Épphogy „elvesztették” a szerb Jubankát, máris megszerezték a jogot a horvát Nova Banka megvásárlására. Szokásuktól eltérően azonban nem fukarkodtak az árajánlat megtételekor. E pénzintézetet miért hajlandók „túlfizetni”?
– Az OTP Bank számára fontos a növekedés és a külföldi terjeszkedés, de nem mindenáron. Eddig is óvatos árazási politikát folytattunk, s „túlfizetésről” a Nova Banka esetében sincs szó. A 236 millió eurós vételárat a horvátországi hitelintézet jelenlegi és potenciális üzleti értéke, valamint az ottani pénzügyi piac kedvező növekedési kilátásai alapozták meg. De tudomásul kell venni azt is, hogy a térség bankszektora mára felértékelődött.
– Az új szerzeménnyel együtt négy külföldi leánybankjuk van, és újabb akvizíciókra készülnek. A vásárlásokhoz elegendő a pénzük, de van-e elegendő szakemberük?
Szeretném, ha a bank és a privát befektetéseim is a világ élvonalába tartoznának.
– Tapasztalatunk szerint azok a bankok lehetnek sikeresek, amelyeknek helyi menedzsmentje van, következésképpen a humántőkével sincs gond. De egyébként is inkább örömökről tudok beszámolni, mert bolgár és szlovák bankunk egyaránt jól teljesít. Szlovákiában befejeztük az átalakítást, és a normál üzletfejlesztések vannak soron. Szeretnénk a piaci részesedésünket növelni, ehhez újabb akvizíciós célpontokat is keresünk. Bulgáriában megfelelően halad a bank átszervezése, és máris kedvezően alakul a mérlegfőösszeg, valamint az eredmény. A tavasszal vásárolt romániai érdekeltséggel kapcsolatosan leginkább annak örülünk, hogy hosszas próbálkozás eredményeként végre sikerült belépnünk e piacra, itt most vette kezdetét a bank újrafazonírozása.
– Szándékaik szerint az ukrán és orosz piacra is betörnek. Átírja-e az eredeti terveket, hogy az ukrajnai elnökválasztás körüli feszültségek közepette a betétesek megrohanták pénzükért a bankokat?
– Az oroszországi bankvásárlást nem zárom ki, de középtávú terveink között nem szerepel. Ukrajnában viszont pár éven belül megjelenhetünk, és ettől a jelenlegi események sem riasztottak el bennünket. Más lenne a helyzet persze, ha polgárháború törne ki vagy öszszeomlana a bankszektor. Alapvetően üzleti szempontokat mérlegelünk, de nem lehet közömbös az a környezet, ahol a kedvező árat elérhetjük. Nem sokat tétovázhatunk, hiszen a magyar bankpiacon is azok a külföldi szereplők tudtak jó üzletet kötni, amelyek időben érkeztek.
– A sikeres külföldi terjeszkedés érdekében mintha korábbi háttérbe húzódó magatartását is feladná: mind több Csányi-vállalat tűnik fel a magyar piacon, és Ön is mind gyakrabban hajlandó interjút adni a sajtónak. Miért mutatja meg magát egyre inkább?
– Mostanában azért szerepeltem a korábbinál kicsit gyakrabban, mert több olyan esemény is volt – az OTP-s akvizíciók, a bankadó -, amelyek megszólalásra késztettek. Egyébként, noha jómagam szeretem a társaságot, a nyilvános szerepléseket nem kedvelem, ezért nem nyilatkozom túl gyakran. De erre nincs is szükség, hiszen az OTP tőzsdei cég, így a működését jellemző számok, a bank életének fontos eseményei amúgy is nyilvánosságot kapnak. Ami pedig a személyes cégeket illeti: nem vagyok híve a rejtőzködő befektetői magatartásnak, amint megszerzek egy vállalatot, azt rögtön bejelentem a megfelelő fórumokon. Ha valamihez közöm van, azt a nyilvánosság előtt is vállalom, éppen ezért tartom szánalmasnak, amikor olyan társaságokkal hozzák a nevemet összefüggésbe, amelyekhez semmi közöm.
– Mit gondol, az akvizíciókkal európai mérce szerint milyen méretet tud elérni az OTP bankcsoport?
– Jóllehet, mérlegfőösszegével még nem, profit szempontjából már ma is az OTP Bank az első a régióban, és néhány éven belül egyéb mutatók alapján is mi lehetünk a legnagyobbak. Ha pedig a menedzsment tervei valóra válnak, akkor öt éven belül nemcsak közepes méretet érhetünk el Európában, de ott lehetünk már a kontinens nagybankjai között is.
