A kurd autonómia 1500 kilométeren határos az Iszlám Állam (ISIS) kalifátusával. Ekkora határszakasz ellenőrzése elképesztő energiáját emészti fel a pesmergáknak, de védeniük kell a civileket. Az ISIS-nek mindegy, ők nem ellenőrzik a frissen kikiáltott Kalifátusuk határát – csak be-betörnek a kurd területekre robbantani és gyilkolni.
Egyre közelebb járunk a fronthoz, hallani az ágyúzást.
„Elmegyünk Kirkukba” – mondja idősebb pesmerga barátom, Káká reggel. Felhúzza a Kalasnyikovot, beteszi a puskát a hátsó ülésre és beszáll a kocsiba. Erbil viszonylag nyugodtnak mondható, tegnap például nem robbantott az ISIS a városban.
A Panda Hotel jazidi recepciósa reménykedve bámul bele a pofámba, hátha döntésre jutottam abban a kérdésben, hogy viszem-e őt és a családját, de legalább a gyerekét Európába vagy bárhová, ahol nem vágják le a gyerek fejét.
„Kirkukba kell mennem.”
„Remélem, visszajössz.”
„Persze.”
Egészen biztos, hogy nem jövök vissza. Az még biztosabb, hogy nem viszem magammal a gyereket. Erre egyébként, még, ha akarnám sem lenne lehetőségem.
Mohamed Kádír vár ebédre
Rákanyarodunk a moszuli útra, és letérünk a kirkuki elágazásnál. Mielőtt azonban beleélném magam, hogy tényleg belépek a térképen már Iraknak számító Kirkuk városába, át kell jutnunk a pesmerga ellenőrzőponton. Egyébként Káká jó előre leszervezte az utunkat. Személyes barátja Mohamed Kádír úr, a kirkuki kurd mukhábárát (belbiztonsági szolgálat) főnöke. Ebédre várnak a városi rendőrőrsön.
A dolgok azonban nem mennek mindig zökkenőmentesen, pláne egy háborúban nem.
Az utolsó csekkponton a kurd milícia, vélhetően egy itt maradt iraki katona vezetésével kiszállít a kocsiból, és kihallgat. Végiglapozva az útlevelemet – ugyanis pakisztáni, egyiptomi, gázai vízumot is talál –, beakad neki, hogy egészen biztosan iszlamista vagyok, és megyek hűséget esküdni Abu Bakr Ál Bágdádinak, a kalifának. Hiába mondom, hogy tíz éve turnézom a gonosz tengelyén, és különben is van nálam két liter magyar kerítésszaggató, hajthatatlan. Le akar csukni. A fő indok az, hogy nincs iraki vízumom, és Kirkuk már Irak. Legalábbis szerinte.
Úgy alakul, hogy nem kell magyarázkodnom. A mindig derűs Káká magából kikelve, üvöltve küldi el a férfit az ISIS-hez, kikéri magának, hogy a kurd helyett arabul beszél Kurdisztánban, és különben is. A lényeg, hogy félóra kényszerpihenő után úton vagyunk a város felé.
Az iraki katona nem volt teljesen eltévedve.
Kirkuk ugyanis az úgynevezett vitatott területek közé tartozik Irakban, a lakossága pedig a többségi kurdok mellett szunnita és síita arabokból és türkménekből áll. A ’80-as években még száz százalékos kurd lakossággal büszkélkedhető Kirkuk Szaddám Husszein arabizáló politikájának hatására lett több etnikumú város. A Husszein rezsim alatt arabok százezreit telepítették be egy olyan térségbe, amely alatt a világ harmadik olajmezeje található. Ha beindul a termelés, havi egymillió hordó olajat képes a piacra dobni csak Kirkuk (Káká szerint legalábbis). Stratégiailag is létfontosságú ez a város: Kirkukon keresztül vezet az út Moszulba és Bagdadba is. Aki a várost ellenőrzi, az utakat is.
Ezért vonult be a kurd pesmerga az iraki haderők kivonulása után Kirkukba, és vette át ellenőrzését. Jelenleg pesmergák látják el a rendőrség szerepét is a hadsereg mellett, csak a szunnita arab negyedekben van konfliktus. A várost egyébként el-eltalálja egy-egy lövedék, melyet az Iszlám Állam ágyúi lőnek.
A front innen 15 kilométerre kezdődik.
Azzal a feltétellel mehetünk tovább, hogy aláírom, saját felelősségemre megyek Kirkukba. Ezt készséggel meg is teszem.
Félóra autózás a kopár sivatagi dombok között, mire feltűnnek a várost körülölelő olajkitermelő telepek gázlángjai. Mohamed Kádír úr két kalasnyikovos pesmerga fiúval fogad minket a város határában.
„Minden nagyon békés, minden nagyon szép, de azért tegyétek el ezt a pisztolyt.”
A helyi rendőrség épületébe megyünk teázni. A fiatal pesmergák őszintén meghatódnak, amikor közéjük ülünk cigizni, ragaszkodnak a csoportképhez, és megegyezünk, hogy mehetek velük fotózni, amikor kimennek a frontra „killing some daesh people”, azaz „megölni néhány ISIS-est”.
Csoportkép fiatal pesmergákkal, magyar újságíróval
Mohamed Kádír úr videointerjúban válaszol arra a kérdéseimre, mi történik Kirkukban. Elmondása szerint a türkmének támogatják a város Kurdisztánhoz csatolását, nincsenek szektariánus összecsapások. Ami bizonyos, hogy a kurdok Kirkukból önként nem fognak kivonulni, a forgatókönyv a helyi őrs mukhabarat főnöke szerint a következőképpen fog alakulni: visszaszorítják az ISIS-t a területről, majd az iraki alkotmány 140. paragrafusa szerint – amely elismeri a vitatott területek kérdését – népszavazást írnak ki Kirkukban.
A térségben tartott legutóbbi voksolások eredményei alapján kizárt, hogy a város ne kerüljön kurdisztáni fennhatóság alá.
Beszélgetésünket egy robbanás hangja szakítja félbe, az őrs is megremeg.
Mindenki a tetőre rohan, hogy lássa a felszálló füstfelhőt és kiderítse, mi történt. Öngyilkos merénylő robbantott az egyik pesmerga ellenőrzőpontnál. Halottak száma: 19, beleértve az öngyilkos merénylőt is.
A pesmergák megkezdik a járőrözést, nekünk is indulnunk kell, ha sötétedés előtt Szulimániba akarunk érni. Kákától könnyes búcsút veszek, és csatlakozom Híúa Dzseff-hez, a Kurdisztáni Hazafias Unió (Patriotic Union of Kurdistan, PUK) politikai ügyosztály titkárához, aki elvisz a harcoló alakulatokhoz, mint hivatalosan is beágyazott újságírót.
Este a magyar-kurd barátság jegyében pálinkázunk és beszélgetünk Hiúá lakásán a jelenlegi helyzetről és a háborúról.
A Nagy-Britanniában tanult, művelt férfi hosszasan sorolja, hogyan próbálják a kurdok menteni a menthetőket, függetlenül attól, hogy kurd, türkmén, jazidi vagy arab az illető, mégis terroristának tartja a világ a kurd politikai szervezeteket.
Este bomba robban Erbilben is, szintén öngyilkos merénylő, de nincs halálos áldozat. Szulimániban nehezen alszom el, mert folyamatosan hallani az ISIS ágyúit.