• PHILANTHIA
Üzenet egy idillikus világról
Egy perc sétára a Régiposta utcai üzlettől található a 100 éves Philanthia virágszertár és enteriőr, amely ma Európa egyetlen működő szecessziós virágüzlete. A Váci utcai boltot eltéveszteni sem lehet. Az évszaknak megfelelő dekoráció főszereplője most két motorizált mackó, ám nem csak ezek felelősek a vevők becsalogatásért. A kirakatban lévő, díszektől roskadozó karácsonyfák is, amelyek idillikus világról üzennek. A vevőt a belépés után sem éri csalódás, az üzletben ma is a régmúlt értékei az irányadók. Az árukészlet – vágott és cserepes virág, számtalan lakáskiegészítő, illetve dekorációs tárgy – szintén a letűnt korokat idézi.
Barta Béla és László László. Az időtállóság jegyében.
A boltot Barta Béla és társa, László László viszi, s őket gyakran látni az üzletben. Hol a pénztárgépet kezelik, hol virágot kötnek, hol csak társalognak a vevőkkel, de ezt nem a „miben segíthetek” kérdésfeltevés szintjén teszik. Volt idejük arra, hogy csiszoljanak kereskedelmi stílusukon. Barta Bélának, aki meglehetősen korán kezdte pályafutását, mindenképpen. A fiatalember onnan datálja élelmességét, amikor a finomra reszelt téglaport púder gyanánt adta el a lányoknak a napközis táborban. Ugyanott értékesítette plakát- és Donald rágó-gyűjteményét, de édességeinek is a napközisek voltak a felvevőpiaca. Felismerte ugyanis, hogy a csoki és a nyalóka hiánycikk a táborban, majd ami nyalánkságot reggel megvett a boltban, ebéd után önmagára nézve méltányosnak tartott árréssel továbbadta. Később, ruhatervező tanulóként sem hagyta cserben leleményessége. Volt olyan, hogy nyári zsebpénze az otthon saját kezűleg megvarrt, majd esténként az Őrs vezér téri aluljáróban értékesített lambada szoknyákból jött össze. A pénzfialtatás nagymestere kisvártatva a bankszakmában találta magát.
EGYMÁSRA TALÁLÁS. „Ilyen színes történetekkel nem dicsekedhetek” – kezd a múltidézésbe László László, az üzlettárs. Ő hat éve érkezett a fővárosba Dunaújvárosból, amelyet felnőtt fejjel már ingerszegény környezetnek talált. Előtte azonban még a szülővárosa melletti Rácalmáson berúgta élelmiszerüzletének motorját, amely immár 10 éve üzemel. A középfokú végzettségű és a fővárosban később virágkötőnek tanuló László Budapesten ismerkedett meg Bartával, aki akkor egy osztrák lakberendező cégnél, az Arteonnál erősítette a csapatot. Üzlettársi kapcsolatba kerültek, évekkel később az Andrássy úton található boltot – amely a világ egyik legnagyobb textilgyára, a JAB forgalmazójává vált – együtt, osztrák tulajdonrész nélkül vitték tovább. Boltjuk főleg lakástextíliákat értékesít, de mivel függönyt lakberendezési cikkek és lakáskiegészítők nélkül nehéz eladni, ezeket is felvették a repertoárba. Innen öltöztette fel lakását Medgyessy Péter, de ugyancsak innen valók a Sándor palota, a japán és a belga nagykövetség textíliái is.
„Mivel Laci tehetségesnek bizonyult a virágkötészetben, egy másik üzletben ötvözni akartuk a virág és a lakberendezés vonalát. Elképzeltünk egy legalább 600 négyzetméteres boltot, amelyben virágok és klasszikus mütyürök mellett apró lakáskiegészítőket láttunk, mindezeket enteriőrökbe rendezve.” A két, egymástól idegennek ható termékcsoportot azért merték ötvözni, mert külföldön azt látták, hogy olyan virágbolt, amely kizárólag virágot árul, már nem létezik. Az újságokat böngészve találtak rá az éppen üres Philanthiára, amelybe azonnal beleszerettek, és meg is szerezték. Itt a személyre szabott kiszolgálás mellett kötelezték el magukat, amit azóta is tartanak.