– Ha Ön az OTP-ről mint európai nagybankról beszél, akkor ehhez nyilván nyugat-európai leánybankok is tartoznak. Milyen pénzintézet vételére készül?
– Az OTP Bank-csoport profitja három-öt éven belül akár az 1 milliárd eurót is elérheti, így szükség esetén tőkeemelés vagy alárendelt kölcsöntőke formájában könnyebben juthatunk forráshoz, ebben a periódusban tehát már komolyan felmerülhet egy nyugati bank megvételének lehetősége. Elárulom, három olyan pénzintézet is van Nyugat-Európában, amelyek valamelyikét a kitűnő szinergia lehetőségek miatt szívesen megvennénk.
– Öt év múlva?
– Holnapután! Nem csupán ábrándokról beszélek, e pénzintézetek helyzetéről már tárgyalásokat is folytattam.
– Melyik bankokról van szó?
– Egyelőre fogadjanak el annyit, hogy kettő ezek közül nagyobb, egy pedig sokkal nagyobb az OTP-nél.
– Nem túl méretes falatok ezek?
– Felfogás kérdése. Például a Royal Bank of Scotland pont akkor tett ajánlatot a nála jóval nagyobb Westminster Bankra, amikor 1999-ben itt ülésezett az Europay. Magam láthattam, hogy ezen az ajánlaton akkor csak mosolygott az Europay egyik igazgatósági tagja, aki egyben a Westminster alelnöke volt, ám fél év múlva megtörtént a felvásárlás, és éppen az ő helyét foglalta el a Royal Bank of Scotland alelnöke…
– Ha ilyen biztos a dolgában, miért kell várni három-öt évet?
– Nyugat-Európában a bankok zöme szórt tulajdonosi struktúrájú, s a befektetőket csak az érdekli, hogy részvényük értéke növekedjen, ha egy üzlet megköttetik. Jóllehet, már bizonyítottunk külföldön, ahhoz, hogy a jó üzlet, a kedvező jövőkép valóban hihető legyen a részvényesek számára, szükség lenne még 3-4 sikeres külföldi projektre. Terjeszkedni persze nagyon nehéz, mert rendkívül erős a konkurencia. Az Erste, a HVB, az olasz Banca Intesa és az Unicredito Italiano, a görög Alpha Bank és a National Bank of Greece szintén ebben a térségben látják a kitörés irányát.
– Képes lenne a nyugat-európai, nem túlzottan növekvő pénzintézeteket is a jelenleginél jövedelmezőbben működtetni?
– Sosem csak magamról, hanem az OTP Bank kitűnő szakértelmű menedzsmentjéről beszélek. Ami a kérdését illeti, két fő erősségünk van: az OTP Bankban szerzett 12 évi tapasztalat alapján mindössze néhány hét alatt átlátjuk, hogy egy bankot miként lehet növekedési pályára állítani, és emellett a működést is képesek vagyunk optimalizálni. A nagy hálózatú európai bankok között nem találnak ma olyat, ahol a működési költségeknek a bruttó pénzügyi eredményhez mért aránya, a cost/income ratio 50 százalék alatt lenne. Az OTP Banknál viszont e hatékonyságot jellemző mutató, amely 12 éve még 90 százalékon állt, jelenleg 42 százalékos.
– Az OTP kurzusa rakéta módjára emelkedik. Az éves célárfolyamok is igen kedvezőek, 6600 forint körül vannak, elemzői körben pedig az is elhangzott már, hogy két éven belül akár 10 ezer forintig emelkedhet a részvény. Volna-e olyan helyzet és pillanat, amikor Ön megválna OTP-papírjaitól?
– Igen, de semmiképpen sem az, amikor az árfolyam elér egy bizonyos magas szintet. Csak akkor adnám el az OTP-részvényeimet, ha feltétlenül pénzre volna szükségem. De az elnök-vezérigazgatói poszthoz sem ragaszkodnék akkor, ha nem tudnék értéket teremteni a bankban. Számomra ugyanis ez a poszt addig fontos, amíg örömet ad, amíg sikerek vannak. Ha hosszabb ideig stagnálna, vagy lassú csökkenésnek indulna az árfolyam, és nem lenne elegendő kapacitás a cégben ahhoz, hogy ezen fordítsunk, magam keresném meg azt a partnert, aki biztosítani tudná, hogy akár egy összeolvadás árán is, de ismét növekedésnek induljon a bank.
