Fogalmam sincs, miért pont most, amikor valahára tombol a nyár, azaz lenne egy rakat más értelmes időtöltés is – ám ettől még tény: olykor nehezedő szemhéjammal küszködve, de valahogy kibekkeltem az utolsó sípszóig.
Nem kezdenék hasonló, múltidézésbe hajló busongásba, mint kiváló barátom, Hegyi Iván, akinek volt szerencséje olyan leosztásban is látni a két csapat meccsét, amikor emitt Mészölyék, amott Göröcsék varázsoltak – boldog ifjúkoromból még én is fel tudok idézni egy olyan Fáy utcai partit, amikor majdnem telt ház előtt nyert 5-3-ra az Újpest (tán Rostás volt a főhős); azon korokhoz hasonlítva pláne fájdalmas a jelenlegi produkció.
Meg önmagában is. Ami a Megyeri úton zajlott, az még az NB I-hez képest is másik sportág. Van fegyvernek látszó tárgy, mint terminus technicus – ez meg labdarúgásnak látszó tevékenység volt, de csak épphogy. Ha nincs Lipták gólja, akkor a Sport Tv helyében a jövő héten levélben fordultam volna az MLSZ-hez, hogy az egész évre fizetett közvetítési jogdíj e meccsre eső hányadát lesznek szívesek visszafizetni, mert ez a katyvasz úgy ahogy van, élvezhetetlen. Teszem hozzá: nem mintha Lipták amúgy látványos találatához nem lehetne némi lábjegyzetet fűzni, elvégre amelyik védelemmel ezt meg lehet csinálni, annak tagjaival holnap, de munkaszüneti napok özöne lévén legkésőbb szerdán szerződést kell bontani.
Habár az NB II-re ez is jó lesz, talán. Merthogy ezt a Vasast aligha menti meg bárki és bármi a kieséstől. Végre, tenném hozzá, bár nem lennék igazságos, elvégre ahogy a piros-kékek zuhannak a másodosztály felé, úgy éppenséggel a lilák – és még három-négy hasonlóan nívótlan focit mutató csapat – is mehetnének a levesbe. Most nagyon úgy fest, a ZTE mellett az angyalföldieknek irány a második vonal, ami már csak azért sem baj, mert az MTK menthetetlenül visszajut, és jobb, ha nem lesz több pesti csapat az NB I-ben.
A Vasasnak természetesen a múltjáért kár, hogy azt elviszi magával, pontosabban le – a jelenéért egyáltalán nem: a Fáy utcai nézőszám kriminálisan alacsony, ami pedig ebben az évben a klubnál zajlott, az idővel Furulyás János legszebb Fradi-korszakát idézte, már csak a celladamos Kovács hiányzott a porondról, egyébként tényleg volt minden. Csak pénz nem, a tulajdonos gyakorlatilag már mindent bedobott, tárgyalt új befektetővel, klubbal, ígért, ködösített, el akarta adni, meg akarta tartani, közben ment az edző, visszajött az edző…
Hogy miként sikerült ennyire jól kormányközi pozícióba manőverezniük magukat a klubvezetőknek, nem tudom; egy biztos, a 100 milliós központi gyorssegély jól jött a Vasasnak, és hogy hogy nem, ez idő tájt a klubot is sikerült visszaszerezni az ámokfutótól, ám alighanem túl későn. Ez a jelenlegi játékoskeret maga a testet öltött reménytelenség, ahogy néztem Marijan Vlak vöröslő arcát, csak azt lehetett róla leolvasni: úristen, mit keresek én itt?
Én pedig csak azt nem értem, hogy minek kell erőltetni a profi focit Angyalföldön? Elengedték a női kézilabda-szakosztály kezét, holott az nem akármilyen műhely volt anno – a focira fordított pénzből simán lehetne egy normális csapatot csinálni, és a vízilabdázók BL Final Fourba jutott gárdáját is meg lehetne erősíteni annyira, hogy ne csupán kivételesen varázslatos estéken múljon a bravúr (a Jug csodaszámba menő legyőzésére gondolok), hanem elvárható és magától értetődő legyen. Szerintem a Vasas-tábor szívesebben szurkolna hetente e két gárda meccsein, ahol van sikerélmény, mint hogy vert haduk csonthalmait nézegessék hétről hétre a futballpályán.
