Nagyvilág

“Ez olyan pillanat, ami már be is írta magát a történelembe”

Orosz-ukrán katona (katona)
Orosz-ukrán katona (katona)

Az ukrán katonai bázisok nagyobb része a katonákkal együtt átállt az oroszokhoz, alig maradtak Ukrajna-hű csapatok a Krím félszigeten. Bakcsiszarajban, Szimferopoltól néhány kilométerre egy Ukrajnához hű és egy átállt katonai támaszpont is van egymás mellett. Az átállt katonai támaszpont zászlóaljparancsnoka adott interjút a Hír24-nek.

Hogy hívhatom?

Nevezzen Alexandernek. Zászlóaljparancsnok vagyok, a Belső Haderő nyugalmazott katonája, a Krími Autonóm Köztársaság Védelmi Minisztériumának képviselője. A számom 2904.

El tudja mondani, hogy pontosan mi is történik most?

Rendben fiúk, három percet kapnak legfeljebb nem többet. A szituáció a következő: a katonák fele hűséget fogadott a Krími Autonóm Köztársaságnak (ARK) a másik részük megtagadta ezt. Erre konkrét okaik vannak. Gyakorlatilag minden világos, minden a fejben dől el. Tudják, hogy van ez, vedd el az ember útlevelét, nézd meg hol született, hol élnek a szülei, családja barátai, menyasszonya barátnője, így érthetővé válik, hogy ki ő, kivel tart.


Fotó: Jászberényi Sándor

47 katona tette le nálunk az esküt a Krími Autonóm Köztársaságnak. Ezt mindenkinek felajánlották. Azoknak az egységeknek a parancsnokai, akik nem tették le az esküt a Krímnek, inkompetenciára hivatkozva elbocsátják azokat a katonákat, akik le szeretnék tenni. Így sokan jönnek át a mi zászlóaljunkba. Az egyetlen probléma a hivatalos rész, értem ezalatt a beiktatást, stb. Mondtam nekik, hogy fiúk, most hivatalosan nem tudlak titeket fölvenni, ennek van kb. egy vagy két hét átfutási ideje.

Hányan tagadták meg az eskü letételét a Krímnek az önök bázisán?

Tizenöt tisztről van szó nálunk. Ez a tisztességességüket, profizmusukat deklarálja, hogy is mondjam, ez a legalapvetőbb kötelességérzet. Azt mondják, hogy vannak itt olyan anyagi dolgok, amikért ők felelősek. Azt mondják, hivatalosan először le kell adni ezt a vagyont, és csak azután távozhatnak. Nem kérdés, hogy milyen kapcsolat van közöttünk.

Én azt gondolom, hogy a katona köteles a katonát megérteni. Ez egy olyan pillanat, ami már be is írta magát a történelembe. Itt mindenki, a tömegek befolyása és figyelembevétele nélkül köteles a saját fejében meghozni a döntést. És ha te hű maradsz az esküdhöz, az ukrán néphez, ez szintén tiszteletreméltó és tisztességes. Nem kell úgy tenni, mintha Ukrajna lennénk.

És meddig maradhatnak a bázis területén azok a katonák, akik megtagadták az eskütételt?

Hát én nem tudom, hogy épp meddig maradhatnak, de hát maradnak. Most itt vannak. Hadd mondjak valamit a kapcsolatunkról: voltak például éjszakai szolgálataink, fújt a szél, hideg volt, az emberek lebetegedtek. Az orvosi szolgálat vezetője például hű maradt Ukrajnához, de segített nekünk, és segít, gyógyít, soha nem tagadta volna meg, hogy kivizsgáljon valakit. Mindenki végzi a munkáját.

Rengeteg felségjel nélküli fegyverest látni, főleg a katonai támaszpontok körül. Kik ők?

Nem szólhatok mindenkiről. Én a Krími Autonóm Köztársaság védelmi erejét képviselem. Az a feladatom, hogy vezessem a zászlóaljat.

Krími sorozatunk korábbi cikkei:

Magyar újságíró az ukrán veszélyzónában

“Ez magyar. Az is egy kalap szar ország”

És azok, akik ott lejjebb állnak a katonai bázisnál, azok kicsodák?

Kozákok. Aldivízióink, akik elkötelezetten védelmeznek.

Az orosz zászló azt jelenti, hogy orosz katonák is vannak itt?

Ez az orosz irányultságot jelenti. Én Szimferopol lakosa vagyok, de Oroszországban születtem és mindig is orosz irányultságú voltam. Megmondom önöknek őszintén, hogy mindig is kellemetlen volt a háromágú szigony az útlevelemen. Hivatásos katona vagyok.

És ha a Krím csatlakozik Oroszországhoz, akkor Oroszországnak teszi majd le esküjét? (Azóta Krím csatlakozott – a szerk.)

Esküt letenni? Hogy? Mint katona? Én már veterán vagyok. Így nem tudom letenni az esküt, de ha Oroszországnak, a Krími Autonóm Köztársaságnak szüksége lesz a tapasztalatomra, akkor egész biztosan meg fogom tenni.

Vannak itt orosz katonák?

Persze hogy vannak orosz katonák, és köszönet nekik, hogy vannak. Ha ők nem lennének akkor biztos vagyok benne, hogy a Krím meg is fulladna a vértől. (Itt a kijevi szélsőjobbra céloz. A Krím félszigeten bevett vélekedés, hogy a Prváíj Szektor etnikai tisztogatásra készül, amelynek első célpontjai az oroszajkúak lennének. – a szerk)

Miből gondolja ezt?

Erről szólnak a hírek.

A médiában sokan orosz megszállásnak nevezik, ami most a Krímben történik. Mit gondol erről?

Ukrajna Oroszországot megszállónak, mi felszabadítóknak hívjuk. Ez teljesen törvényes. Ukrajnában is a Nagy Honvédő Háború idején, amikor betörtek oda a Harmadik Birodalom tankjai, a lakosság egy csoportja kenyérrel és sóval fogadta őket, valaki pedig harcolt velük, tessék, ez ugyanaz a szituáció. És a tömegkommunikáció eszközeit még megemlítve, nemrég teljesen ledöbbentem, szinte teljesen kiforgatják az információkat. Hallgatom a rádiót, és azt az információt hallom, hogy Oroszország egy nemzetközi terrorista, minden nép elnyomója. Ez nem igaz. Egyszerűen csak megvédi az oroszokat.

(A szöveget Melinda Casna fordította, az interjút Jászberényi Sándor, Artur Aukon és Kirill Krabu készítette.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik