A nők elleni erőszak a világ minden részén jelen van, minden társadalomban és kultúrában. Minden nőt érinthet, függetlenül a rassztól, az etnikumtól, a társadalmi rétegtől vagy bármi mástól, ami meghatározza a helyzetét a társadalomban – Kofi Anan, az ENSZ korábbi főtitkárának 1993-as mondatai ma is érvényesek.
Azonban míg a civilizált nyugati országokban már a „kifinomultabb” megkülönböztetések (alacsonyabb munkabér, szexualizáló beszédmód, munkahelyi verbális zaklatás) elleni folyik a harc, addig a világ sok részén a nők még mindig alacsonyabb rendű állampolgároknak számítanak, akikre inkább vagyontárgyként, mint emberként tekintenek. Őket európai ésszel felfoghatatlan atrocitások érik. Jelentős különbségek vannak az erőszak társadalmi megítélésében is.
Kegyetlen világ
A jobb híján női körülmetélésnek hívott eljárás valójában egy barbár rituálé, amelynek semmilyen épeszű indoka nincs. A női nemi szervek különböző mértékű csonkítását jelenti, amit tévhitekre és babonákra alapozva, elképesztő higiénés körülmények között végeznek a mai napig számos afrikai, közel-keleti és ázsiai közösségben.
Az UNICEF becslése szerint ma több mint 125 millió lány és nő él a világban megcsonkított nemi szervvel és ha minden így marad, a következő évtizedben több mint harmincmillió lánynak kell majd elszenvednie a nemi szerve megcsonkítását.
Az ENSZ adatai szerint 700 millió nő él a világon, akivel 18 éves kora előtt léptek házasságra. Közülük 250 millió lehet, aki nem töltötte be a 15. életévét a saját esküvője napján. A kislányok idő előtti férjhez adása Dél-Ázsiában és a szaharai térségben a legelterjedtebb. A gyerekházasság intézménye jelenleg évente 15 millió kislányt érint, a kiskorú asszonyok egyharmada Indiában él.
Tavaly nagy sajtóvisszhangot kapott annak a jemeni kislánynak az esete, akit 8 évesen (!) adtak férjhez egy negyvenes éveiben járó szaúd-arábiai férfihez, ám a menyasszony nem élte túl a nászéjszakát: szétszakadt a méhe.
Egészen brutális formája a nők elleni erőszaknak az úgynevezett lesavazás. A lányok arcának ilyen módon történő elcsúfítása leginkább Nigériában, Pakisztánban, Bangladesben, Kambodzsában, Indiában és Afganisztánban fordul elő. Az esetek 70 százalékában 18 éves korukat be sem töltött lányok az áldozatok.
A lesavazás célja nem pusztán a fájdalom okozása, hanem a megszégyenítés és végleges elcsúfítás. Az indítékok között szerepelhet, hogy a nő úgymond „szégyent hozott a családjára”, idegen férfiakkal állt szóba vagy nem fogadott el egy kedvező házassági ajánlatot. Dél-Ázsiában előfordul, hogy a kikosarazott udvarló savazza le a lány arcát, hogy az örökre elveszítse szépségét és vonzerejét.
Fotó: Europress Fotóügynökség / Indranil Mukherjee
Van baj az Unióban
Idén tette közzé eddigi legnagyobb felmérésének eredményeit az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) a nők elleni erőszak témakörében. A gigafelmérés összesen 42 000 nő megkérdezésével készült.
Az eredmények több mint lesújtóak: a nők 33 százaléka tapasztalt fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta: ez uniós szinten 62 millió nőt jelent. A megkérdezett nők 12 százalékát érte gyerekkorában valamilyen szemérem elleni erőszak. Ebbe beletartozik hogy egy felnőtt megmutatta a nemi szervét, vagy megérintette a gyermek nemi szervét vagy mellét. Az összes nő 5 százalékát pedig konkrétan megerőszakolták.
A fiatal (18 – 29 éves) nők 20 százaléka számolt be internetes zaklatásról, azaz hogy szexuális tartalmú e-maileket, szöveges üzeneteket kapott ismerős vagy ismeretlen férfiaktól.
A megkérdezett nők 43 százaléka tapasztalta a pszichológiai erőszak valamilyen formáját a jelenlegi vagy korábbi partnere részéről. Ide tartoznak azok az esetek, amikor a férfi nyilvánosan megalázta a nőt, erőszakkal fenyegette, vagy épp megtiltotta, hogy elmenjen otthonról. Jellemző adat, hogy a legsúlyosabb atrocitásokat áldozatok 67 százaléka nem jelentette be a rendőrségnek vagy más szervezetnek.
Az FRA ezért azt javasolja a tagállamoknak, hogy a párkapcsolaton belüli erőszakot magánügy helyett minden esetben közügynek tekintsék. A házastársak közötti nemi erőszakot ugyanúgy kell kezelni, mint a nemi erőszak más eseteit. Az uniós tagállamoknak felül kell vizsgálniuk a szexuális zaklatásra adott válaszok jelenlegi hatókörét, elismerve, hogy a zaklatásra különböző csatornákon keresztül, például az interneten vagy mobiltelefonon is sor kerülhet.
Magyar virtus
Hazánkban a nők elleni erőszak társadalmi megítélése igencsak problémás. Még mindig gyakori a patriarchális felfogás, az erőszakon való viccelődés és az áldozathibáztatás. Tabunak számít a családon belüli erőszak, amit mind az erőszak alkalmazója, mind annak elszenvedője igyekszik eltitkolni. Rendkívül magas a látencia, azaz a hivatalos szervnek be nem jelentett bűncselekmények aránya. A magyar rendőrségbe vetett bizalmat vélhetően nem növeli, ha a Baranya megyei rendőr-főkapitányság olyan videókat készít „bűnmegelőző jelleggel”, amelynek központi üzenete, hogy az áldozat maga tehet arról, ha megerőszakolják.
Fotó: Neményi Márton
Sokat elárul, hogy választott vezetőink hogyan viszonyulnak a családon belüli erőszak kérdéséhez. Varga István fideszes képviselő két éve, egy törvénytervezet vitája kapcsán azt mondta: a nőknek „azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” A kijelentések ellen tüntetést is szerveztek civilek.
Tavaly áprilisban Balogh József élettársa koponyaalapi töréssel kórházba került. A fideszes képviselő először a család vak komondorát okolta a nő sérüléseiért, majd bő fél évvel később teljes körű beismerő vallomást tett. Ez alapján négy-öt alkalommal a közepest meghaladó erővel, ököllel a nő arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta és a terasz korlátjába verte a fejét. A bántalmazás következtében a nő darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsonttörést és más sérüléseket szenvedett. A képviselőt a Fidesz-frakció kizárta soraiból, ám továbbra is Fülöpháza polgármestere maradt, amely tisztségében idén ősszel újra megerősítették őt a helyiek.
Az elmúlt hónapokban folyamatosan látnak napvilágot hazai egyetemek gólyatáboraiban történt erőszakos cselekmények. Az áldozatok szinte egységesen arról számolnak be: a jellemzően harmincas éveikben járó szervezők mintha kifejezetten olyan körülményeket igyekeznének teremteni, amelyek elősegítik az első éves gólyalányok kihasználását. Erre szolgáltak a szexuális töltetű “ráhangoló” játékok, a mértéktelen alkoholkínálás és a fiúk-lányok vegyesen történő elhelyezése a szobákban. Közös még a beszámolókban, hogy az erőszak megtörténte után a gólyatábor szervezői finoman szólva nem segítették az áldozatot és megpróbálták bagatellizálni az ügyet.
