrányos megkülönböztetésnek, mint természetes jelenségnek a kevés női vezetőt. A válaszadók 56 százaléka ugyanakkor egyetértett a női esélyegyenlőség törvényi támogatásával a politikában, azaz támogatta a kvótát. A megkérdezettek nagyjából 15 százalékra becsülték a női politikusok arányát, s ennek a dupláját, 30 százalékot tartottak valószínűnek arra az esetre, ha csak a rátermettség számítana az érvényesülésben. Egy helyi közéletben részt vevő nők körében végzett kutatás szerint pedig a politikusnők 75 százaléka szívesen látna több nőt a politikában, de a felük határozottan elutasította a kvótát.