Kissé távolról kezdem; Ön nemrégiben említette azt az anekdotát, amely szerint annak idején Faraday az egyik angol miniszterrel való találkozó után sietett volna vissza a laboratóriumába, mire beszélgetőpartnere azzal marasztalta: szívjanak el még egy szivart, ráér az a semmire se jó elektromosság… Mintha a mai magyar politikai elit is e szemlélettel tekintene a tudományra.
A K+F-be invesztálni stratégiai érdek. Az ország egyetlen kitörési pontja az unión belül az, ha a magyar szellemi tőkébe fektet be.
– Van hasonlóság. Faraday az említett történet szerint a Royal Society klubjában egyébként éppen az angol pénzügyminiszterrel whiskyzett, s szó szerint azt mondta: biztosíthatom, hogy az Ön utódai még nagyon, de nagyon sok pénzt fognak beszedni abból a találmányból, amelyen otthon dolgozom. S ma mindenki tudja, hogy az elektromos áram adójából hatalmas összegek jutnak a világ minden országában a kormányoknak.
– Az ígértnél viszont idehaza kevesebb jutott kutatás-fejlesztésre. A KSH minap kiadott előzetes jelentése szerint a K+F GDP-hez mért aránya a 2003-as 0,95 százalékról 2004-ben 0,88 százalékra csökkent. A hírek szerint, talán mert a kabinet számára is kínos volt ez az adat, a statisztikai hivatal visszavonta a jelentését.
– Én úgy tudom, hogy nem, sőt megerősítette. A statisztikusok hozzátették viszont, hogy ezek a számok nem véglegesek, mert néhány céget és intézményt ismételten megkérdeznek. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal kifogásolta, hogy közel 10 milliárd forinttal kevesebb ráfordítás szerepel az adatokban. De még ha így is van, az is csak néhány ezrelékkel fogja javítani ezt a rossz számot. Abszolút értékben emelkedett a K+F-re költött pénz, 175-ről 179 milliárd forintra, de mivel 2004-ben 4,2 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem, százalékosan csökkent a ráfordítás mértéke.
– Akkor Ön most elégedett, vagy szomorú?
– Ha figyelembe vesszük a lisszaboni döntést, amely 2010-re célul tűzte ki, hogy valamennyi uniós ország a GDP 3 százalékát fordítsa kutatás-fejlesztésre, akkor elszomorító ez a tendencia. Arra utal, hogy a magyar gazdaság szereplői még mindig nem döntötték el, melyik irányba induljunk, pedig a K+F-re költött pénz újabb és újabb termékek piacra kerülését segíti elő. Van azonban egy bíztató jel: a vállalkozások K+F-ráfordítása 2004-ben 15 százalékkal nőtt.
– Ezzel együtt a 3 százalékos ráfordítástól nagyon messze vagyunk; félő, hogy az ország továbbra is itt fog „toporogni” az 1 százalék körül. Próbál Ön lobbizni azért, hogy a 2006-ös költségvetésben több K+F-forrás jelenjen meg?
– Mint a Kutatástechnológiai Politikai Kollégium alelnöke, az elnökkel, Gyurcsány Ferenc kormányfővel, és a másik alelnökkel, az oktatási miniszterrel együtt mindent elkövetünk azért, hogy több pénz jusson erre a célra, s főleg annak érdekében, hogy a forrásokat jól használják fel. Követni kell Észak-Amerika példáját, ahol jelentős összegeket juttatnak az alapkutatásokra, s összekötik azokat a gazdasági érdekeltségű kutatás-fejlesztésekkel. Ma Magyarországon az a legfontosabb feladat, hogy az alapkutatások támogatásával minél több eredeti ötlet, innováció, szabadalom keletkezzen. Nagyon szomorú tény, hogy az egymillió lakosra jutó magyar szabadalmi bejegyzések száma 21, miközben Ausztriában 123. Tehát itt is drámai az elmaradás. Egyrészt a pénzek jó elköltését kell segíteni, másrészt az alapkutatást el kell tolni az alkalmazott kutatások felé. Támogatni kell továbbá az eredeti ötleteket, s megfelelő adókörnyezettel és pénzügyi konstrukciókkal azok felhasználására ösztönözni a vállalkozásokat.
– A fejlesztést közvetlenül szolgáló kutatásokat a kormány is támogatja, de mi lesz azokkal a területekkel, amelyek nem produkálnak közvetlen hasznot?
– Téves koncepció, ha a tudományos kutatásokat kizárólag megtérülési mutatók alapján finanszírozzák. Az amerikai, a japán és a vezető nyugat-európai országok példája is azt mutatja, hogy az eredeti ötletek mind az alapkutatásból származnak. Nem járható út, hogy e célra csak a gazdaságnak adnak forrásokat. Az EU is azt deklarálta, hogy segíteni kell azon eredeti ötletek kifejlesztését, amelyek a termékekben szellemi hozzáadott értékként jelennek meg. És nem csak azért, mert Amerikában és Japánban ez vált be, hanem azért is, mert az innovációs lánc hossza lerövidült. Három, négy, öt év alatt egy ötletből termék, eladható áru lesz. Márpedig csak az az áru adható el, amelynek a hozzáadott szellemi tőkerésze magas. Ha ez a tőkeérték magyar, akkor az extraprofit is magyar lesz. A K+F-be invesztálni tehát stratégiai érdek. Az ország egyetlen kitörési pontja az unión belül az, ha a magyar szellemi tőkébe fektet be.
– Visszakanyarodok ahhoz a kérdésemhez, hogy Ön az akadémia elnökeként, illetve a Gazdasági és Szociális Tanács képviselőjeként mit kíván tenni a kutatás-fejlesztési források növelése érdekében?
– Épp ez utóbbi grémiumtól kaptam azt a megbízást, hogy egyeztessek a négy parlamenti párttal az ország jövőjéről, a közös elképzelésekről, reformokról, köztük az olcsó és hatékony állam megteremtéséről, s próbáljunk egy úgynevezett társadalmi szerződést kötni. Ennek egyik alapvető pontja, hogy a K+F-re kiemelten kell költségvetési és magánforrásokat biztosítani.
– Van határideje a társadalmi szerződés megkötésének?
– A határidő az év vége. A tárgyalások már megkezdődtek, s bíztatóak. Az akadémia az együttműködés jegyében támogatja a Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítését. Az MTA is részt vesz az egyes részek kimunkálásában, magam pedig a programban is feltűntetett meghívott vendégként jelen voltam a jobboldal nemzetstratégiáját tartalmazó Szent István-terv bemutatóján. Ez teljesen természetes. Nem azért, mert az akadémia elkötelezte volna magát egyik vagy másik politikai erő mellett; csupán azért, mert mind a két oldal részéről jól informáltnak kell lenni, hogy világossá váljanak azok a közös elképzelések, amelyek mentén meg lehet fogalmazni az ország hosszú távú érdekeit. Nem szabad, hogy a nemzet jövőjét befolyásoló kérdés politikafüggő legyen. Egyébként a Szent István-tervet nem politikai pártok, hanem az alkotó értelmiség egy nagyon értékes csoportja készítette, köztük tíz akadémikus. Ilyen szempontból úttörő jellegű. Remélem, sikerül megfogalmazni azokat a problémákat, amelyeket mindegyik politikai erő meg akar oldani, és ebben konszenzus alakulhat ki valamennyi irányzat között.