A tavaly újra megnyílt bolt azonban nem csak egyéni vásárlókat szolgál ki. Éttermeknek is szállítanak, emellett a két fiatal a Váci utcában több bolt dekorációs munkáit végzi, így a Cartier és a Dolce and Gabana is megrendelőjük, de üzletközpontokban is vállalnak hasonló munkát. „Nemrég mi dekoráltunk egy üzletet az egyik plazában. A bolt tulajdonosa megrökönyödött a milliós összegre rúgó áron, de azért kifizette, pár héttel később viszont dagadt a melle a büszkeségtől, amikor megnyerte a bevásárlóközpont legszebben dekorált üzlete címet” – mondja László, aki hozzáteszi, az emberek csak a pillanatban gondolkodnak. Ők nem. Amikor a minap valaki másfél millió forintért meg akarta venni a kirakatban lévő macis dekorációjukat, azt mondták, nem eladó. Ez csalogatja be a vevőket a boltba, ahol további csodavilág várja őket. Karácsonyfák mindenféle díszben, ám nem a trendnek megfelelően öltöztetve, utóbbi ugyanis nem közvetítene időtállóságot. Az idén faragott, kézzel festett, századelős díszeket kínálnak, illetve a glamour vonalat erősítik, ami kicsit csillámporos, kicsit sok, kicsit a megszokott díszítéstől eltérő.
Ezekkel jól megférnek az apró lakáskiegészítők. Itthon is egyre nagyobb igény van a szépre. A tavalyi nézelődő az idén már vásárol, de főleg mütyüröket, mert még mindig sokall kiadni 17 ezer forintot egy adventi koszorúra. Abban ugyanis 10 ezer forintos anyagköltséget lát, a szellemi munkáért, az ötletért, a kreativitásért járó 7 ezret pedig továbbra sem hajlandó megfizetni.
• CULINARIS
Hódolat az evésnek
mikor az ember saját kíváncsiságának, illetve a jeges szél tolóerejének egyszerre engedelmeskedve próbál mihamarabb bejutni a Hunyadi téri piac oldalában megbúvó kis üzletbe, könnyen megorrolhat arra, aki ebben megakadályozza. Legyen az akár James, az egyik felkapott pesti étterem séfje, aki hóna alatt ipari mennyiségű élelmiszerrel és fűszerrel iparkodik kifelé a Culinaris nevet viselő csemegeboltból. Laikusokra formattált megvető pillantását nehéz hasonlóval viszonozni, így a teljes megsemmisülés csak azáltal kerülhető el, hogy a fürkésző tekintet a James egyik staniclijéből kikandikáló, félkész (!) kuszkuszra téved. „Nem, nem tévedés, de nem a vendéglőnek vásárolt, hanem saját barátainak” – enged betekintést a lokálisan nevezetes szakács hétköznapjaiba a bolt egyik alkalmazottja, aki éppen akkor állít ki számlát egy másik étteremnek, ritmikusan ismétlődő sóhajokba oltva a feketerizs-készlet hirtelen támadt krónikus hiánya felett érzett aggodalmát. Basmati rizsből többféle is akad ugyan, de a Hunyadi tér e zugában nem használatos az a szó, hogy elfogyott. Mint ahogy az sem, hogy nincs. Inkább azt mondják: lesz. És hogy mikor.
Bogáthy Zoltán és Bíró Botond Boldizsár. Ismételhető örömök.
