Roman Abramovics kezdettől fogva nagy csodálója Vlagyimir Putyinnak. Vagy csupán nagy taktikus? Putyin még nem is volt Oroszország elnöke, sőt, Borisz Jelcin még le sem mondott államfői jogairól a javára, amikor 1999 novemberében az alig 33 éves oligarcha a Vedomosztyi című lapnak adott interjújában kijelentette: „Mindent, amit Putyin tesz, úgy vélem, szinte hiba nélkül teszi.” Nos, a milliárdos üzletember azon ritka kivételek egyike, akik akár ma is elmondhatnák ugyanezt a mondatot. Abramovics ugyanis úgy adta el a múlt héten a többségi tulajdonában lévő Szibnyefty olajtársaságot az 51 százalékban állami ellenőrzés alatt álló Gazpromnak, hogy az orosz sajtó által egyenesen az „évszázad üzletének” nevezett megállapodással is fölöttébb elégedett lehet.
Putyin és Abramovics. Egymás felé hajlik a kezük.
ÁRALKU. Moszkvában szeptember 28-án jelentették be, hogy a gázipari óriás 13,1 milliárd dollárért felvásárolja Oroszország ötödik legnagyobb olajtársaságának 72,7 százalékát. Kiszivárgott hírek szerint a hónapokig tartó áralku részvényenkénti 3 dollárról indult, mely ajánlat azonban jócskán elmaradt a piaci ártól. Három hónap alatt aztán sikerült ezt 3,8 dollárra feltornászni, ami már egész tisztes összeg, tekintettel arra, hogy az üzlet bejelentésének napján 3,73 dolláron forogtak a piacon a napi 654 ezer barreles kitermelésével az orosz olajfelhozatal 6,9 százalékát adó Szibnyefty papírjai.
Az ügylettel végérvényesen Nyugat-Európa legnagyobb energiaszállítójává előlépő Gazprom egyébként, miután az utóbbi időszakban lázasan vásárolta a piacon a Szibnyefty részvényeit, az akvizíció nyomán összesen 75,7 százalékos részesedésre tesz szert a társaságban. (A cég 20 százaléka mindmáig hatósági zárlat alatt van, azóta, hogy a Yukos olajtársasággal 2003-ban elindított fúziója az utóbbi elleni hatósági fellépés nyomán meghiúsult. Más kérdés, hogy a Yukos által akkor kifizetett 3 milliárd dollár Abramovics és társai zsebében maradt.)
Minden idők legnagyobb oroszországi cég-felvásárlásának híre cseppet sem lepte meg a piacot. Sőt, a bejelentés előtti napon egye-nesen 14 százalékkal ugrott meg az üzletkötés hírére váró tőzsdén a Szibnyefty árfolyama. Több árulkodó jel is utalt a küszöbön álló megegyezésre. A Gazprom például szeptember közepén váratlanul 10 milliárd dollárról 12 milliárdra emelte annak a hitelnek az összegét, amelyet az ügylet finanszírozása érekében vesz föl hat nyugati nagybank – az ABN Amro, a Citigroup, a Credit Suisse First Boston, a Dresdner Kleinwort Wasserstein, a Goldman Sachs és a Morgan Stanley – konzorciumától. Másrészt a Szibnyefty részvényesei éppen egy héttel az adásvételi szerződés aláírása előtt döntöttek úgy, hogy kifizetik maguknak a 2004-es üzleti év után azt a 2,6 milliárd dollárnyi – azaz nem csupán rekordméretű, hanem a tavalyi (az előző esztendeihez képest 15-ször akkora) profitot is meghaladó – osztalékot, amelyet előrelátóan már korábban jóváhagytak.
PUTYIN DÖNTÖTT. Ám a legfontosabb: lehetett bárkinek is kétsége afelől, hogy a Szibnyefty hamarosan a gázipari óriás „ölelő karjaiba omlik”, amikor Vlagyimir Putyin már júliusban odaadta azt a Gazpromnak. Az elnök ugyanis mintegy három hónappal ezelőtt közölte: tud arról, hogy a két vállalat között folynak a tárgyalások. Ez azonban még nem minden. Putyin azt is rögtön hozzátette: „Nem titkolom, én is megvitattam az ügyletet a Szibnyefttyel”. Innentől minden haladt a maga kijelölt útján.
Roman Abramovics tehát piaci árat ka-pott a cégéért az államtól, vagyis az osztalékkal együtt szép kis summával távozhat a kasszától. Kifizetődő volt tehát az a néhány, Putyint idejekorán dicsérő mondat. Ám még inkább az, hogy az idén október 24-én még mindig csupán 39. születésnapját ünneplő milliárdos nagyon gyorsan felismerte: bár Borisz Jelcin elnöksége alatt komoly befolyással rendelkezett a Kremlben, a Putyin-éra beköszöntével ajánlatos mihamarabb a háttérbe húzódni a politikából. Ezt meg is tette, miközben mindvégig lojális maradt az új elnökhöz. Ami a Szibnyefty eladásának időzítését illeti, az ugyanilyen remek helyzetfelismerésről tanúskodik. Elvégre alig egy év múlva Oroszországban már elkezdődik a ráhangolódás a 2007. őszi parlamenti, illetve a 2008. tavaszi elnökválasztásra, márpedig abban a hangulatban a politika bajosan engedhette volna meg magának, hogy dollármilliárdokkal tömje tele a közvélemény szemében igen-csak népszerűtlen oligarchák leggazdagabbikának a zsebét.
A Szibnyefty persze – mint azt az amerikai The Wall Street Journal is megállapítja – a Gazprom által fizetett 13,1 milliárd dollárnál jóval drágábban, akár e vételár duplájáért is gazdát cserélhetett volna. Mármint akkor, ha a friss olajlelőhelyekre éhes nemzetközi óriások – a ChevronTe-xaco, a Shell vagy például az Exxon Mobil – is szorítóba állhatnak. Az azonban egy másik Oroszország lenne. Az orosz állam ma minden jel szerint csak azzal törődik, hogy saját befolyását helyreállítsa a stratégiai jelentőségű energiaágazat fölött – a Yukos visszaállamosítása és a Gazprom-Szibnyefty üzlet nyomán a Kreml ma az orosz olajkitermelés egyharmadát ellenőrzi -, hogy ezáltal szerezzen vissza valamit egykori geopolitikai súlyából. E cél érdekében pedig akár az olajszektornak a magántőke által elért hatékonyságát, mi több, a kitermelés növekedésének ütemét is kész föláldozni. Az elmúlt években Oroszországban rendre 10 százalékkal nőtt az olajfelhozatal. Az idén viszont várhatóan alig 2 százalék lesz a bővülés…
