Nagyvilág

Durván nyertek az elszakadók Krímen

A 95 százalékot is meghaladta az Oorszországhoz csatlakozó szavazók aránya a Krím félszigeten tartott vasárnapi népszavazáson.

A részeredmények megerősítették a szavazóhelyiségek bezárása után közölt közvélemény-kutatási eredményeket, amelyek előrejelezték, hogy az elsöprő többség az orosz csatlakozás mellett voksolt. A részvételi arány pedig meghaladta a 82 százalékot. A népszavazás nem hivatalos végeredménye hétfőn várható.

A nyugat nem fogadja el az eredményt

A nyugati országok már korábban bejelentették, hogy nem fogadják el a népszavazás eredményeit. Barack Obama amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott telefonbeszélgetésén úgy fogalmazott, hogy Washington soha nem fogja törvényesnek elismerni a népszavazást. Egyúttal újabb szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.

Az új ukrán vezetés is cirkusznak minősítette a referendumot.

Putyin viszont – az Obamával folytatott beszélgetésen – azt hangoztatta, hogy a népszavazás teljes egészében megfelelt a nemzetközi jogszabályoknak.

Újabb szankciók jönnek

Az Európai Unió is további büntetőintézkedésekre készül Oroszország ellen. A nyugati nézőpont szerint a népszavazás növeli a megosztottságot Ukrajnában, így az erőszak kockázatát is. Moszkva szerint viszont az orosz ajkú lakosság biztonságát a jelenlegi ukrán vezetés nem tudja garantálni.

A hétfő hajnali közlés szerint a népszavazáson részt vevők 95,7 százaléka tette le voksát az Ukrajnától való elszakadás mellett, míg a maradásra csupán 3,2 százalék szavazott. Valamivel több mint egy százaléknyi szavazat érvénytelen volt.

Szimferopolban már vasárnap este többezres tömeg ünnepelte a népszavazás eredményét. Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a helyiek kinyilvánították: “haza kívánnak térni”. Bejelentette, hogy a Krími Autonóm Köztársaság hétfőn hivatalosan kérvényezni fogja Oroszországhoz való csatlakozását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik