Lektűrök kora

Nem volt szerencséjük az időjárással az idei ünnepi könyvhét szervezőinek. Az eleredő esőben a látogatók sokszor csak körülményesen, a kiterített nagy nejlonok alá bújva böngészhették az újdonságokat. A Bazilika előtti új helyszín kávézója a nagy fedett teraszra menekülő könyvbarátoknak köszönhetően viszont sok „teltházas” órát köszönhet a rendezvénynek. A pavilonok árusainak benyomása szerint azonban a szervezőknek sincs okuk panaszra, hiszen így is sokan voltak a Szent István téren, a standok közötti utcákon napközben hömpölygött a tömeg.

Könyvheti mustra. Bőséges kínálat.

MINŐSÉGI PROBLÉMA. Az érdeklődést a bőséges kínálat generálja: Magyarországon tavaly több mint 9200 címet jelentettek meg a kiadók, egy-egy könyvet átlagosan 3500 példányban. A könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) tagjai összesen mintegy 56 milliárd forintos forgalmat értek el, a piac méretét a szakmai szervezet – az egyesületen kívüli kis kiadók forgalmát is becsülve – 57,6 milliárdosra teszi. Az elmúlt években az adatok – a rendszerváltást követő általános visszaesés után – nagy változásokat nem mutatnak, 2003-ban az összesített példányszám némileg csökkent, a forgalom azonban emelkedett. Ebből látszik, hogy a mennyiség lényegében „beállt”, a könyvek iránti kereslet alig változik. A minőség terén azonban a kép sokkal borúsabb.

„Sajnos nem emlékszem az első könyvajándékomra, mivel egész kiskoromtól fogva sok könyvet kaptunk. A legkorábbi ajándék, amit vissza tudok idézni, Walt Disney Micimackója volt”- válaszolta a kutatónak 2001 tavaszán egy 11. osztályos gimnazista, az első maradandó könyvélményt firtató kérdésre. E két mondatban sűrítve jelennek meg a társadalom olvasási szokásainak ellentmondásai. Magyarországon ugyanis nemzetközi összehasonlításban nem fogy kevés könyv, és az összesített eladásokon belül még a tágan értelmezett szépirodalmi művek aránya sem rossz, a befogadással azonban már komoly gondok vannak. A megkérdezett gimnazista hollywoodi tömegtermékkel, egy rajzfilmmel azonosítja Milne értékes gyermekművét, pedig elmondásából az is kiderül, hogy szülei sok – és valószínűleg többnyire tudatosan válogatott – könyvvel látták el.

IDŐZAVAR. „A hetvenes évek óta folyamatosan csökken az olvasásra fordított idő, de ezt nem csak utólag látjuk, hanem a felmérések alapján már évtizedek óta hangsúlyozzuk” – utal a probléma gyökerére Nagy Attila, az Országos Széchényi Könyvtárhoz tartozó Könyvtári Intézet olvasáskutatója. A legutóbbi felmérésben a középiskolás fiatalok 27 kategória közül csak a 20. legkedveltebb szabadidő-eltöltési formának jelölték meg a szépirodalmi művek olvasását. Az irodalom korábban sokkal inkább előtérben volt, hiszen az 1983-as 9. helyről 1991-re még fel is tornázta magát a 7. pozícióra. Nem csak az iskolásoknak, a felnőtteknek sem „jut idejük” könyvet venni a kezükbe: az 1999-es adatok szerint ők naponta 23 percet olvasnak, de ebből könyvet csak 9 percig. A 18 évesnél fiatalabbaknál és a felnőtteknél is egyre jobban visszaszorul az olvasás, csökken a mennyiség és romlik a minőség, az iskolásoknál a kötelező olvasmányok rendszere tudja csak mérsékelni a zuhanást. A vizsgálati eredményeket (lásd a táblázatot) viszont pont a „kötelezők” miatt érdemes kritikával fogadni. „A tanulók ma már a regények sűrítményeinek gyűjteményes köteteit sem kölcsönzik ki, csak az adott mű 3 oldalas összefoglalójának fénymásolására kérik a könyvtárosokat” – mondja Nagy Attila. Ezek az „olvasmányok” aztán sorra megjelennek a kedvencnek jelölt művek között a felmérésekben, jótékony homállyal borítva a felszínes ismereteket és bizonytalan szintű szövegértést.

