Belföld

Elmegyógyintézetbe kerül a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfi

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Letartóztatták a 24.hu főszerkesztője, Pető Péter elleni támadás gyanúsítottját. A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta:

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat, a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre.

Pető Pétert hétfő este, Budapesten, valamivel hét óra után, a 75-ös troli Dózsa György úti megállójában támadta meg egy férfi minden előzmény nélkül. Az első ütés az arcát érte, ettől elesett, majd a földön fekve a támadó tovább rugdosta, miközben a főszerkesztő segítségért és rendőrért kiáltott.

A támadás következtében az arccsontja több helyen eltört: betört a bal szemüreg fala, eltört a járomíve, emellett horzsolásokat és hámsérüléseket szenvedett.

A férfi egy idő után abbahagyta a bántalmazást, majd visszatért a közelben hagyott holmijaihoz. Petőnek járókelők segítettek, mentőt és rendőrt hívtak, a Honvédkórházban látták el nyolc napon túl gyógyuló sérüléseit, műtétre nem volt szükség.

A rendőrök később elfogták a feltételezett elkövetőt. Az ügyben a sérülések súlyossága miatt súlyos testi sértés gyanúja merült fel, és a gyanúsított beszámíthatóságát is vizsgálták.

A brutális utcai támadásról Pető Péter számolt be, írása ide kattintva olvasható.

Kapcsolódó
Pető Péter: Eltörték az arcom, amikor álltam a 75-ös troli megállójában
Ami velem megesett, az bármelyikünkkel megtörténhetett volna: ütés, kórház, szabadság. Ezekről szól ez a traumatörténet.

.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik