Hogy milyen volt egy átlagos nap Freddie-vel? Az a helyzet, hogy nem nagyon volt olyan, hogy átlagos nap. Minden reggel úgy kezdődött, hogy kilenc órakor ott kellett lennie egy csésze teának az ágya mellett. Mindegy, hogy korán feküdt le vagy hajnali ötkor esett haza a stúdióból, a teának ott kellett lennie. Aztán persze tízből kilencszer nem itta meg. Fél tíz körül már mindig talpon volt, nem szerette elpazarolni a napfényes órákat. A konyhában kezdődött a napunk, összegyűltünk, beszélgettünk. Sosem tervezett előre. Tízkor aztán előrukkolt valamivel; mondjuk azt mondta: »figyeljetek, ma szervezek egy nagy ebédpartit, itt a vendéglista, ezek legyenek az ételek, ilyen virágok kellenek«. És akkor volt három óránk mindent megszervezni. Nagy meló volt, de valahogy mindig sikerült
– meséli Peter Freestone és Terry Giddins. Ők ketten évekig éltek Freddie Mercuryval az énekes ikonikus londoni házában, a Garden Lodge-ban. Hivatalosan Freestone személyi asszisztens, Giddins pedig testőr és sofőr volt, valójában viszont mindketten barátjukként emlékeznek Freddie-re – és mindketten sokkal változatosabb feladatokat láttak el, mint amit ezek a munkakörök sugallnak.
Giddensék a hét elején egy sor másik, Freddie-t személyesen ismerő művész és szakember – zenész, fotós, producer, jelmeztervező, kliprendező – társaságában érkeztek Budapestre a Freddie-kiállítás megnyitójára. A Magyar Zene Házában rendezett tárlat Freddie Mercury és a Queen 1986-os budapesti koncertjének negyvenedik évfordulójára emlékezik, a világon egyedülálló tárgyi gyűjteménnyel, barátai és munkatársai történeteivel és Freestone személyes narrációjával igyekszik megmutatni valamit Freddie kevésbé ismert, emberi oldalából.




Hogy élte meg az együttes a budapesti koncertet? Tényleg járkált az énekes inkognitóban Budapest utcáin? Mit vitt haza a magyar fővárosból? Mi volt a legveszélyesebb szituáció, amivel a munka során testőre szembesült? És ki vette a drogokat Freddie Mercurynak? Freddie Mercury barátaival és kollégáival beszélgettünk.
