Az olasz La Repubblicának adott interjút Krasznahoraki László, ahol a Nobel-díjas magyar író a magyarsághoz fűződő viszonyáról is részletesen beszélt.
Az Index által szemlézett beszélgetésben arról kérdezték az írót, hogy érez-e közösséget a magyar világgal.
Magyarnak születtem, az anyanyelvem a magyar. A »magyarság« ellen azonban minden erőmmel küzdök. Miért cserélném le a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek?
– vetette fel az író, úgy folytatva:
Viszonyom a magyarsághoz olyan, mint a folyóparti kőhöz. Nem tudom, miért nem albánnak vagy szlováknak születtem. Nem akarom ideologizálni a nemzethez, különösen Magyarországhoz való tartozást.
Az író arról beszélt, véleménye szerint a származásnak nem sok sok köze van semmihez. A magyar nyelvet viszont szereti, szerencsésnek érzi magát, hogy azt a nyelvet beszéli, ami képes az árnyalatok ilyen finom kifejezésére.
A kérdésre, hogy érdeklik-e a huszárok vagy az Esterházyak, azt mondta, ezen csak nevetni tud, de csak addig, amíg „a híveik utol nem érik” az utcán, és meg nem verik”.
Az én Magyarországom a nyelv Magyarországa, és nem a huszároké. Messzire kerültem a magyar világtól, a butasággal beszennyezett magyar fogalmától. Minden populizmusnak kitett államban szörnyű dolgok történnek, de semmi sem mérhető intenzitásában és brutalitásában ahhoz, ami Magyarországon zajlik
– jelentette ki. Itt kapcsolódtak rá az aktuálpolitikai ügyekre, és arra, hogy úgy tűnik, mintha történelme során Magyarország mindig hibás döntéseket hozna a legfontosabb pillanatokban.
Amikor egy interjúban azt mondtam, nem értem, miért olyan büszkék a magyarok a csatáikra, amiket mellesleg mindig elveszítenek, megtámadott a szélsőjobboldal. Nincs értelme vitatkozni. Még az egyébként okosnak tűnő emberek is az ideológia foglyai. Ahogy a magyar közmondás tartja: két külön malomban őrlünk, és az ő lisztjükből sosem lesz kenyér. Ez pedig egy beteg társadalmat épített fel
– fogalmazott erre Krasznahokai László, kijelentésében rögzítve, úgy véli, Magyarország mindig a rossz utat választja.