SZATÓCSVÉR. „Örülünk, ha a vásárlóinkat mosolyra fakasztja az, hogy emlékszünk rájuk” – ad ízelítőt az üzlet filozófiájából az egyik alapító-tulajdonos, Bogáthy Zoltán. A villamosmérnök végzettségű Bogáthy serdülőként még televíziózásról álmodott, ám a szocializmus véghajrájában erre más mód nem kínálkozott, mint a híradástechnika. „Akkoriban ez volt az egyetlen hivatalos híradósképzés” – világosít föl arról, hogyan lett végül „túlképzett tévészerelő”. Amivel sok pénzt nem keresett, hiszen afféle szerkesztőségi mindenesként kezdett dolgozni a Budapest Business Journalnál. Itt ismerkedett meg a média világával, azon belül is a reklámipar gyermekbetegségeivel, hogy hamarosan saját cég alapításába fogjon: ez lett a számos tevékenységet, egyebek között márkakezelést, piackutatást, webdesignt végző Artaban nevű vállalkozása. Itt hozta össze a sors jelenlegi tulajdonostársával, Biró Botond Boldizsárral, aki – miután eredeti, nyomdász végzettségét multimédiás fejlesztések kitanulásával gazdagította – tördeléssel, weboldal-szerkesztéssel, animációval foglalkozott az Artabannál. Míg Biró nem tud kereskedőről a felmenői között – legfeljebb egy gyógyszerész dédapát képes felmutatni -, addig Bogáthy ereiben igazi szatócsvér csörgedezik, elvégre két nagyapja is boltosként ténykedett. Egyikük szövetben utazott, az egyik fővárosi textilgyár kereskedelmi igazgatói székéig kapaszkodva, a másik pedig a család gyarmatáru boltját vezette Nagyváradon.
Hogyan vezetett végül mindez a Culinarishoz? A történet az első magyarországi hipermarket piaci bevezetéséig nyúlik vissza, amelyet az Artaban vezényelt le, így az élelmiszer-forgalmazás hátteréről Bogáthy alapos áttekintést kapott. Főzés iránti rajongásuk szintén erősítette a közös nevezőre jutást, különösen miután megelégelték, hogy az átlagostól elütő menü alapanyagainak beszerzéséhez a nyakukba kell venniük a fél várost. Szinte kézenfekvő volt egy olyan hely kialakításának igénye, amely igazi tárháza a főzés nyersanyagainak, ám Bogáthy hiába próbálta kereskedelemben járatos néhány ismerősét rávenni egy ilyen bolt megnyitására. Így vágtak bele végül egy olyan üzletbe, amelynél az az alapelv, hogy minden legyen, amire igény mutatkozik – és büszkék arra, hogy a kívánságokat csaknem száz százalékban képesek teljesíteni.
ÉVTIZEDES ECET. Így akadtak például a Leonardi balzsamecetekre, amelyek közül nemrég egy negyvenéveset gondolt valaki megfelelő ajándéknak születésnapra. Akkor még nem tartottak ilyet a Culinarisban, s mivel a kérés későn jött, minden igyekezetük ellenére sem érkezett meg időben a tétel. Jelenleg azonban akár ötvenéveset is vehet a fahordóban érlelt, cseppfolyósságát már-már elvesztő specialitásból az, akinek ott ficereg 90 ezer forint a mellényzsebében. Ekkora mellénnyel ugyan eddig senki nem tért be a Hunyadi tér apró ékességébe, de mivel kártyával is lehet a boltban fizetni, egy harmincéves Leonardi már gazdára talált. „Ezt persze inkább csak az tudja értékelni, aki kóstolt már legalább harmincéves nedűt” – mondja Biró, aki szerint a Culinarisba járni nem a gazdagok kiváltsága: az átlagos költés 3-4 ezer forint, de nem ritka, hogy valaki csak két mazsolás zsömléért ugrik be. Sokat inkább az impulzusvásárló költ, a törzsvevők tudatosan és takarékosan válogatnak a portékák között.