– Tekintve a nemzetközi gazdasági környezetet, Ön szerint bekövetkezhet-e egy ilyen negatív forgatókönyv?
– Középtávon biztosan tudunk nőni: ha az elmúlt két-három év 50 százalékos növekedési ütemét tartani nincs is reális esély, a két számjegyű bővülésre továbbra is képesek vagyunk. Jelenleg például egy ügyfél átlagosan 1,5 terméket használ, szemben a Nyugat-Európában jellemző 5 termékkel, itt tehát hatalmas lehetőségek rejlenek a belső növekedéshez. A jövő évre persze kedvezőtlenül hat a bankadó, ez az extrakiadás ugyanis értelemszerűen negatívan befolyásolja az eredményt és a versenyképességet.
– Bebizonyította, hogy a bankok irányításához ért, de még kérdéses, vajon az agrárszektorban szerzett saját érdekeltségeit is képes lesz-e nyereségesen működtetni. A Mizo Rt. megvétele például saját bevallása szerint sem volt kockázatmentes, de akkor is súlyos tapasztalatot szerezhetett, amikor a csődbe ment Hajdú-BÉT Rt. finanszírozásán az OTP Banknak több milliárd forint vesztesége keletkezett. Miért lát mégis fantáziát e területben?
– Jelenleg valóban nem a legjövedelmezőbb ez a szektor, aminek több oka is van. Az alapanyag-termelés például még nem kellően hatékony Magyarországon. Emellett a beszállítókkal szemben rendkívül agresszív árazást alkalmaznak a nagy kereskedelmi láncok, nem törődve azzal, hogy az erős forint mellett a magyar termelők nehezen állják a versenyt az importáruval. Én azonban kedvező változásokra számítok. A láncok e rövidlátó gondolkodásának előbb-utóbb változnia kell, hiszen nekik sem érdekük tönkretenni a magyar élelmiszeripart. A feldolgozóiparban pedig koncentráció megy majd végbe, s csak az marad talpon, aki az európai konkurensekkel is versenyképes. A termelők közül is kihullik az – legyen kicsi vagy nagy -, aki az európai minőségi és egészségügyi követelményeknek nem képes eleget tenni. Ezt a koncentrációt szerintem mi túl fogjuk élni, és a piac komoly szereplői lehetünk. A Mizónak egyébként van jövője, az idén már nyereséggel zár, és ha lesz eladó cég, további befektetésekre is hajlok a tejiparban.
– Miért pont az erőteljesen szocialista kötődésű Baranyában vásárol agrárvállalatokat?
– Nincsenek politikai szempontjaim. Viszont nagyon elfoglalt ember vagyok, kevés az időm, ezért fontos, hogy egy területen koncentrálódnak és így egyetlen nap alatt bejárhatók e cégek.
– Van némi érdekeltsége a Molban is, ahol Ön az igazgatóság alelnöke is egyben. A menedzseropciós program keretében az opció idei lehívásakor Ön volt az egyetlen, aki nem tette pénzzé részvényeit. Milyen privát céljai vannak az olajvállalattal kapcsolatosan?
– Örülök, hogy alelnökként tevékenykedhetek a társaságnál, és nemcsak közelről láthatom, de befolyásolhatom is a fejlődést. Elégedettséggel töltene el, ha a Mol és az OTP Bank – a saját szegmensében – a régió két meghatározó vállalata lenne. A részvényeimet pedig azért nem adtam el, mert az esedékes hitel-visszafizetést más módon is meg tudtam oldani.
– Ténykedése azt mutatja, hogy csapatjátékos. Miként választja ki az embereit?
– Természetesen meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak. A nagyképű, felszínes embereket például nem szeretem, viszont nagyra értékelem a szerénységet, ha mélység van a szavak mögött. Elismerem azt is, aki már teljesített, vagy akiről lerí a tehetség. A korrektség alapkövetelmény, elvárom a munkatársaimtól, hogy betartsák a megállapodásokat, mindemellett elfogadom a vis majort, ha azt időben jelzik. Aki el akarja nyerni a bizalmamat, annak egy nagyon magas falat kell megmásznia. Ám ha ez sikerül, akkor az illető az abszolút bizalmamat élvezi, amiről persze senki nem gondolja, hogy örökké tarthat…
– Hogy akadt meg a szeme a menedzsment tagjain, Wolf Lászlón, Spéder Zoltánon, Lantos Csabán és a többieken?
