Trilla, berek

Csoportosan elkövetett rockzenei felforgatást nem tudunk a The Thrills nyakába varrni, de az biztos, hogy gyanúsan sokat tartózkodtak azokon a helyeken, ahol a Beach Boys és a The Byrds is múlatta egykoron az időt. Ebből persze az következik, hogy a dublini illetőségű ifjak (mit sem törődve azzal, hogy a hatvanas éveknek már akkor vége volt, amikor még a történészek és a meteorológusok szerint nem), kifosztották a képzeletbeli beat-butikot, ami már a „bálás” szerelésükből is látszik. Los Angelesben vették fel a So Much For The Cityt, a lemezborító fotóját, azonban, biztos, ami biztos, ír földön készítették. Ennél több ellentmondást nem is érdemes megemlíteni, hisz a pop végeredményben az ellentmondások halmozása.

Egy imitációra építő zenekarnál minden esetben az a tét, hogy az újramondás vitathatatlan íze és zamata mellett sikerül-e még valamit hozzágondolni az eredeti mintákhoz. A The Thrillsnek sikerült, hisz’ a szörfös, 8 faktoros UV-szűrővel rendelkező beat eszközkészletét kölcsönvéve kimondottan melankolikus muzsikát hozott össze. A teljesen ártalmatlan, kellemes beatzene mégis meglepte a pop nevű üzletágat, ugyanis a látszatra a medencetisztító kaliforniai fiúknak készült muzsikát inkább azok hallgatják, akik öngyilkossági és feltámadási terveket fontolgatnak minden esős vasárnap délutánon.

A csavar fordult egyet, sikerült a megokolása annak, hogy miért nyúlt a The Thrills ehhez az átszűrt, countryval és más zenei komponensekkel fertőtlenített beatzenéhez. Mert ők a fejrázós beat metaforarendszerén belül akartak leszámolni az idillel, méghozzá úgy, hogy társadalmi szatírájukhoz egy letűnt kor szereplehetőségeit játszották el újra. A magyarul izgalmat, borzongást jelentő zenekarnév valóban izgalmat ígér, viszont borzongást nem, mégis a The Thrills ünnepi jelenléte azt jelzi, hogy az itthon nem éppen piackonform popzenét, ha másért nem, hát sznobériából hallgassuk meg. Írom ezt annak tudatában, hogy az általános műveltséghez nemcsak Petőfi rónája, Ady Bakonya, Ottlik főalléja és Zorán Metró Klubja tartozik hozzá; e „tájakat” ismerni hazafias kötelesség, a Thrills Dublinját bejárni viszont világpolgári minimum.