Azzal együtt, hogy szilveszterre felvettek előjegyzést osztrigára, s a polcokon James Bond – és az angol királynő – kedvenc pezsgője, a Bollinger is felfedezhető, tévedés azt gondolni, hogy a Culinaris aranybánya volna. „Valamivel előrébb tartunk, mint ami az eredeti B-tervünkben szerepelt: nem kényszerülünk arra, hogy esztendőkön át currys szószon éljünk, de a boltból nyereséget nem viszünk haza; lejárt szavatosságú árukat saját fogyasztásra annál gyakrabban” – ismeri el Bogáthy, aki a szárított koktélparadicsomot, a Pecorino juhsajtot, illetőleg a gyömbérsört sorolja saját favoritjai közé. A többi között a fentiek miatt szánták rá magukat új, az eddigieknél nagyobb alapterületű üzlet kialakítására, amelyet egy óbudai gyárépületben rendeztek be, részben budai vevőik nyomására is, akik – tekintettel a városban eluralkodó közlekedési káoszra – jó ideje szorgalmazták már ezt. Mivel a két alapítónak az új boltra már nem lett volna saját tőkéje, örömmel engedték be a korábban húzódozó magánszemélyeket, akiknek egyetlen ígéretet tettek: ha a terv nem válik be, nekik is jut a currys szószból. A csendestársak amúgy maguk is vallják, amit az ajtófélfát támasztó, wasabis borsót ropogtató boltosok búcsúzásul előadnak: „A Culinaris nem arról szól, hogy lepakolunk egy raklap rizskülönlegességet, majd felrakjuk a polcra és eladjuk. Hanem magáról az evésről, amely egyike azon ismételhető örömöknek, amelyekből oly kevés van az életben.”
• BOMO ART
Őfelsége beszállítói
Simon Templar, vagyis Az Angyal eleganciájával vetekedő angol úr lépett oda pár éve a frankfurti Papírvilág kiállításon a Bomo Art standjához. Az üzletkötő a Fortnum and Mason áruházat képviselte. Azt a londoni üzletet, amely több száz éve a brit uralkodóház beszállítója, s ahol mindig is a szakma legexkluzívabb portékáitól roskadoznak a polcok. A férfi anélkül, hogy alkudozni kezdett volna, nagy tételben rendelt a magyar cég különleges termékeiből: a finom kötésű naplókból, regiszterekből, fotóalbumokból, s a rendelést azóta évente megismétli. A Magyarországról exportált szállítmány a legelőkelőbb körökben landol. Talán Erzsébet királyné is magyar papírra írja memoárjait – ezt persze nem lehet tudni. Miként jó tizenöt éve azt sem lehetett sejteni, hogy a könyvkötőnek tanuló Moldvai Gabriella és a nyomdászhallgató Boldizsár Károly középiskolai szerelméből prosperáló vállalkozás születik.
Moldvai Gabriella és Boldizsár Károly. Szépség és harmónia.
MANUFAKTÚRA. A siker nem volt kódolva, de sejthető volt, hogy Moldvai Gabriella, aki mögött saját nyomdával rendelkező család állt, nem hagyja kialudni a lángot. Noha könyvkötő lett, a hátországául szolgáló nyomda ma is segíti vállalkozását. Ám az idáig vezető út hosszú volt. Moldvai magánszorgalomból például jó pár barát könyvtárát kötötte át. De miután nem elégedett meg a könyvborítás akkor kapható unalmas kellékeivel, anyaghasználatban valami egészen formabontót hozott, és az otthon talált kincsekhez nyúlt. Így került az ismerősök könyvtárára maradék tapéta, régi újságkivágás, kotta, családi fotó. Amikor Moldvai Gabriella és párja, Boldizsár Károly látta, hogy a kezük alól kikerülő munka nem marad elismerés nélkül, arra gondoltak, talán másokat is megörvendeztetne egy szép borítású napló vagy album. Manufakturális jelleggel belekezdtek hát ezek gyártásába, majd kézműves vásárokban árulták a termékeket.