– Wolf László a német reláció felelőse volt a Magyar Nemzeti Bankban, amikor megismertem. Én akkor még a K&H-nál dolgoztam, és ő kísérte el hozzánk az egyik vevőjelölt német bank képviselőjét. Később az egyik kereskedelmi bank treasuryjében szerzett komoly tapasztalatokat, és ennek az üzletágnak a kialakítására hívtuk el az OTP-hez. Pillanatok alatt elfogadtatta magát az egész bankkal. Spéderre azért figyeltem fel, mert amikor idejöttem, mindenképpen ki akarták rakatni az igazgatóságból, az MDF-kormánynál ugyanis fideszes szakértőként volt elkönyvelve. Igazából nem őt védtem, amikor ezt nem hagytam, a kormány felé akartam deklarálni: komolyan veszem a megállapodást, hogy függetlenül vezethetem a bankot. Pap Gyula munkáját közelről láttam, mert már korábban itt dolgozott, mint üzemeltetési vezető. Lantos Csabával az OTP privatizációja során dolgoztam együtt, Lenk Géza a K&H-nál volt a főnököm, Pongrácz Antalt pedig még a PM-ből ismerem a hetvenes évek óta. Így alakult ki a mai menedzsment.
– Milyen a munkamegosztás? Stratégiai döntéseket is hajlandó delegálni?
– Egyedi ügyekkel lehetőleg én nem foglalkozom. Filozófiám szerint csak olyan témákat vizsgálok, amelyekkel hozzáadott értéket tudok teremteni a bank számára. Ha nem a bank léte és éves eredménye múlik egy kérdésen, az nem az én asztalom. Inkább a szektorról szóló elemzésekbe mélyedek, azzal foglalkozom, hogy az OTP merre tartson, a döntési hatásköröket pedig megosztom. Nem vagyok tagja például a hitel-limit bizottságnak, a legnagyobb hitelekkel is csak az igazgatósági üléseken találkozom. A work-out bizottságban sem szerepelek, ahol a kármentés folyik, és az eszköz-forrás bizottságba sem ültem be, ahol a kondíciók megállapítása történik. A működés szabályrendszere viszont az én jóváhagyásommal kerül az igazgatóság elé, miként nagyon is beleszólok az üzletpolitika és az árazási politika alakításába, amikor az éves üzleti tervről döntünk. Természetesen a fő stratégiai kérdések – mennyit, milyen fejlesztésekre költsünk, milyen új terméket vezessünk be, hogyan terjeszkedjünk – sem dőlhetnek el nélkülem.
– Miközben profi szakemberek alkotják a bankcsoport tagjainak menedzsmentjét, időről időre olyan emberek is feltűnnek a vezetőségekben, akik kicsit kilógnak a sorból. Például Pintér Sándor ex-belügyminiszter vagy a Fidesz emblematikus figurája, Simicska Lajos sem bankszakmai ismereteiről híres. Mit tart szem előtt, amikor ilyen személyeknek pozíciót ajánl?
– Kizárólag azt, hogy a bank valamennyi szegmense le legyen fedve. Pintér Sándor kiváló biztonsági szakértő, márpedig a bankbiztonsági kérdések az elmúlt években igencsak felértékelődtek. Simicska Lajos is igazolta a bizalmat, jól dolgozott; arról, hogy távozik, ő maga döntött, viszonylag rövid idő után.
– Szász Károly is vitatott figura: miközben kitűnő felügyeleti elnök volt, megosztotta a bankszakmát, ráadásul folyamatosan politikai céltáblának is tekintették.
– Szász Károly az MKB-nál és a CIB-nél is vezető beosztásban dolgozott, majd a Konzumbank vezérigazgatója lett. A kevés számú tapasztalt magyarországi bankszakember egyike. Arról nem ő tehet, hogy folyamatosan politikai támadások középpontjába került. Magyarországon sajnos, akit négyévente kineveznek, illetve leváltanak, rögtön kap egy politikai címkét.
– Ilyen döntések alkalmával nem fél a közvélemény és a politika támadásaitól?
– Miért kellene félnem? Én a bank érdekeit nézem, és nem foglalkozom a politika szempontjaival. Ilyen alapon négyévente átszabhatnám a menedzsmentet.
Régebben Önt a pártoktól kellő távolságot tanúsító bankári magatartás jellemezte. A közelmúltban viszont több alkalommal is – a tavalyi Prima Primissima Hír TV-nek adományozott különdíjával, vagy a korábban Orbán Viktor nevével fémjelzett Bozsik-program több százmilliós támogatásával – mintha gesztust gyakorolt volna a jobboldal, illetve a Fidesz felé. Ezzel a pártszimpátiáját akarta deklarálni?
