1848 szabadságharc (1848 szabadságharc, megemlékezés, )
Tudomány

Magyarországra szöktek a hazát védeni

A forradalom hírét véve százával, ezrével szöktek haza a birodalom távoli pontjain szolgáló magyar bakák 1848-ban. Szökésük "gyanítható oka a hazaszeretet" volt. Az 1850. február 9-én elhunyt Lenkey János egész századát haza hozta.

Emlékszünk még, mit kívánt a magyar nemzet 1848 márciusában? A 12 pontból a 10. így fogalmaz: “A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk”. A soknemzetiségű Habsburg Birodalom vezetői ugyanis minden eszközzel elejét akarták venni a nemzeti mozgalmaknak, ezért – többek között – a különböző tartományok “békéjét” igyekezzek idegen ajkú katonasággal őrizni. Ettől remélték, hogy az esetleges felkelés, rebellió esetén a fegyveres erők hűek maradnak a központi kormányzathoz.

A szökés oka…

A taktika nem vált be. A magyar forradalomról értesülve százával, ezrével szöktek haza a magyar katonák Galíciából, Itáliából, a birodalom legtávolabbi pontjairól. Jöttek egyedül, csapatostól, napokon, heteken át bujkálva, bolyongva, sokszor kalandos utakon, hogy letegyék az esküt a szabad magyar kormány kezébe. Életüket tették kockára, szökésük az egyik legsúlyosabb fegyelmi vétség volt a császári-királyi haderőben.

Vélhetően nem is tudta az írnok, mennyire rátapintott az igazságra, amikor például Wirágh Gedeon hadnagy körözésére a személyleírás után ezt a mondatot véste: “A szökés gyanítható oka: hazaszeretet” – idézi a dokumentumot Nemeskürty István 1848-49, “Kik érted haltak szent világszabadság” című könyvében. Ez vezette a Galíciában állomásozó Lenkey János századost és huszárait is.

 Fotó: MTI/Komka Péter

Eltűnt a század

Petőfi szavai:

“Kapitány uram, mi
Engedelmeskedünk
Ugy, ha előre megy,
És nem hátra velünk.
Vitéz kapitány úr,
Legyen a vezérünk,
Ilyen ember kell, mint
Kapitány ur, nékünk!

Annyi szent, hogy minket
Vissza nem visz innen
Sem a generális
Sem pedig az isten.
Kötelességünkről
Ne beszéljen nékünk,
Szentebb a haza, mint
A kötelességünk!”

Itt a haza földén,
Hová vont szívetek,
Forró öleléssel
Üdvözlünk titeket,
Vitéz jó testvérek,
Üdvözlünk ezerszer…
Beszéljen akármit
A hadügyminiszter!

(Részletek Petőfi Sándor: Lenkei százada című verséből)

Lenkey története 1848. áprilisában kezdődött, amikor Stanislauban a tüntetésekre, forradalmi megmozdulásokra reagálva a karhatalom a tömegbe lőtt, egy ember meghalt. A forradalmár temetésén Lenkey és egész huszárszázada megjelent sőt, huszárok vitték a koporsót. Annak a hatalomnak a katonái, amely a tömegbe lövetett… “A békülékenységet szolgálandó” – indokolta később, aradi perében a százados.

Óriási balhé kerekedett belőle, veszekedés, ajtócsapkodás az ezredparancsnoknál, majd hat napi laktanyafogság a “békülékeny” Lenkeynek. Amikor végre visszatért egységéhez, az a megdöbbentő hír fogadta, hogy a század eltűnt. Tisztekkel, legénységgel együtt egyszerűen felszívódott, senki nem tudta hova és miért. A százados annyit kiderített, hogy az iránta érzett szolidaritásból léptek meg, igazságtalannak tartották a fogdát.

A parancsnokságon csendben el akarták tussolni a kínos ügyet. Lenkeyt megbízták, hogy keresse meg a huszárokat, és ha visszajönnek, senkit nem büntetnek meg, mintha az egész meg sem történt volna. Gyorsan meg is találta őket, a legényeknek viszont eszük ágában sem volt visszamenni. Magyarországra tartanak, és mivel tapodtat sem mozdulnak szeretett parancsnokuk nélkül, a kapitány úr tekintse magát fogolynak – mondták.

“A hazát veszedelemben lenni értették”

Lenkey így is tett, és Fiáth Pompeius főhadnaggyal együtt egy hintón utazva “rabként” folytatta az utat. Máramarosból június 1-jén jelentették: “Az este Galíciából … egy divisió huszár katonaság, tisztjeit erőltetve, Körösmezőn keresztül Máramarosszigetre jött, azon okot adva hazájukba való jövetelükre, hogy a hazát veszedelemben lenni értették.”

Mészáros Lázár hadügyminiszternek fájhatott a feje, hogyan fogadja a hazatérőket anélkül, hogy összeütközésbe kerülne Béccsel, de a magyar közvélemény ellenébe se menjen. Így hát nyilatkozatban ítélte el az akciót, majd a délvidékre, a szerbek ellen küldte a csapatot. Lenkey fiai kiválóan verekedtek, parancsnokuk később tábornoki rangig vitte. A szabadságharc után Haynau várfogságra ítélte Lenkey Jánost Aradon, ahol 1850. február 9-én hunyt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.