A szülőktől való anyagi függetlenedés, a saját lábra állás szándékával vágtak bele a dologba 1997-ben anélkül, hogy fogalmuk lett volna a nettó és a bruttó közti különbségről. „A vevők neveltek fel minket, akik a munkánkat kezdetben az olasz papírárukhoz hasonlították” – mondja Boldizsár Károly, hozzátéve, ezt nem szívesen hallották, hiszen mindig is azon voltak, hogy saját stílust alakítsanak ki. Utóbbiban is sokat segítettek a vásárlók, akik időközben tanácsokat, ötleteket adtak nekik. Hatásukra Boldizsárék portfóliót bővítettek, felvették repertoárjukba a regisztert, a határidőnaplót, a fotóalbumokat és a csomagolópapírt. Még javában a Duna-korzón lévő állandó standjukon árultak, amikor egyre gyakrabban hallották a vevők szájából az „ezek szebbek, mint az olasz áruk” felkiáltást, ami viszont már zene volt füleiknek. „Olyannyira, hogy úgy gondoltuk, égtünk eleget a horgolt terítők és faragott sakkok árnyékában, most már lépnünk kell, legalább egy szinttel feljebb” – emlékszik vissza Boldizsár Károly. Boltot kerestek hát a környéken. A Váci utcában és szomszédságában gondolkodtak, majd öt éve rábukkantak egy Régiposta utcai kis üzletre. Közben megpróbáltak bejutni a szállodává alakított Gresham Palota egyik üzlethelyiségébe is, de az akkor túl nagy falatnak bizonyult. Referenciájuk nem volt elegendő az üzletek allokációjáért felelős vezetőnek, ezért visszautasította kérelmüket. „Nem bánkódtunk. Az mindenesetre elégtételt jelentett, amikor Julien Carrero, a hotel igazgatója, aki korábban már vásárolt tőlünk a Duna-korzón, emlékezett a termékeinkre és azt mondta az embereinek, kutassanak fel bennünket, mert velünk szeretne dolgoztatni” – emlékszik Moldvai Gabriella.
ÚJ TEREPEN. A Bomo Art kisvártatva a Gresham beszállítója lett. Ők készítették a hazai Four Seasons Hotel vendégkönyvét és aláírómappáit, s termékeik immár a hotel ajándékboltjában is kaphatók. Ez nagy öröm volt, visszatekintve kevésbé örülnek viszont annak, hogy terjeszkedésük következő állomásául a Westend bevásárlóközpontot választották, amelyet aztán rossz piacfelmérés miatt szerződésbontással korábban elhagytak, mint tervezték. Csak utóbb jöttek rá, hogy abban a környezetben nem kelendő az árujuk. Boldizsárék szeretnék azt hinni, nem lesz ilyen probléma a Ferihegy 1-en nemrég nyílt üzletükkel, ám e vállalkozás még túl friss az ilyen tanulságok levonásához. Ahhoz, hogy kiderüljön, a fapados utazóközönség bír-e olyan költési hajlandósággal, amely elviseli termékeik nem túl alacsony árszínvonalát.
Nem volt ilyen probléma a frankfurti Paperworld kiállításon, ahová először négy éve jutottak ki. A szakmai ünnepen árukészletük magas színvonala okán az íróeszközeiről ismert Mont Blanc cég standja mellett kaptak helyet. Itt találta meg őket a tekintélyes londoni áruház már említett üzletkötője is. Idehaza viszont a nagyobb hazai kézműves vásárokon, így a Mesterségek Ünnepén vagy a Vörösmarty téri adventi vásárban lehet a cég standjába és Boldizsár Károlyba botlani. A vállalkozás ma már 15 főt foglalkoztat, a tulajdonos mégis szereti maga árulni portékáját. A vásárok az emberi visszajelzések miatt fontosak neki. Amikor a Vörösmarty téren felkeresem, a szemerkélő hóban épp egy öreg hölgy monológját hallgatja, aki a barnás tónusú naplókból választ egyet, amelyet családi fotók díszítenek. Majd hozzáteszi, az unokájának lesz, a receptjeit szeretné bemásolni és karácsonyi ajándék gyanánt ráörökíteni. Míg ő a régit, mások a modern mintával borított naplókat, fényképalbumokat vinnék, ilyen viszont nincs, legfeljebb a ma is divatos art deco stílusú. Modern mintát azért sem használnak, hogy tárgyaikról az embereknek ne a lüktetés, sokkal inkább a szépség, a harmónia jusson eszükbe.
