Kék égbolt, szikrázó napsütés, langymeleg nyári szellő, és mi kint a szabadban. Árnyékos erdei tisztáson, vízparti füves lejtőn, vagy éppen a mező közepén. Élvezzük a friss levegőt, a szabadságot. És mivel lehet még ezt fokozni? Természetesen a helyszíni lakmározással. Jöjjön tehát a piknik.
Szemben Lord John Montagu úrral, Sandwich negyedik grófjával, akiről a XVIII. században az általa feltalált és divatba hozott kenyérkombinációt elnevezték, Lord Picnic nevét sem a történelemtudományok, sem a kulináris szakirodalomban nem jegyzik. Nem is csoda, hiszen az utóbbi lord tényleg nem is létezett. Maga a piknik eseménye egészen más eredetű, mint ahogyan maga a szó is. Lord Sandwich viszont eléggé meglepődne, ha azzal kellene szembesülnie, hogy hétköznapian egyszerű, földhözragadt találmánya ma már az egyik legfontosabb elemévé vált a pikniknek, amely valaha igencsak nagystílű, arisztokratikus eseményként kezdte pályafutását.
A Révai Nagy Lexikonában – igaz, mai szemmel már kissé avíttasan (de alaposan) – így adják meg a piknik klasszikus definícióját: „tánccal öszszekötött társaslakoma, melyhez minden részvevő hozzájárul valamely ételneművel. Magyarul: batyubál.”
A piknik kultúrtörténete a XVIII. századi Franciaországba és a nagy vadászatokhoz nyúlik vissza. Eredetileg lehetett szabadban vagy fedél alatt fogyasztott, hideg vagy meleg ételeket egyaránt felvonultató esemény, amelynek lényege, hogy minden egyes vendégnek valamit magával kellett hoznia. A kifejezés a korabeli francia pique-nique szavakból származik, magyar jelentésük: kis falatok csipegetése. A piknikdivat a csúcspontját a XIX. századi Angliában érte el, amikor is Londonban már megalakult a Picnic Society, s a tagok nyilvános sorshúzás keretében határozták meg, ki és melyik rafináltan ínyenc ételkülönlegességet szállítja.
A piknik legfontosabb feltétele már a XIX. századi szakkönyvek szerint is a gondos előkészítés. Mrs. Beeton a brit háztartások vezetéséről írt több ezer oldalas (először 1861-ben, majd azóta is számtalanszor megjelent) klasszikus könyvében nem csupán a kiterjedt személyzet feladatait és a háztartás irányításának titkait írja le máig ható érvénynyel, de külön kitér a szabadtéri lakomák alapos előkészítésére, és számos oldalt szentel a piknikrendezés művészetének.
Az akkori szokásoknak megfelelően a szerény méretű, alig 40 fős társaság szórakoztatásához és kifogástalan ellátásához szükséges hozzávalókat így sorolja fel: 2 bárányborda egyben, 4 roston sült csirke, 2 kacsa, 1 egész sonka, nagy darab marhasült, 2 sonkás pite, 6 nagyméretű homár, 1 borjúfej, 6 uborka, 6 kosár saláta, l8 fejes saláta; továbbá gyümölcskompót és cukrozott gyümölcs, 3-4 tucat piskóta, 2 tucat gyümölcstorta, 4 tucat sajttorta, 4 nagy diplomatapuding és 1 szilvapuding, 4 egész házikenyér, 3-4 tucat péksütemény, sok kétszersült, néhány doboz vegyes aprósütemény, sajtok, 3 kilogramm vaj, néhány kosár friss vegyes gyümölcs, valamint 3-4 tucat (nagy üveg) sör, ale, gyömbérsör, szóda, 24 üveg házi limonádé, 6 üveg bor, 2 üveg brandy, pezsgő ízlés szerint, természetesen kellően behűtve…
