Megfelelési kényszer. Ez szorítja a miniszterelnököt. Meg kell felelnie a gazdasági mutatókkal kapcsolatos elvárásoknak. És meg kell felelnie a „jóléti rendszerváltás” eddig nemigen konkretizált jelszavának is. Szinte már közhely: a kormányzati ciklust bevezető kétszer 100 nap annyi, és olyan típusú kiadással járt, amit képtelen kompenzálni, kiheverni a kormány és a gazdaság.

LAKNER ZOLTÁN, politológus
A probléma azonban ennél össze-tettebb. A Medgyessy-kormány mintha a XX. század második felének szociáldemokrata politikáját kívánta volna megvalósítani kormányzati ciklusa elején. Egykor úgy tartották, hogy a konzervatív kormányok mindig adót csökkentenek, a szociáldemok-raták meg növelik az állami kiadá-sokat. Ám az sem mellékes, hogy a második világháború után konszenzus volt arról Nyugat-Európában, hogy a jóléti állam érték, a kiadások növekedésének tendenciája tehát folyamatosan érvényesült. Azóta egyre több szükséglet keletkezett: idősödő társadalmak, tartós munkanélküliség, az állami kiadások meg elszaladtak. Vagy kisebb, vagy hatékonyabb államra van hát szükség.
A Fidesz-kormány az államot arra szánta, hogy annak támogatásaival élénkítse a belső piacot. Erősen vitatott, hogy a Széchenyi Terv közgazdaságilag alkalmas volt-e erre. Az viszont szociológiai elemzések által bizonyított, hogy az Orbán-kormány által tudatosan vállalt non-mainstream gazdaság- és társadalompolitika növelte a társadalmi egyenlőtlenségeket.
ELMARADT ÉRTÉKVÁLASZTÁS. A Medgyessy-kormány az állam aktivitását fenn kívánta tartani, de – szándéka szerint – igazságosabban. Erre a politikára azonban egy idő után nem maradt forrása. Azért, mert a kezdet kezdetén nem volt képes az értékválasztásra. Erősítette a társadalmi igazságosságot: normatív lett a lakásfenntartási támogatás, több pénz jut a hajléktalan-ellátásra, hogy csak két példát említsünk. Eközben azonban fenn akarta tartani a kamattámogatásokat és az adókedvezményeket is. Pedig az előbbi és az utóbbi típusú ellátások filozófiája gyökeresen eltérő. Továbbá nincs az a költségvetés, amiből egyidejűleg finanszírozhatók. A kormány megspórolt magának néhány fontos döntést, napi népszerűségi okokból.
Az értékválasztás megkerülésének szándéka okozta azt is, ahogyan végbement az a bizonyos száz nap. A kormánynak eszébe sem jutott, hogy ebből a forrásból a sokat emlegetett reformokat beindítsa, s a béremelésekkel ezek elfogadottságát teremtse meg. Mindez azért történt így, mert akkor el kellett volna dönteni, hogyan, milyen értékek mentén fogjanak hozzá az átalakításokhoz.
Így viszont az MSZP-nek éppen arra nem maradt elég forrása, amit (állítólag) a legjobban akarna: az egyenlőtlenségeket mérséklő, az esélyteremtést szolgáló hatékony és koherens intézményrendszer kialakítására, e szempontok következetes képviseletére a teljes kormányzati munkában. Pedig az lehetne a győzelem stratégiája a szocialisták számára, ha komolyan vennék, bemutatnák, támogatnák, ami e téren történik.
MEGMÉRETTETÉS FÉLIDŐBEN IS. Végül, a miniszterelnök gondjait sorolva nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a 2002-2006-os kormányzati időszak sajátos jellemzőjeként van egy választás a ciklus kellős közepén. Akkor, amikor a kormányok rendszerint még javában megszorítanak, takarékoskodnak a választási évre. A Medgyessy-kormánynak viszont már most kellene produkálnia valamit, miközben az is kérdés, hogy a parlamenti választásra történő spóroláshoz hozzáfogtak-e már (vagy ez nem is kérdés?).
Nem a szigorú költségvetési politika kényszere az MSZP és a kormányfő legfőbb problémája. Az 1998-as választást sem a Bokros-csomag miatt veszítette el a Horn-kormány. A csomagon túl voltak, 4 százalékkal bővült a gazdaság, 1997 végére a szocialista szavazók nagy része visszatért pártjához. Győzelemre álltak. Csak kellett volna mondaniuk valamit a jövőről. A Medgyessy-kormány sem a 100 napot, vagy a mostani takarékosságot sínyli meg. Hanem azt, hogy az MSZP 1989 óta nem tudta kitalálni önmagát. Azt, hogy miben is áll szociáldemokrata politikája lényege, ha stratégiai döntéseket kell hozni.
Medgyessy Péternek nem az a legfőbb gondja, hogy sokféle elvárásnak kell megfelelnie. Inkább az, hogy „pártja” eddig képtelennek bizonyult a maga elvárásai megfogalmazására.
