Nagyvilág

Szíria – A dzsihadisták elfoglalták a kormányerők utolsó bázisát

Az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet erői áttörték vasárnap a szíriai kormánycsapatok utolsó erősségének védelmi vonalát az északkeleti Rakka tartományban, és elfoglalták létesítmény nagy részét.

2 napja történt

  Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet jelentése szerint a Rakka tartományi fővárostól 45 kilométerre fekvő, fontos Tabka légitámaszpont gyakorlatilag az IÁ kezére került.

A légitámaszpont területén szíriai kormánykatonák tucatjainak holtteste hever, de egyes szektorokért és a környéken még folynak a harcok. A szíriai légierő mindazonáltal még újabb légicsapásokat mért a támadókra.   

A hivatalos szíriai hírügynökség, a SANA megerősítette, hogy a támaszpont kikerült a kormányerők ellenőrzése alól. Hozzátette, hogy a katonák sikeres átcsoportosítást hajtottak végre, miután kiürítették a bázist.   

A megfigyelők szerint a katonák nagy számban vonulnak vissza északnak, Azaria település felé.   

Az IÁ szerdán indította negyedik rohamát a repülőtér ellen, ahonnan repülőszázadokat, harci helikoptereket, tankokat és tüzérséget vetettek be az iszlamisták ellen. Az OSDH helyi aktivistái szerint a harcokban legalább száz dzsihadista esett el, és mindkét oldalon sok volt a sebesült.   

Rakkában az IÁ fegyveresi és szövetségeseik az utcákra vonultak, és örömükben a levegőbe lövöldöztek a győzelmi hír hallatán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik