Magasabb társadalmi osztályok tagjai soha nem maguk végezték a mindennapi élet teendőit, ám a fizetett háztartási segítők, azaz cselédek alkalmazása Magyarországon csak a XIX. század utolsó harmadában vált tömegessé. Ekkorra viszont a presztízs már megkövetelte. A falusi szegénység kimeríthetetlen munkaerő-tartalékot biztosított, a bérek alacsonyak, tehát az átlagos középosztályi család számára is megfizethetőek voltak.
A századfordulóra sok vidéken általános gyakorlattá vált, hogy a szegényebb családok leányai férjhez menetelükig elszegődtek házicselédnek a közeli városba vagy a fővárosba. Először többnyire 14-16 éves kor körül álltak szolgálatba a stafírung összegyűjtése céljával. Eredetileg szinte mindig a visszatérés szándékával vágtak neki a városnak, és többségüknek valóban csak néhány éves kitérő maradt életútjukon a cselédkedés – írja a Mindennapok története blogon Fónagy Zoltán történész..
“Fiókban” aludtak
A cseléd és a gazda viszonya nagyon messze állt a tisztán munkaadó-munkavállaló kapcsolattól: sok tekintetben a személyi szabadságot is korlátozó hatalmat biztosított a gazdának. A háztartásban foglalkoztatott nők túlnyomó része bentlakó volt, így gyakorlatilag – a vasárnap délutáni kimenő kivételével – folyamatos volt a munkaideje. A lakhatást, az élelmezést, esetleg a család nőtagjai által levetett ruhadarabokat a fizetség természetbeni részének tekintették.
“Egyszerűen cseléd volt. Nagyon rosszul fizették – rosszabbul, mint akármilyen bérmunkást, gyalázatosabban, mint a napszámosokat -, agyondolgoztatták, s a legelső veszekedésnél kitették a szűrét … Cserébe »megvolt mindene«, mint a polgári háziasszonyok mondották, »kosztja, kvártély«, mi kell több? A kvártély az a fiókos láda volt, mely a konyhában állott, megrakva vörös és csíkos-cihás “cselédágyneművel” – éjszakára kinyitották a láda tetejét, kihúzták az alsó fiókot, s ebben aludtak a cselédek.”
Fortepan/Jankovszky György
“… még abban a háború előtti kánaáni magyar bőségben is »kiadtak« a legtöbb helyen a cselédeknek, megjelölték a falatokat, melyeket elfogyaszthatnak a tálak maradékaiból, levágták számukra a napi karaj kenyeret, kimérték a tejet, kávét- persze csak frankosat kaptak a cselédek -, s kiszámolták hozzá a cukordarabkákat” – idézi a történész Márai Sándort.
Pofonok és szexuális szolgáltatás
A cselédlány és asszonya közötti viszony gyakran volt terhes nyílt és rejtett konfliktussal. Ez részben annak a következménye volt, hogy a lakás szűk terébe összezártak két gyökeresen különböző viselkedési kultúrát, életviteli hagyományt, de a hatalmi viszony végletessége is torzítóan hathatott mindkét fél személyiségére. Nem volt ritka, hogy az úrnő a cseléden vett elégtételt a férjével szembeni alárendelt helyzetéért, a cseléd pedig kiszolgáltatottsága miatt minden eszközt jogosnak érzett érdekei érvényesítéséhez. Társalgási közhely volt házi ellenségként, fizetett ellenségként emlegetni őket.
A gyerekfejjel szolgálatba szegődött lányok vigyáztak ugyan jóhírükre, kiszolgáltatottságuk következtében gyakran váltak a család férfitagjainak, leginkább a felnőtt fiúknak a szexuális eszközévé. A viktoriánus prüdéria viszonyai közepette sem volt ritka, hogy a cselédválasztás során az anya számolt kamaszfia feltámadó szexuális érdeklődésével. Hogy megóvja őt a prostituáltakkal való érintkezés veszélyeitől, vonzó külsejű és készségesnek ígérkező lányt igyekezett a házba venni.
Márai: “Sok polgári családban elvárták a fiatal parasztcselédektől, hogy a ház úrfiait átsegítsék a pubertás nehéz idején, s rendelkezésükre álljanak testük intimebb szolgálataival is. … Ha a cseléd teherbe jutott az úrfitól, kitették, s a gavallér polgári nagyapa, a snájdig kölyökapa helyett bizonyos kacér és somolygó büszkeséggel fizetgette a nyolc-tíz forint tartásdíjat”.
Bár a kor “hivatalosan” elítéltek minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, mégis többnyire elnézően vették tudomásul, ha az alá-fölérendeltségi viszonyban állók voltak. Ez a “megértés” persze elsősorban a hatalomban lévő férfiakat illette, de az ilyen viszonyból teherbe esett lánnyal is toleránsabb volt valamelyest a közvélemény. A prostitúció fő tartalékát is a cselédlányok tömegei képezték, a naiv, tájékozatlan falusi lányok könnyen kerültek hivatásos kerítők, leánykereskedők keze közé. Az I. világháború előtti években a fővárosban nyilvántartott prostituáltak kétharmada hosszabb-rövidebb ideig cseléd volt előzőleg.