– A Prima Primissima egy pártsemleges alapítvány, és nekem, a kuratórium elnökeként az a célom, hogy a teljesítményt ismerjük el, fűződjön az jobboldalinak vagy baloldalinak tartott személyhez. Ugyanakkor az elmúlt évben egy baloldali politikus pont akkor kapcsolta be a tv-t, amikor a tíz díjazott egyike, éppen egy konzervatív gondolkodásúnak ismert művész vette át a díjat. Sajnálatosan ez az egyetlen mozzanat elegendőnek bizonyult a felelőtlen címkézéshez … Idén azonban valamennyi párt elnöke jelen volt a díjkiosztó gálán, ami elismerése annak, hogy a díj kizárólag a kulturális, tudományos, művészeti értékteremtésnek szól. A Bozsik-programról sem mondhatok mást. Nem tudom, miért kell jobboldalinak titulálni a több mint 100 ezer gyermeket megmozgató sportprogramot, ahol természetesen baloldali és jobboldali szülők gyerekei egyaránt futballoznak. Én ügyeket támogatok, nem politikai irányzatokat.
– Az elmúlt tizenkét év sikere alapján nehéz volna elképzelni, hogy politikusi pályára adja a fejét. De vajon Ön elképzelhetőnek tartja-e?
– Nem gondolkodtam ezen, egy ilyen váltás nem tartozik az életcéljaim közé, hosszabb távon sem. Mindeközben persze azt látom, hogy az ország érdekei szempontjából a mostani politikai kultúra önmagát teszi vitathatóvá. Minden alárendelődik a választási győzelemnek, a népszerűségi pontoknak, és nem az a legfontosabb, hogy miként tudnánk egy versenyképes országot létrehozni, gazdasági, kulturális, oktatási és számos más értelemben. Elfogadhatatlan számomra, hogy egy egészségügyi reform, egy nyugdíjreform, egy államigazgatási reform ügyében nem lehet az összes parlamenti párt részvételével, az egész ország érdekeit szolgáló programot kidolgozni és végrehajtani.
– Ön igen jó viszonyban állt Antall Józseffel, Orbán Viktorral és Medgyessy Péterrel egyaránt. De talán mégis túlzás, hogy a bankadó körül támadt viták kapcsán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök járult az Ön színe elé, és nem fordítva. Minek tulajdonítja e gesztust?
– Ezt én is csupán gesztusnak értékelem. A miniszterelnök úr nyilván úgy látta jónak, hogy ha már ilyen terhet tesz a vállunkra, akkor ezért ne mi menjünk el, hanem hozza el ő maga.
– Kapcsolatait külföldön is ügyesen építi. A román bankvásárlás kapcsán fogadta Adrian Nastase, Románia immáron exkormányfője, nemrégiben pedig találkozott a bolgár köztársasági elnökkel. A bolgár DSK piacvezető, így érthető, hogy ilyen magas szinten fogadták, ám Romániában csupán egy 1 százalékos piaci részesedésű bankot vettek.
– Nastase urat régóta ismerem, nyilván ez is számított. És ugye senki sem gondolja, hogy az elkövetkező évtizedekben 1 százalékkal fogunk szerepet vállalni Romániában? Teljes joggal gondolhatja minden kormány, hogy az OTP Bank megjelenése további magyar befektetőknek ad ösztönzést, hogy megjelenjenek az adott országban. Továbbá szimbolikus jelentősége is van annak, hogy egy magyarországi bank a kétszintű bankrendszer kialakulását követő 17. évben megjelent Romániában.
– Ön még csak 51 éves, nagyon korán révbe ért. Az ország talán legbefolyásosabb személyisége, aki vagyonával lassan feliratkozhatna a Forbes 400-as listájára is – az alsó limit itt ugyebár 750 millió dollár, azaz mintegy 150 milliárd forint, míg az OTP tőzsdei értéke meghaladja az 1500 milliárd forintot. Mi motiválja még?
– Szeretném, ha a bank és a privát befektetéseim is a világ élvonalába tartoznának. És van öt gyerekem – 6 és 26 év közöttiek -, nevelésük sok időt vesz igénybe. A nagyok folyamatosan a tanácsaimat kérik, és nagyon sokat beszélgetünk, a kicsikkel pedig naponta játszom, rengeteget nyaralunk, utazunk együtt. Velük kapcsolatban arra törekszem, hogy elősegítsem: olyan pályára kerüljenek, ahol boldogok lesznek.