Finn példa Kétszer is visszakérdezett a finn oktatási minisztérium képviselője, mert azt hitte, rosszul érti magyar kollégájának azt a megjegyzését, amely szerint a felsőoktatási intézményekben a tanári szakokra általában alacsony pontszámokkal lehet bekerülni. Finnországban ugyanis a legmagasabb presztízsű foglalkozások közé tartozik a tanári pálya, a társadalmi elismertség pedig komoly ösztönzője a szakmának. A sok összetevő közül ezt tartják az egyik legfontosabbnak azok között, amelyek az északi országot az oktatás hatékonyságát vizsgáló nemzetközi PISA 2000 felmérésben több kategóriában is az élmezőnybe repítették. A finn iskolákban rögtön kiscsoportos, vagy egyéni foglalkozást indítanak azoknak, akik lemaradnak az olvasásban-szövegértésben. Ugyanakkor a szakértők szerint a személyre szabott felzárkóztató programok nagyon hiányoznak a magyar rendszerből. Finnországban nagy hagyománya van az otthoni, családi közös olvasásoknak. Ezt a sajtó is segíti, a napilapoknak általában van ilyen, rendszeresen jelentkező rovata. A kultúrpolitika részeként az idegen nyelvű filmeket sem a tévében, sem a mozikban nem szinkronizálják, csak feliratozzák, ezzel segítik a nyelvtanulást és a gyors szövegértést.

A szabadidős tevékenységek között időarányosan a televíziózás vezet elsöprő fölénnyel, és újabban a számítógép is egyre jobban rontja a könyvek esélyeit. „A PC és a tévé nem ősellenség, mert a mérsékelt és tudatosan válogatott műsorok nézésének, az internet okos használatának még az ösztönző hatása is bizonyított” – árnyalja a képet Nagy Attila. Persze az internet kifejezetten „olvasásellenes” használatára is akad példa, s a házi dolgozatok is egyre gyakrabban készülnek világhálón elérhető, kész szövegek összeollózásával. Ezeknél a szövegértés feladatát kerülik ki a tanulók, ráadásul azoknak a pedagógusoknak, akik az internetet alaposabban nem ismerik, sokszor nehézséget okoz a csel felismerése.

KOMMERSZ. A felméréseket más téren is érdemes körültekintően értelmezni. Az MKKE adatai szerint a szépirodalmi könyvek a forgalom alapján a teljes magyar piac 17,2 százalékát adták tavaly, ami még akkor is magas arány, ha az egy évvel korábbi 19,3 százalékhoz képest csökkenést mutat. „Sajnos a statisztikában a lektűr, a kommersz szórakoztató regény is szépirodalomnak számít” – ad azonban kiábrándító magyarázatot a jelenségre az olvasáskutató. A lektűr szerzők térhódítása kevésbé elsöprő a kedvenc írók rangsorában – bár ott is látványos -, viszont egyértelművé válik akkor, ha az olvasóközönséget arról kérdezik, hogy éppen mit olvas. Az 1996-os felmérésből leszűrhető tendenciák (lásd a táblázatot) a szakértők szerint ma is érvényesek, hiszen az olvasási szokások viszonylag lassan változnak, s a könyvesboltok eladási toplistáit ma is a kommersz, vagy az ismeretterjesztő művek uralják. „A hazugság rózsaszínű álomvilága, a borzongató bűntények sora, a kielégülést, a vágyfantáziákat biztonsággal szolgáló kommersz hódít feltartóztathatatlanul” – írta már 1998-ban, az adatok értékelésekor Nagy Attila. A lektűrök mellett az ismeretterjesztő könyvek térhódítása is szembetűnő. Sokan kifejezetten adatokat, idézeteket, jogszabályokat, befektetési lehetőségeket lexikonszerűen soroló kiadványokat keresnek – az olvasási szokások, az összefüggő szövegértés problémáin nem sokat segítve. Pedig a kulturális lemaradásnak gyakorlati következményei is lehetnek.

„Egyelőre nem támasztják alá kutatási eredmények, de szembetűnő jelenség, hogy az uniós csatlakozásból leginkább profitáló országok ugyanazok, amelyek a híressé vált PISA 2000 nemzetközi vizsgálatban az élen végeztek” – állítja az olvasáskutató. Nagy Attila szerint valószínű, hogy a finnek és az írek értették meg a legjobb hatásfokkal a brüsszeli pályázati rendszer logikáját. Beadványaikban pontosak, kevés hibát vétenek, és ez arra vezethető vissza, hogy szövegértésben a legjobbak között vannak.